Rashmadi hétköznapok

Tavaszi zsongás

Pár nappal később Ivola is megérkezett Medeával Rashmadba. A papnő minden egyes szökési kísérletét a harcos keményen torolta meg. Egyszer sem nyúlt ugyan korbácshoz, de világosan adta értésére egykori kalandozótársának a játékszabályokat. Miután megérkezett vele a városba, levitte a palota rabszolgavermébe, és többet nem gondolt vele. Annál jobban sietett Lucashoz, aki már felkelt ágyából, és tárt karokkal fogadta kedvesét. Rendall aznap este meglátogatta Medeát, majd miután elbúcsúzott tőle, aukcióra dobta. Az árverést követő napon, a reggeli végeztével ránézett Ivolára, és egy súlyos erszényt dobott neki, amit a lány ösztönösen is elkapott.
- Nagyuram? - nézett fel a félelf csodálkozva az erszényről a férfire. Az elmosolyodott.
- Remek árat kaptam Medeáért. Magam sem hittem volna, de egy dél-tengeri sejk négyezerötszáz dukátot adott érte. Teljesen megbabonázta Medea fagyos szépsége. Ez – mutatott állával az erszényre – a neked járó rész belőle.
Ivola arca megkövült. A kezében tartott erszényt egyszerre mázsás súlyúnak érezte. Rendall nyájasan tanulmányozta a lányt, majd folytatta.
- A szökött rabszolgák kézrekerítésének jutalma értékük öt százaléka, főembernek tíz. Ugyancsak tíz jár egy újonnan elkapott prédáért, itt főembernek tizenöt. Ám mivel te emellett sikerrel leplezted le Medea üzelmeit, és az emiatt keletkezett veszteségem egy részét is csökkentetted, valamint, mert ő az első rabszolgád, akit kézrekerítettél, megadom neked a huszat. Kiérdemelted. Hoztak istenek a köreimben, fejvadász. Kívánok még sok sikeres zsákmányt neked, és persze magamnak.
Ivola sápadtan nyitotta volna szóra a száját, de Rendall már felállt a székéből, és elindult kifelé. Menetközben ráejtette a kezét Ivola vállára és keményen, figyelmeztetően megszorította. A lány feje lehorgadt. Az üzenet világos volt: nem utasíthatja vissza a pénzt. Ráejtette az erszényt az asztalra. Kilencszáz aranydukát hevert előtte, közel akkora összeg, amekkorát annak idején Kazatért kellett megfizetnie. Ynabel rezzenéstelen arccal kelt fel az asztaltól, oda sem pillantva a lányra, Yoras azonban elismerően biccentett rá, miközben szintén ura nyomába eredt.
- Mire vársz, hadnagy? - kérdezte mosolyogva Lucas, kedvese sápadt arcát szemlélve, ahogy az kínnal vegyes undorral nézett az erszényre. - Tedd el. Megdolgoztál érte.
- Nem a pénzért tettem – mondta Ivola alig hallhatóan. Lucas elnevette magát.
- Akár azért tetted, akár nem, ami jár az jár. Nem is volt olyan nehéz, nem igaz? Jóval nehezebb lesz azt kitalálnod, mire költöd el.
- Minden egyes darabja égeti a kezemet – suttogta a lány. Lucas is felállt, odalépett kedveséhez, és a nyakába csókolt.
- Akkor költsd hát el minél előbb, szerelmem – majd megfordult, és kiment az ajtón. Kint az udvaron utolsóként ugrott fel a lovára. Rendall magához intette.
- Mennyi az esélye, hogy Grandonnak adja az egészet? - kérdezte halvány mosollyal.
- Soha ilyen gyorsan nem fogja még elindítani Lyniát a piacra, nagyuram – felelte vigyorogva Lucas. Rendallnak is hasonló vigyor tűnt fel az arcán.
- Akkor útközben befelé megállunk egy pillanatra a derék Vernonnál. Alapelvem, hogy a csuhások ne fölözzék le embereim járandóságát, amiért keményen megdolgoztak.
A két férfi még egyszer egymásra vigyorgott, majd Rendall intett kezével, és a csapat kivágtatott a kapun.

Ivola elkeseredetten állt meg Grandon szentélye előtt.
- Ez hihetetlen – kiáltott fel. - Pár hónapja megbízást nem adott, amivel kiválthattam volna egy rabszolga szabadságát. Most a felajánlott adományt nem fogadja el.
Lynia halkan felnevetett.
- Nem ismered még a nagyurat, Ivo? Ha egyszer az a kívánsága, hogy élvezd a keresetedet, akkor élvezni fogod, ha belepusztulsz is.
Ivola ráfintorgott Lyniára.
- Ez jusson eszedbe akkor, kishúgom, mikor te kapod meg a részed a szakácskönyvedért.
Lynia felnyögött, Danii azonban csodálkozva nézett a harcoslányra.
- De hát miért nem költöd magadra, kisasszony? A te járandóságod. Amiket pedig én hallottam Medeáról, egyáltalán nem kár érte.
Ivola rámeredt az evergrade-i szépségre.
- Danii. Ha ezt a pénzt elköltöm, semmilyen alapom nem lesz többé arra, hogy visszautasítsam a jövőben a nagyúr bármilyen prédaszerzési parancsát. Akár megérdemli az illető, akár nem. Különben is, a tükörbe nem tudnék nézni, ha élvezném a más ember szabadságáért kapott dukátokat.
Danii értetlenül bámult vissza.
- Hiszen a nagyúr szolgálatában állsz...
- Mint testőr, nem mint fejvadász! – mondta dühösen Ivola. Lynia megcsóválta a fejét.
- Attól tartok, Ivola, már nem. Te magad tetted a pántot Medea nyakába.
- Mert nem tudtam másként meggátolni az igemondását! - csattant fel a félelf lány. - Úgy jöttek ránk a fagyóriások a jóvoltából, mintha ott helyben születtek volna! A többiről nem is beszélve!
- Ettől a tény még tény marad – mondta szelíden Lynia. - Megpántoltad. Láncon hoztad haza. A nagyúr eladta. A rashmadi törvények szerint jár érte a jutalék.
- Ne csináld már te is ezt velem, Lynia – nézett rá elkeseredetten Ivola. - Eszembe sem jutott, hogy ezért pénzt kapok. Mindennek tetejében még csak azt sem tehetem vele, amit akarok.
- Ez igaz – bólintott Lynia. - Attól tartok, hogy Columba főpapja sem fogja elfogadni. Pedig ők tényleg a rászorultakon segítenek.
Ivola foga összecsikordult.
- Vannak még rászorultak Rashmadon kívül is. Csendzugolyban komolyan éheznek az emberek.
- Vagyis azt akarod, hogy Lady Gordak kezét égesse a pénz? - kérdezte halkan Lynia. - Azok után, ami a húgával történt?
- Nem kell tudnia róla, honnan érkezett az adomány – felelte makacsul Ivola.
- Nem teheted meg vele, Ivo – rázta meg a fejét Lynia.
- Miért nem? Medea végképp elpusztította mindenét. Az a legkevesebb, hogy az érte kapott pénzből kezdi meg az újjáépítést.
- Azért küldenéd neki név nélküli adományként, mert jól tudod, hogy amúgy nem fogadná el – mutatott rá Lynia.
- Akkor mégis mit tegyek vele? - suttogta kétségbeesetten a lány. Hirtelen gondolattal Lyniára nézett.
- Nem – mondta azonnal az, tiltakozóan emelve fel kezét. - Eszedbe ne jusson. Nem fogadhatom el. Különben is megvan mindenem.
- Hát, ha annyira nem tudsz mit kezdeni vele – szólt végül Danii. - Vegyél magadnak egy rabszolgát belőle...
- Hogyan?! - meredt rá a másik két lány.
- … és szabadítsd fel – fejezte be Danii a gondolatmenetet.
- Amennyire nem kívánok rabszolgákra vadászni – mondta határozottan Ivola -, annyira visszataszít az, hogy aukciókra járjak.
- Akkor bízz meg ezzel egy képviselőt – ajánlotta a rabszolgalány. - Igaz, így csak szerényebb értékű embereket vehetsz, de...
- Hátborzongató ilyen szavakat hallani a te szádból – meredt rá Ivola. Danii vállat vont.
- Én rabszolgának születtem, kisasszony. Ebben nőttem fel. Nekem ez a természetes.
Lynia elgondolkodva nézett rá. Volt veleje annak, amit a lány mondott, de ő ismert egy másik lányt, kivel ugyanez történt meg, és neki ez egyáltalán nem volt természetes... Tűnődéséből Ivola zavarta fel.
- Nos, ácsorgással semmi esetre sem fogok megszabadulni ettől a pénztől. Menjünk. De köszönöm Danii a tanácsodat, megfontolom.
Danii elfogódottan bólintott, majd ismét elindultak az úton. Lynia ismét gondolataiba merülve lépdelt, szeme időnként meg-megült az evergrade-i lány hátán.

Másnap délután Ivola elégedett arccal tért vissza a palotába, és lépett be a konyhába. Lynia felnézett rá.
- Nos, Ivo?
- Sikerült megszabadulnom attól az átkozott pénztől – bólintott az mosolyogva.
- Rabszolgát vettél rajta, ahogy Danii tanácsolta? - kérdezte Lynia. Ivola határozottan megrázta a fejét.
- Szó sincs róla. A nagyúr azonnal rájött volna. Nem volt semmi kedvem az azt követő parancsához, hogy kutassam fel azt a szerencsétlent, és megpántolva hozzam eléje.
Lynia biccentett. A félelf lány kezdi egyre jobban kitanulni Rendall észjárását.
- Akkor mit tettél? - kérdezte kíváncsian. De Ivola megint megrázta a fejét.
- Sajnálom, Lyn. Jól tudom, hogy teljes őszinteséggel tartozol a nagyúrnak. Nem mondom el. De légy nyugodt, jó helyre került a pénz.
Rendall valóban kiszúrta aznap este Ivola megkönnyebbült ábrázatát. Elgondolkodva nézett rá, de nem kérdezett semmit. Annál inkább elővette aznap éjjel Lyniát.
- Mondd csak, kisgidám – nézett a szemébe, mikor elcsillapodott benne a szenvedély -, mit tett Ivola a keresetével?
Lynia csodálkozva nézett vissza Rendallra.
- Nagyuram, nem szokása ezt közölni velem.
A férfi arcán mosoly futott át, és ráfeküdt Lyniára.
- Ne terelj, drága kincsem. Jó barátok vagytok. Legalább olyan jó vele a viszonyod, mint Ninával volt. Ne mondd azt nekem, hogy nem árulta el, mit tett a Medea árából kapott részével, mert nem hiszem el.
- Vagy úgy, arra gondoltál – értette meg Lynia.
- Vagy úgy, arra – bólintott a férfi. Lynia sajnálkozva, ám némileg mosolyogva felelt.
- Erre sem tudok válaszolni, nagyuram.
- Na és miért nem? - érdeklődött a férfi, miközben egyre jobban nehezedett a lány testére. - Nem kérdezted meg tőle?
- De igen, nagyuram – próbált levegőnél maradni a lány.
- Akkor?
- Nem mondta el, mert szavai szerint jól tudja, hogy a teljes őszinteséggel tartozom neked, nagyuram. De megnyugtatott, hogy jó helyre került a pénz.
- A jogos, őt illető keresetéből nem költ el egyetlen dukátot sem... - csodálkozott fennhangon Rendall. - Hát milyen fejvadász az ilyen?
- Nagyuram... kérlek...
- Mondd el nekem, milyen fejvadász az ilyen, kicsi lány?
- Semmilyen, nagyuram – felelte fuldokolva Lynia. - Ivola testőr.
Rendall mintegy véletlenül mégjobban ránehezedett a lány testére.
- A jutalom mindenkinek jár, aki megérdemli, kisgidám. Hogyan verjem ennek a makacs lánynak ezt a fejébe, hogy nem elajándékozni kell, hanem élvezni minden egyes dukátját? Te nem költötted volna el?
- Nagyuram – suttogta alig hallhatóan Lynia -, én sem vagyok fejvadász...
- Na és te mit kezdesz a tőlem kapott jutalommal, életem? A heti keresetedet sem költöd semmire...
- Nagyuram, ha nem kapok levegőt, nem is tudom elkölteni semmire...
- Ó – nézett rá meghökkenten Rendall, és kicsit felemelkedett róla. - Hát miért nem szólsz?
Lynia nem felelt, csak mélyet lélegzett. A következő pillanatban azonban megint fuldokolni kezdett.
- Kisgidám – gyönyörködött arcában a férfi -, én kicsi kisgidám. Ha a szakácskönyvért járó részed is valami jó helyre fog kerülni, és nem a rashmadi árusok zsebébe, hidd el nekem, nem lesz szükséged semmilyen levegőre...
- Igen, nagyuram – tátogta Lynia.
- Hiszen te is nő vagy. Igenis kell neked, hogy elszórj néha pár dukátot. Enélkül, hidd el nekem, nem lenne teljes az életed. Olyan ez, nektek, akár a levegővétel... Nem lehet állandóan takarékoskodni, kuporgatni. Élvezd az életet, kicsi lány.
- Hiszen Kyrsten is költöttem, nagyuram...
- Igen – mosolyodott el a férfi. - Az én pénzemet. Úgy gondolom, ugyanilyen örömmel fogod költeni a sajátodat is...
Lynia nagyot nyelt, majd elájult. Rendall fejcsóválva nézett rá.
- Na most vagy én szedtem fel pár fontot, vagy ez a lány már megint nem eszik rendesen.

Őméltóságának, Lady Gordaknak!
Úrnőm, a mellékelt összeget, úgy hiszem, Medea nevében küldhetem az általa okozott károk enyhítésére. De arra kérlek, bármire is kívánod fordítani, egyet ne tégy meg: hogy visszaküldöd. Nekem nincs szükségem rá, embereidnek viszont annál inkább.

Tiszteletteljes üdvözlettel
Ivola Noire

Utóirat: Amennyiben megoldható, kérlek, maradjon ez a dolog kettőnk között.

Beköszöntött végre a tavasz. A napok egyre melegebbek lettek, a házak tetejéről, udvarokról, utcákról eltűntek a hófoltok. Bezártak a melegedők is, és a télen itt menedéket keresett és kapott falusiak egyik napról a másikra Rashmad falain kívül találták magukat, félreérthetetlen jeleként annak, hogy a nagyúr vendéglátása végetért számukra. Rendall a maga keresetlen módszereivel bátorította őket a hazatérésre, és földjeik művelésbe fogásába. Akinek nem akarózott mennie, azt szó szerint kihajították. Ha szerencséje volt, csak a kapun keresztül, a ragaszkodóbb vendégeket a várfalról. Kivételt csak azok képeztek, akik a télen munkát és állandó szállást találtak maguknak, esetenként rabszolgapánt formájában. Ugyancsak a tavasz kétségbevonhatatlan jele volt az is, hogy Caragana ismét kiköltözött az erdei házába, Yoras minden tiltakozása ellenére.
- Nézd, kedvesem – nézett határozottan a nő a férfi szemébe. – Neked is megvan az életed, amibe nem tűrsz beleszólást, amihez alkalmazkodnom kell. Amit elfogadtam. De nekem is megvan a saját életem. Herbarista vagyok. A városban élve nem tudom összegyűjteni azokat a növényeket, amiket eladva fenntartom magam.
- Hiszen tudod jól, hogy boldogan támogatnálak – fogta meg Yoras Caragana kezét. – Ha velem élnél, nem szenvednél szükséget semmiben.
- Leszámítva a szabadságomat, Yoras – rázta meg a fejét a mágus. - Én nem vagyok a nagyúr embere, és nem is kívánok az lenni. Segítek Lyniának, ha szükség van rá, de nem kívánok magamnak még egyszer olyan hetet, amilyen a nagyúr születésnapja idején volt. Nem kívánom magamat viszontlátni az ágyában sem, amire a házában élve igen nagy lenne az esélyem.
- Ilyesmitől egyáltalán nem kell tartanod – felelt a férfi merev arccal.
- Valóban nem? – Caragana kihúzta a kezét Yoras szorításából és karba fonta. – Valóban nem?
- Ynabelhez sem közeledik, pedig ő egyedül él…
- Nos, ez igazán megnyugtató – kapta a gúnyos feleletet.
- Cara, nem akarom semmiképpen sem csorbítani a szabadságodat – felelte a férfi, figyelmen kívül hagyva a nő megjegyzését. – Emellett mindennél fontosabb számomra a biztonságod. Kint az erdőben nem tudlak megóvni a veszélyektől.
- Erre nincs is szükség. Tudok vigyázni magamra.
Yorasnak megrándult az arca. Csak pár napja történt, hogy a nő egyik gyűjtőútja során kiszúrta az árnyékait. Szerencsére Eleinas embereinek vélte őket – az elf inkább nem is gondolt arra, hogy mit szólna ahhoz szerelme, ha kiderülne, hogy ő maga akasztotta követőit a sarkába -, de nagyon rövid munkát végzett velük, feltámasztani sem lehetett őket. Ura a legkevésbé sem volt boldog a hír hallatán. Obeyának ugyanakkor lett egy nyugodt napja, amit a visszatérő lovagokkal töltött, és tehetett egy rövid látogatást Vian kapitányi kabinjában is. Délutánja hátralévő részét pedig Parda halász partmenti kunyhójában töltötte. Caragana csak esti találkozásukkor számolt be Yorasnak a támadóiról.
- Félek attól, hogy legközelebb nem lesz ilyen szerencséd, kedvesem – nézett a nőre a férfi. – Láthadod, hogy ott vagy Eleinas listáján.
Caragana felszusszant.
- Legközelebb alaposabban meggondolja, kivel kezd ki. Yoras, kiköltözöm az erdei házba, és ebből nem engedek. Akár tetszik neked, akár nem. S próbáljon bárki ismét a közelembe kerülni, hasonló sorsa készülhet fel, ami a társait is érte.
A nő komolyan nézett a férfi szemébe, aki erről gondolhatott, amit akart. A figyelmeztetést viszont nem lehetett nem észrevenni. Yoras elméjén átfutott, hogy Caragana valóban ködjáróknak hiszi-e követőit, vagy valójában nagyon is jól tudja, mi a helyzet. Elvégre nem akármilyen kérdéseknek vetette alá a nagyúr még az ősszel… Azonban kedvese tekintetéből haragot nem, csak komoly eltökéltséget olvashatott ki. Lassan bólintott.
- Legyen hát kívánságod szerint, szerelmem. De ha bármikor gond támadna…
- Te leszel az első, aki értesül róla, Yoras – mosolyodott el Caragana.

~~~

A tavasz kétségbevonhatatlan jele volt az is, hogy visszaérkeztek a paladinok. Rögtön három szállítmányra is lecsaptak, jelezve, hogy bár a tél távoltartotta őket, azért feladatukról nem feledkeztek meg. A falakon belüli Tüske is újfent észrevétette magát: az egyik, ráadásul nem is akármelyik, hanem a központi aukciót verték szét. Az aukciómester hét támadóról számolhatott be, miután feltámasztották.
- Heten? - meredt Yorasra Rendall dühösen. A palotában hallgatta kémfőnöke jelentését. Elmúlt már a második esti harangszó, a férfi Daniit várta éppen, aki késett. Helyette Yoras jött a rossz hírrel.
- Mint a gonoszok, mondhatnám - bólintott az elf. - Aldóhoz és Obeyához friss erők érkeztek, nagyuram.
- Biztos, hogy öten vannak az újak? - kérdezte a nagyúr. - Villámkezű? A Kísértet?
- Vámpírt is öltek a múlt éjjel, nagyuram - felelte Yoras. - A Kísértet pedig jó ideje nem tűnt fel a másik kettő mellett. Valószínűleg fontosabbnak tartják az álcáját fenntartani, főleg, hogy most utánpótláshoz is jutottak.
- Sikerült szimathoz jutni a két farkasnak? - kérdezte Rendall rövid csend után. Yoras most sem tudott jó hírrel szolgálni.
- Felgyújtották az aukcióházat, nagyuram. Mire sikerült eloltani, nem maradt értékelhető nyom.
- Szemtanúk?
- Egyöntetű jellemzés, nagyuram: földig érő köpeny és csuklya. Utána gyorsulás- és remegőige.
- Azért próbálj meg találni valamit, fiam. S ha megkérhetlek: próbáld meg végre tisztességesen végezni a munkádat! Kotródj!
- Igen, nagyuram - hajtotta meg a fejét Yoras, és elment. Rendall, Daniiről teljesen megfeledkezve, sötét parázzsal szemében kelt fel a székéből, ment ki a szobából, és lépett be Lynia szobájába. Odalépett az ágyhoz, és durván felrázta a lányt.
- Alszol?! - sziszegte az arcába. - Honnan veszed a bátorságot, hogy nem ébren vársz rám?!
Lynia tágra nyílt szemekkel nézett rá vissza. Ebből ütés lesz, akármit mondana is. A hallgatás pedig még rosszabb. Jól tudta a férfi dühének kiváltó okát, nem egészen öt perce mászott vissza a szobájába, és valójában egyáltalán nem aludt.
- Hosszú napom volt, nagyuram, és nem számítottam a hívásodra, hiszen Daniit...
A mondatot már nem tudta befejezni, Rendall pofonja belefojtotta a szót.
- Nem számítottál rám? - suttogta a férfi. - Vajon miért nem?
Lynia orrából folyt a vér, de nem nyúlt hozzá, hogy letörölje, mert tudta, hogy azt a csuklója fogja bánni. Na jó, döntött. Akkor menjünk előre. Így is, úgy is megrak, legalább legyen rá oka is...
- Egy ideje már nem számíthatok rád, nagyuram - felelte hidegen. - Túlságosan is belevesztél Evergrade-be.
Rendall megragadta Lyniát és nekivágta az ágytámlához. A lány feje nagyot koppant rajta, el is kábult. Már csak homályosan érezte, ahogy durván lejjebb húzzák, hálóinge elszakad, majd a férfi teste ránehezedik.
- Rám mindig számíthatsz, szuka - hallotta a rekedt szavakat a fülében. - S ha már nagyobbra nyitottad a szádat a kelleténél, addig nem nyugszom, míg az egész ház össze nem rohan a sikításodra. Ugyanis erre való, nem pedig arra, hogy visszanyelvelj nekem.

Danii eközben felemelte kezét, és bekopogtatott Rendall szobájába. Belépett, körülnézett. A szoba üres volt.
- Nagyuram? - kérdezte, de választ nem kapott. Hirtelen felkapta a fejét. Fentről fojtott sikoly szűrődött át a falakon.
- Lynia? - kérdezte megütközve. Megint körülnézett. Tekintete megakadt az asztalon hagyott papírokon.

Ugyanerre a kiáltásra kapta fel Ivola is a fejét, és már ugrott volna ki az ágyból, de Lucas remek érzékkel kapta el, és húzta vissza maga mellé a lányt. A biztonság kedvéért rá is feküdt.
- Maradj, vagy lekötlek.
- Lucas! - meredt rá kedvese.
- A nagyúr van most Lyniával. A Tüske felgyújtotta az aukcióházat, te is tudod.
- Megint Lynia issza meg ennek a levét... - suttogta Ivola elkeseredetten.
- Megint - bólintott Lucas. - Mindig.
Ivola akarattal ernyesztette el izmait, de arca továbbra is meg-megrándult a szomszéd szobából átszűrődő hangokra.
- Én ezt nem bírom hallgatni - mondta végül. - Azt hiszem, ideje egy éjszakai gyakorlatnak. Leszállnál rólam, kapitány?
- Mi lesz a mi éjszakai gyakorlatunkkal, szépségem? - nézett rá a férfi.
- Ha neked ezek után még van hozzá hangulatod, akkor azt kell mondanom, beteg vagy.
- Hadnagy! - Párduc szemében fenyegető láng ébredt. Ivola hasonlóval felelt, majd letolta magáról Lucast, felkelt és felöltözött.
- Jobb, ha reggelig vissza sem jössz - mondta halkan a férfi. A nő megállt az ajtónál és felé fordította a fejét.
- Reggelig ne is számíts rám.
Ivola hangosan bevágta maga mögött az ajtót, majd ledübörgött a lépcsőkön. Lynia szobájában Rendall egy pillanatra felemelte a fejét, szája szélén mosoly futott át, majd megint beleveszett áldozatába. Lucas eközben megfogta Ivola párnáját és dühös szitokkal vágta az ajtóhoz.
- Nők - mordult fel végül, majd a falhoz fordult, és elaludt.

Lynia ez után még napokig viselte magán ura keze nyomát. Danii sem járt sokkal jobban, noha az ő engedelmessége egészen más forrásból fakadt, és ezért jóval kisebb szórakozást nyújtott Rendall számára; a férfi dühét ezért is úszta meg aránylag könnyebben. Danii ugyanis születése óta rabszolga volt, és számára bármilyen parancs olyan természetes volt, akár a levegővétel. Lynia azonban szabadként élt mindig is, az ő engedelmességét saját akarata járta át. Ennek törés-zúzása pedig jóval nagyobb élvezetet adott Rashmad nagyurának, mint a Daniivel való szórakozása. Az evergrade-i szépségben ugyanis, anyjától eltérően, semmilyen önálló akarat nem volt. Azzá vált, amivé formálták: engedelmes, törnivaló játékbabává. Azon a héten igencsak megszaporodott az éjszakai kiképzések száma is, Lucas egyre nagyobb bosszúságára. Végül betelt a pohár, és egyik este szó szerint magukra zárta az ajtót Ivola szobájában. Az aznapi gyakorlat kiképző hiányában elmaradt, amiért a testőrök nem tudtak elég hálásak lenni.

Caragana fejcsóválva nézte Lynia sérüléseit, mikor a lány aheti kimenőjén megjelent nála. Ivola egyetlen szó nélkül vitte ki az erdei házba, és hagyta ott egész napra. Azzal sem foglalkozott, hogy árnyékokat tegyen rá. Egyik lánynak sem jutott eszébe engedélyt kérni erre Rendalltól, ami Lyniának egy újabb emlékezetes éjszaka mellett öt, Ivolának pedig húsz ütést jelentett a fenyítőfánál, hogy megjegyezzék, az engedélyt nem feltételezni, hanem kérni kell. De láthatóan egyikőjükön sem fogott a büntetés. Nagyon zsong a tavasz ezekben a lányokban, figyelte őket fejcsóválva Rendall az emeleti lépcsőfordulóból, ahogy másnap sántikálva-bicegve ugyan, de nevetve indultak el a piacra. Teljesen megbolondítja őket a kikelet. Nem árt jobban odafigyelni rájuk... A két lány jókedve azonban egészen más tőről fakadt. Ivola annak örült, hogy sikerült egy igazán szabad napot adnia Lyniának, amikor valóban azt tehette amit csak akart, mindenféle engedély és felügyelet nélkül - véleménye szerint a lány igencsak megérdemelte -, Lynia pedig találkozhatott nemcsak Obeyával, hanem Vynylanne-nel is, megismerhette az új bajtársakat - ez az ismerettség szigorúan egyoldalú maradt, Lynia sem akarta azt, hogy Obeyán és Aldón kívül bárki más is tudjon az álcájáról -, és megtudhatott további híreket is Királyvárosból, amik ugyan nem voltak egyöntetűen jók, de rosszak sem.
- Úgy mondhatnám, döntetlenre állunk egyelőre - mondta Vynylanne. - Sikerült apámnak leleplezni a gyilkosságok végrehajtóját, azonban a kitervelőhöz nem jutottunk el.
- Vagyis a tyrann még mindig szabad - bólintott Lynia.
- Igen. Sajnos, ez így van. Ráadásul továbbra sem vethetünk be ellene minden erőt, mert azzal kiderülne, hogy pontosan tudjuk, ki áll a háttérben. Márpedig az a te bukásodat is jelentené, kishúgom.
- Valamint a tyrann-nal való közelebbi kapcsolatomat - mormolta maga elé Lynia. Hirtelen gondolattal felnézett Vynylanne-re, de a lány határozottan megrázta a fejét.
- Szó sem lehet róla, Lyn. Rendall pánttal a nyakadban fog hozzá küldeni. Esélyed nem lesz így a fekete mágus ellen. Rashmadi friss hírekre van tőled szükségünk, nem egy öngyilkos küldetésre Királyvárosban.
Lynia megadóan bólintott.
- Annak ellenére, hogy a fejhez nem jutottunk el, a kezet sikerült levágni - folytatta a mágus. - Apám pozíciója megerősödött. De ez nem jelenti azt, hogy ne próbálkozzanak újra, máshol, másvalakivel. De legalább tudja, hogy kivel kell harcolnia.
- Rajta kívül ki tudja még? - kérdezte Obeya.
- Csak a király, a nádor és apám legjobb tolvajfogója, aki el is kapta a gyilkost - felelte Vynylanne. - Bárki más tudja, az nem tőlünk tudja.
Kis ideig hallgattak, majd Vynylanne újra megszólalt.
- Van más újság is Királyvárosból. Lily Gordak is feltűnt ott a tél végén.
- Lily? - pillantott fel csodálkozva Lynia. - Azt hittem, odaveszett...
- Él és virul - felelte a mágus. - Nem maradt ugyan sokáig. Azt hiszem, inkább csak ismerkedett. Felvett egy-két megbízást, azokat teljesítette is, azután továbbállt.
- Ezek szerint kalandozik? - kérdezte Obeya.
- Szemmel láthatóan - biccentett Vynylanne. - Beszéltem is vele.
- Mit mondott? - vonta össze Lynia a szemöldökét.
- Egy szót sem arról, ki szöktette meg - nézett rá a mágus. - Csak annyit, igencsak tanulságos volt a rashmadi tartózkodása. Alaposan az orra alá dörgölték, kiben bízhat, és kiben nem. Valamint mennyire károsak az előítéletek. Ez utóbbit, azt hiszem, rád értette kishúgom - mosolygott Lyniára. Az halkan elnevette magát, és legyintett.
- Az biztos - folytatta Vynylanne -, hogy határozottan fejlődik és tanul. Higgadt, nyugodt, magabiztos volt. Jobban ismeri és tudja kezelni az embereket is. Ugyanakkor mindig ott van köztük a három lépés távolság.
- Attól tartok - vakarta meg most a fülét Obeya -, hogy már a Vörös Kör is tud Lilyről. Idő kérdése, mikor tesznek megint pántot a nyakába.
- Tud róla - biccentett Vynylanne. - Figyelték is. El is intéztük őket közös erővel. Lily még aznap nyom nélkül eltűnt a városból. Még azt a kalandozó társaságot is egy szó, üzenet nélkül hagyta, akikkel addig együtt volt.
- Nem lehet, hogy valamelyik közülük dobta fel Lilyt? - pillantott fel Lynia. Vynylanne bizonytalanul bólintott.
- Lehetséges. Ugyanakkor az is lehetséges, hogy azok az árnyékok valójában rám utaztak. Nem voltak unalmas heteim odahaza, hogy finom legyek. A tyrann nagyon fente a fogát Desharikra és Aurelre is. Apámról nem is beszélve.
- Azért nem ártana Lily társait is figyelni - vetette fel a paladin.
- Nem ártana - hagyta helyben Vynylanne -, de azóta már ők is köddé váltak. A kalandozók már csak ilyenek. Főleg, ha észreveszik, hogy követik őket. Lily eltűnése is eléggé idegessé tette őket. Na jó. Térjünk vissza Rashmadba. Az újoncok remekül teljesítettek az aukcióháznál. Komoly gond viszont az, Lynia, hogy egyre áthatolhatatlanabb a palota védelme.
- A teleportkő?
Vynylanne megcsóválta a fejét.
- Dolgozom rajta, kishúgom. De attól tartok, inkább csak amolyan vizsgafeladatként. Megoldhatatlan kérdés egyelőre a teleportgátló levétele.
- Marad akkor az ablak - harapott a szája szélébe Lynia.
- Nagyon kérlek - nézett rá komolyan a mágus -, ne kockáztass feleslegesen a kisurranásokkal. Ez Desharik szigorú parancsa. Csak akkor menj, ha igazán fontos. Tudom, hogy szíved szerint kardot fognál a kezedbe...
- Beérem én egy fakanállal is - nevette el magát paladin.
- ... de van most elég harcosunk. Vámpírölőnk is. Lékünk viszont csak te és Obeya vagytok. Világos?
- Világos - bólintott mély sóhajjal Lynia.
- Nagyszerű. Nézzük akkor a következő feladatot.

~~~

De mindezek még kora tavasszal történtek. Az idő lassan Ches havának végéhez ért. Az első korai gyümölcsöket már árulták a piacokon, és mind több fa borult virágba. Rashmad, ha lehet, még színesebb, pompásabb lett, újjáéledt a tél kegyetlen szorítása után. Dacára egyéb elfoglaltságainak és esetenkénti törött ujjainak, kézfejének, Lynia is elkészült a szakácskönyvével. Valóban nem járt olyan sok munkával, mint gondolta, hiszen a legtöbbjét már korábban leírta. Inkább csak rendszereznie kellett, és keretet adni könyvének. Egyik kimenője végén elégedett arccal rázta össze papírjait az asztal lapjához ütögetve a paksamétát. A Vörös Sárkány teaházban volt, aminek egészen gyakori látogatója, mondhatni törzsvendége lett az utóbbi időben. A teázó a vásárnegyed egyik csendesebb utcájában nyílt meg pár héttel ezelőtt. Tulajdonosa egy középkorú asszony, Evena volt, aki két lányával igazgatta a kis üzletet. Ők is a télen kerültek ide, de nem az elpusztított falvak valamelyikéből, hanem Evergrade-ből. Ahogy Lynia elbeszélgetett az asszonnyal, megtudta, hogy férje meghalt, őt pedig már semmi nem kötötte a fehér falú városba. Eredetileg rashmadi születésű volt, és mindig vágyott arra, hogy egyszer saját teázója legyen itt. Így hát eladta evergrade-i házukat, majd nagy lélegzetet vett, és belevágott új életükbe. Hamar megkedvelte egymást a két nő, jó pár közös témát találtak, leginkább a különböző édességek, sütemények elkészítésének titkait tudták megosztani egymással, Lynia pedig igazán mély ismereteket szerezhetett a teafélékről, valamint a két lány, Azharra és Miri mindennapjairól. Kettőjük közül Azharra volt az idősebb, ő télen lett tizennyolcéves, azaz nagykorú, míg húga, Miri, egy tizennégy éves, cserfes kislány volt, hirtelen feltámadt érdeklődéssel a fiúk iránt, anyja és nővére nem kis aggodalmára. Mindkét lány ki szokott segíteni a teaházban, bár Azharra munkája jóval inkább abból állt, hogy a kalandra, újdonságokra éhes, ezért gyakran elcsatangoló hugocskáját szemmel tartsa. Lynia az elrendezett papírokat két bőrlap közé tette, és átkötötte egy világoskék szalaggal. Letette az asztalra és belekortyolt csészéjébe, majd felnézett a pulthoz, jelezve, hogy fizetne. Evena rögtön odament hozzá.
- Látom, elkészültél kishúgom – mondta neki barátságosan. Lynia mosolyogva bólintott.
- Sosem hittem volna, de csakugyan készen vagyok. Ez már csakugyan a végleges változat.
- Ha majd megjelenik, ne feledkezz meg rólam sem – nevetett Evena. – Azt hiszem, az első vásárlóid között leszek. Ahogy elmeséltél egy-két ételt, nagyon szívesen kipróbálnám magam is. Bár, attól tartok, nem fog ott lenni a könyved minden háztartásban. Félre ne értsd. Csak őszintén szólva, nem mindenki engedheti meg magának a hozzávalók megvásárlását.
Lynia kicsit elpirult.
- Való igaz, a könyvet inkább a módosabb középosztály vagy a nemesek polcára, otthonába szánom. A pórleányok, asszonyok inkább a tartalmas, bár egyszerűbb ételeket főzik családjuknak, és ez a tudásuk anyáról lányra száll. Nem igazán van szükségük tanításra. Valljuk meg, olvasni sem nagyon tudnak. Ám azt remélem, hogy ez a kis gyűjtemény segít más ételkészítőknek ételsoruk bővítésében, gazdagításában, talán kapnak pár új ötletet, de megpróbáltam arra is megoldást találni, hogy az egészen friss, kezdő háziasszonyok se vesszenek el a konyhában, és talán a fiatal lányok is megalapozhatják vele tudásukat. Rájuk gondolva írtam egy-két alapfogást, egyszerű, de igazán ízletes ételsort, mit lehet kezdeni elrontott ételekkel, és néhány háztartási teendőt, ami pénzkímélő megoldást kínál.
Lynia egészen belelkesedett a végére, az idősebb asszony nevetve hallgatta.
- Látom, kishúgom, igazán szívügyed lett ez a szakácskönyv.
- Való igaz, csakugyan élveztem az írását – vallotta be nevetve a lány. – Csak remélni tudom, hogy ugyanilyen élvezettel forgatják is lapjait.
- Abban biztos vagyok – mondta barátságosan Evena. Ekkor megszólalt az első esti harang.
- Indulnom kell – figyelt fel a hangra Lynia. – Mennyivel tartozom?
- Két dukát lesz – felelte Evene, megrázva csuklóján karkötőjét.
Lynia biccentett, és fizetett. Majd eltette tarisznyájába a paksamétát és elindult hazafelé. Ahogy becsukódott mögötte az ajtó, Azharra kilépett a konyhába vezető ajtó mögül, és nekidőlt az ajtófélfának, anyját figyelve, amint az leszedi a csészét Lynia utána. Ahogy visszatért Evena a pulthoz, tekintetük összevillant.
- Kedves lány - nézett Azharra Lynia után.
- Érdemes jó barátságban lenni vele - biccentett anyja is. Ismét egymásra néztek, és egyszerre mosolyodtak el. Nem a természete miatt akartak jóban lenni Rashmad nagyurának kincsével.

Ugyanígy mosolygott Lynia is az utcán lépkedve. Evena és két lányának álcája tökéletes volt. Valóban létezett egy ilyen család Evergrade-ben, és az asszony, férje halála után valóban új életet akart kezdeni Rashmadban. Ám kis vitorlásukat kalózok támadták meg, és ejtették őket fogságba egyedüli eladásra érdemes túlélőként. Evena új élete szinte az elején egészen más fordulatot vett volna, ha nem csap le a kalózhajóra a Halfarkas. A zsákmányt soványnak is lehetett volna tekinteni, mert a kalózhajó éppenhogy elkezdte a gyűjtőútját, ám a három nőt elnézve, Viannek egészen más gondolata támadt. Elbeszélgetett az asszonnyal, és értésére adta, hogy ugyanilyen rabszolgasors vár rájuk Rashmadban is; két gyermekkel, védelem nélkül nem tudja sokáig elodázni ezt a véget. A kapitány egy másik új élet lehetőségét ajánlotta fel: eljuttatja a családot Királyvárosba, ennek fejében mindenről részletesen be kell számolniuk: életükről, természetükről, mind az evergrade-i, mind az esetleges rashmadi ismerőseikről. Az asszony nem gondolkodott sokáig, és ráállt. A Rashmad felé vezető hajóút alatt Vian alaposan kikérdezte Evenát a teákról is, így, mikor befutottak a kikötőbe vastag kötet papír állt rendelkezésére ahhoz, hogy újonnan érkezett paladinjai közül hármat tökéletes fedőtörténettel láthasson el. A kapitány is állta a szavát, és Vynylanne elteleportálta Evenát és két lányát Királyvárosba. Miután eltűntek, Vian a kabinja homályos sarka felé fordult.
- Sikerült alaposan szemügyre venni őket?
Obeya előtűnt a sötétből, és biccentett.
- Nem lesz gond, parancsnok. Ahogy a memóriájukkal sem. Sosem fognak emlékezni sem a hajóútra, sem a Halfarkasra, sem erre az egyességre.
- Nem fog hiányozni nekik a kiesett idő?
A mágus elmosolyodott.
- Nem. Ehelyett ugyanis egy fárasztó, és hosszadalmas útra emlékeznek, ahogy átvágták magukat a Királyságon a fővárosig.
Vynylanne a következő percben visszatért.
- Minden rendben van – felelte a másik kettő ki nem mondott kérdésére. – Elhelyeztem őket, hamarosan találni fognak megfelelő üzlethelyiséget is, és figyelni fognak rájuk.
Vian bólintott, és a nő kezébe adta az evergrade-i családról szóló tudnivalókat.
- Juttasd el ezt kérlek Kithiráékhoz. Úgy tanulják meg, mintha ez lenne az életük. Mert mostantól ez lesz az életük. Obeya?
A máguslány biccentett, és előhúzott három karkötőt. Kifehéredett írisszel egyenként varázslatot tett rájuk, majd odaadta Vynylanne-nek.
- Amíg rajtuk van az ékszer, nem fognak átváltozni. Úgy vigyázzanak rájuk, mint az életükre, mert bárki felveszi valamelyik karkötőt, arra ugyanolyan hatással lesz a varázslat.
- Hogyan lehet megkülönböztetni egymástól a karkötőket? – kérdezte Vynylanne.
- Nézd csak – mutatta Obeya. – Evenáéra rózsa van vésve, Azharráéra lilom, Miriére tulipán. Hogy azután a lányok miként osztják el egymás között a bizsut, azt rájuk bízom.
Vynylanne bólintott, és eltéve a holmikat elteleportált. A kabinban maradt kettő egymásra nézett.
- Ezzel is megvolnánk – mondta elégedetten a mágus.
- Már csak a két fiúnak kell kitalálni valamit – felelte a parancsnok.

~~~

Lynia csodálkozva torpant meg a palota kapujában, és nézett fel a fal tetejére. Odafent az egyik Ashkabar-fivér dolgozott éppen valamin, teljesen elmerülve munkájában. Ahogy Lynia végignézett a falon, észrevette, hogy jó néhány más tolvaj is van Mareshen kívül a magasban. Ekkor a fiú észrevette az ámuló lányt, mosolyogva bólintott le hozzá.
- Üdvözöllek, kisasszony. Remélem, jól telt a kimenőd.
- Remekül – felelte Lynia. - Mondd csak, Maresh, mit csinálsz odafent?
- Csapdarendszert építünk ki, kisasszony – válaszolta az. - A fal tetején, valamint előtte-mögötte két méteres területen. Már csak az utolsó simítások vannak hátra.
- Hogyhogy? - nézett továbbra is Lynia, nem éppen boldogan.
- Tegnap éjjel volt egy hívatlan látogatónk.
- Tessék? - ámult a lány. Maresh bólintott.
- Tisztán ki lehetett venni a nyomait, ahogy átmászott a falon.
- Na és mit akart ez a látogató? - érdeklődött Lynia. Jókedve továbbra is meredeken zuhant lefelé.
- Az nem derült ki, kisasszony. Valószínűleg megpróbált feljutni a palota falán, de további behatolásnak már nem volt nyoma sehol.
Lynia szívéről apróbb kavicsok kezdtek hullani. A fiú folytatta munkáját, de a lányról sem feledkezett meg.
- Úgy véljük, egy kölyök lehetett, kalandvágytól hajtva, hogy megmutassa, be tud ide jutni. Mindenesetre a palota falaira is teszünk egy-két meglepetést, csak a biztonság kedvéért.
Kezével az épületre mutatott. Lynia odafordult, és meglátta Maresh fivérét, amint több társával együtt kötélen lógva dolgozott a második emeleten. Hangulata mélypontra jutott.
- Azért ugye engem nem ér meglepetés, ha kinyitom az ablakomat? - kérdezte visszafordulva Mareshez. - Nem szeretnék megint belenyúlni valamibe...
Az ifjú tolvaj felnevetett.
- Nem, kisasszony. Csak a második emeletig húztuk fel a csapdákat. Nyugodtan szellőztethetsz a többi szobában is, csak ne mássz ki a párkányra.
Lynia bólintott.
- Na és mi lesz a konyhaajtóval? - jutott eszébe a kérdés. - Lucasék a múltkor éppen ott jutottak be.
Maresh lenézett rá a fal tetejéről.
- Ha vársz még egy percet, kisasszony, megmutatom.
A fiú hamarosan végzett is, és könnyedén leugrott Lynia mellé. Odamentek a konyha ajtaja elé, és Maresh rámutatott a földre.
- Látod, kisasszony?
- Nem – bámulta Lynia a talajt. Maresh leguggolt, és ujját végighúzta egy alig észrevehető repedés felett.
- Elég lesz csak átlépned, kisasszony. Napközben egyébként nem működik. A nagyúr úgy tervezte meg, hogy a sötétben legyen éles.
Lynia bólintott. Ahogy már tudta mit keressen, ő is észrevette a repedést. Továbbkövette a szemével, és látta, hogy mindkét irányban továbbfut, a palota falától alig méternyi távolságban.
- Ez lesz aztán a biztonság – mormolta maga elé. Felnézett a fiúra. - Na és mire lesznek képesek ezek a csacskaságok? Mire készülhetek fel, hogy történik majd az éjszaka közepén?
- Semmi végzetesre, kisasszony – rázta a fejét Maresh. - Csak időlegesen megbénítják azt, aki elsüti a csapdákat.
- Viszont, ha a falról esik le...
- … nagyon megüti magát – fejezte be vigyorogva a mondatot az ifjú tolvaj. - Így legközelebb meggondolja, hova is mászkáljon.
- Az biztos – helyeselt Lynia. - A nagyúr megérkezett már?
- Igen, kisasszony. Nincs negyedórája.
Lynia biccentett Mareshnek, majd átlépve a csapdavonalat, bement a konyhába. Ott megállt az asztalnál, és rákoppintotta öklét a lapra.
- Megint becsukódott az aranykalitka – mormolta frusztráltan. Pár napja újabb fészek nyomára bukkant, azt intézte el előző éjjel, és mivel közvetlen kapcsolata nem volt Adriannel - vámpírölő társa az egyik városszéli istállóban dolgozott lovászfiúként -, úgy döntött, ez megéri a kockáztatást. Rendall aznap éjjel nem aludt a palotában, egyik csapdája mélyén várt kiélezett fogakkal, valamint mindhiába. Lyniának fogalma sem volt arról, hol hagyhatott nyomot maga után. Azt még kevésbé értette, hogy Rendall vérkopói miért nem érezték meg az illatát a falon. Megcsóválta a fejét. Biztos, hogy ő hagyta azt a nyomot? Ujjaival most dobolni kezdett az asztallapon. Valószínűleg megérezték, de mivel tudták, hogy Lucas ismét gyakorol vele, ezért nem törődtek ezzel. Valaki azonban mégis átment azon a kerítésen rajta kívül. Megint más is érdeklődne Rendall iránt? Átjátszotta volna a kolléga is a mágusok igazságkereső varázsát? Na de mégis ki, és ami még fontosabb, mennyit tud róla? Gyanú kezdett benne halványan körvonalazódni. Forgatta magában a gondolatokat, de végül feladta. Túl sok a bizonytalan tényező. Tény pedig annál kevesebb. Egyelőre marad a figyelés és a várakozás. Valamint egy újabb beszélgetés Obeyával - szigorúan engedélyezett, természetesen. Felment a szobájába, beakasztotta köpenyét a szekrénybe, és kézbevéve a paksamétát, elindult a második emeletre. Céljához érkezve nagyot nyelt, és bekopogtatott Rendall dolgozószobájának ajtaján.
- Gyere! - hallotta a parancsot. Belépett, mélyen térdet hajtott.
- Gyere, kisgidám – pillantott fel a férfi az asztalán lévő papírjaiból. - Mondd csak, mi nyomja a szívedet.
- Semmi, nagyuram – állt fel Lynia, és odament az íróasztalhoz. - Elkészültem.
- Hadd látom – élénkült fel Rendall pillantása. Lynia letette elé az összekötött papírhalmot. A férfi elismerően bólintott.
- Látom, kemény munkát végeztél. Hagyd csak itt, a többiről én gondoskodom.
- Nagyuram – kezdte Lynia zavartan. - Ajánlást is írtam hozzá. Ha elolvasnád, hogy megfelel-e neked...
Rendall meglepve pillantott a lányra, majd alaposabban megnézte a paksamétát, mielőtt kibontotta volna. Nem mintha Lyniától bármilyen csapdát is feltételezett volna, de a férfi, talán születése óta bennelévő óvatossága mindenre és mindenkire kiterjedt, s ebből most sem engedett. Végül kibontotta a masnit, és levette a bőrlapot. Ráhajtotta a címoldalt, és elolvasta az ott látható írást.

Ajánlom
Őméltóságának, Rendallnak, Rashmad nagyurának, kinek bátorítása nélkül e könyv nem születhetett volna meg, és
Anyámnak, kitől mindent tanultam.

Rendall rámeredt a lapra, majd hangosan felnevetett.
- Sok mindent ajánlottak már nekem, de szakácskönyvből ez az első.
- Nagyuram, bocsáss meg merészségemért – suttogta Lynia. - Ezért is akartam megmutatni neked, hogy tudjam, megtehetem-e. Ha kívánod, rögtön kihúzom.
Rendall továbbra is nevetett.
- Dehogyis. Igazán kedves tőled. Köszönöm.
Lynia lehajtotta fejét, de így is jól lehetett látni, hogy fülig pirult. Rashmad nagyura még soha semmit, még életének többszöri megmentését sem köszönte meg neki idáig. A férfi felállt, kilépett az asztala mögül, odament a lányhoz, és ujjával álla alá nyúlva felemelte fejét.
- Én pirulós szépségem – nézett rá kedvesen. Megsimította arcát, és hátraigazította haját.
- Ezt ma este megünnepeljük, kisgidám. Úgy készülj.
- Kívánságod szerint, nagyuram – felelte Lynia, meleg barna szemeit az éjsötét tekintetbe mélyesztve. Rendall aprót biccentett, majd fejével lágyan az ajtó felé intett. Lynia ismét térdet hajtott, majd kiment. A férfi fejét csóválva, mosolyogva nézett utána, majd visszaült az asztalához, és kezébe vette a paksamétát.
- Ha én ezt most elolvasom – forgatta át a lapokat -, éhen veszek vacsoráig.
Visszaborította a papírokat. Még egyszer elolvasta az ajánlást, majd ráhelyezte a bőrlapot is. Halkan felnevetett, miközben megkötötte a szalagot, majd ismét munkájába temetkezett.

Másnap reggel Lynia elgondolkodva sétált a piacon. Szokása szerint valami újdonságra vadászott. Még egy jó hónapjuk volt hátra a rashmadi Tavaszköszöntő Fesztiválig, aminek ünneplésére Rendall is bankettet szokott adni. Szerette volna valami igazán különlegessel megkoronázni a vacsorát. Ennek ürügyén járta végig a gyümölcsárusok standjait, persze odafigyelve fülelői jelentésére is. Vele együtt Ivola is komolyan hallgatta végig a kofák fecsegéseit. Komoly játék volt túljárni a harcoslány eszén ilyenkor, hogy a sok hiábavaló locsogás közt elrejtsék a valódi híreket. Lyniának azonban néha az a különös érzése támadt, hogy nem ketten, hanem hárman hallgatják a pletykákat. Danii csillogó szemmel figyelte a beszélgetéseket, de Lynia valahol megértette: az ő szemszögéből mérhetetlen szabadság volt kijönni a palota falai közül, és olyan emberekkel találkozni, akiknek nem tartozik azonnali és kérdés nélküli engedelmeséggel. A lány tágra nyílt szemekkel itta be magába Rashmadot, nem lehetett nem élvezni bámulatát. Danii most felsóhajtott.
- Otthon ilyenkor már érik a cseresznye...
- Cseresznye? - torpant meg Lyna, ámulva nézve a lányra. - Hiszen az itt még csak virágzik...
- De nem Evergrade-ben - felelte mosolyogva Danii. - Délebbre is van innen, és hidd el nekem, valódi különlegesség. Az istenek eledelének tartják nálunk.
- Cseresznye - ismételte meg tűnődve Lynia.
- Miért nem rendelsz Evergrade-ből, Lynia? - vetette fel a másik lány. - Hidd el, ha valami, az megkoronázná a nagyúr vacsoráját.
- Attól tartok, mire ideérne, valamennyi tönkremenne - felelte sajnálkozva Lynia. - Túl hosszú a hajóút... Na meg, nem is ismerek onnan megbízható árust.
Danii elgondolkodott, majd felragyogott a szeme, és megfogta a már továbblépő Lynia karját.
- Én ismerek egy kertészt. Ő szállította a gyümölcsöt a táncházba. Oda pedig a legjobb minőség kerülhetett mindig is. Ha gondolod, írhatok neki...
- Ehhez a nagyúr engedélye kell, kishúgom - nevetett fel Lynia, de a szemén látszott, hogy megragadt benne a gondolat. - Amúgy is, a távolság...
- Nincs távolság, ha teleporttal hozzák ide! - mondta izgatottan Danii.
- Teleporttal? Tudod te, hogy ez mennyibe kerülne?
- Hidd el, Lyn, minden dukátot megér! Annál a cseresznyénél nincs finomabb a Világon!
Lynia Ivolára nézett, aki enyhén felvonta a vállát. Főzési kérdésbe sosem szólt bele. Lynia Daniire pillantott, végül biccentett.
- Rendben van. Beszéljünk a nagyúrral, semmibe sem kerül megkérdezni.

Rendall is meglepetten hallgatta a két lányt. Végül megvakarta a szakállát, és bólintott.
- Jól van, kislány, írd meg a leveledet a kertészednek. Nem kell nagy mennyiség, egy-két font csupán, mintavételezésnek.
- Igen, nagyuram - felelte Danii boldogan, majd térdet hajtott, és elment. Lynia azonban, Rendall intésére maradt.
- Ez az egész az ő gondolata volt? - kérdezte tőle a férfi. A lány bólintott.
- Az elejétől, nagyuram.
A férfi elgondolkodott.
- Mit tartasz a munkájáról, kisgidám?
Lynia elmosolyodott.
- Ha mondhatom, ég és föld a különbség közte és Lily között. Danii komolyan keresi a kedvemet, készséges, vidám, emellett nagyon igyekvő és ügyes is. Az istenek adják, hogy rajta ne fogjon az átok.
- Átok? - kérdezte meglepetten Rendall.
- Ó, nem valódi átok, nagyuram - mondta zavartan Lynia. - Csak valahogy sosem maradnak meg itt a konyhalányok. Mindig történik velük valami...
Rendall felnevetett.
- A konyhalányaim helye sosem biztos, kisgidám. Nem véletlenül adom őket a szárnyaid alá. Kiugrási lehetőség ez számukra, mielőtt további sorsukról döntök.
- Ezt nem igazán értem, nagyuram...
- Pedig egyszerű - nézett rá Rendall, szemében sötét derű villant. Jól emlékezett a tyrann Lyniáról szóló jellemzésére, amiben kereken azt mondta a fekete mágus, hogy a lány ostobábbnak tetteti magát annál, amilyen, a valóságban vág az esze. Sokat lát, és még többről hallgat. Legfőképpen nem bolond, hogy ezt fennhangon hirdesse Rashmadban. - Gondold végig, és mondd el nekem, mire jutottál. Vedd csak elő a sütnivalódat nyugodtan.
Lynia nagyot nyelt, és maga elé nézett pár pillanatig.
- Megtanulhatnak főzni. Megtanulhatják a gyógyítás alapjait. Ez kétségtelenül megnöveli az értéküket, akárhova kerüljenek is innen. Rashmad nagyuránál szolgálni kitűnő ajánlólevél számukra.
- No és mit tanulhatnak még meg tőled, kisgidám? - kérdezte várakozással a férfi. Érdekes volt látnia, hogyan forognak Lynia fejében a kerekek.
A lány lassan felnézett a sötét tekintetbe.
- Engedelmeskedni, nagyuram. Őszintének lenni. Tőlem láthatják azt, hogy szabadként, a saját választásom szerint szolgállak téged halálos hűséggel. Ez megadhatja bennük azt a reményt, hogyha sokáig és kitartóan bizonyítják a saját engedelmességüket, őszinteségüket, hűségüket, egyszer lekerülhet róluk a pánt. S akkor anélkül szolgálhatnak téged tovább, nagyuram. Akárcsak én.
- Ráadásul mindezt azzal a derűvel és életörömmel, ami annyira sajátod neked, kicsikém - fejezte be mosolyogva Rendall. - Na ugye. Okos kislány vagy te. Okosabb, mint néha mutatod. Velem szemben elő ne forduljon ez többet.
- Így szoktam meg, nagyuram - mondta halkan Lynia. - Jóval kevesebb bonyodalommal jár. Nem is nagyon szereti senki, ha egy nő használja a fejét.
A férfi halkan felnevetett.
- Nem hiába maradtál életben, és jutottál el oda, ahol most vagy. De ha ott is akarsz maradni, ne meressz rám többet bamba bociszemeket, világos?
- Igen, nagyuram - válaszolt a lány nagyot nyelve. Rendall nem is tudta, mennyire ráhibázott most. A férfi elégedetten bólintott, majd folytatta.
- Ne vedd magadra azt, hogy ez idáig még egyik segítséged sem vált olyanná, mint te. Ami nálad veled született képesség, az számukra hosszú, fáradtságos folyamat, tele tanulnivalóval. Nem mindenki jut végig ezen az úton. Idő kell hozzá.
- De talán most Danii, igen - suttogta Lynia.
- Szeretnéd? - kérdezte tőle a férfi. A lány bizonytalanul bólintott.
- Azt hiszem, igen, nagyuram.
Rendall odalépett Lynia elé, és felemelte a fejét.
- Akkor áruld el nekem, miért rá vagy különösen féltékeny?
Szemében felcsapott a nevetés, látva Lynia elboruló tekintetét.
- Nem osztozkodom - morgott a lány dühösen. - Ha nem te lennél az, régen kikapartam volna mindnek a szemét. Vagy inkább a tiedet.
- Ejnye, milyen harcias kismacskám van nekem - felelte a férfi elégedetten. - Na és mondd csak el, miért Daniire fened a fogad legjobban?
Lynia egy pillanatig hallgatott, majd szinte akarata ellenére robbant ki belőle a mérges válasz.
- Mert az a lány túl jó, hogy igaz legyen!
- Vagy csak nálad jobb? - ugratta tovább Rendall. Lynia szeme egész besötétedett a dühtől.
- Ezt csak te tudod megítélni, nagyuram. De ha nem vagyok számodra elég jó, egy szavadba kerül, és már itt sem vagyok. Főzzön rád Danii, biztos abban is sokkal jobb nálam.
Lynia dühösen fordult volna meg, hogy kimasírozzon a dolgozószobából, de Rendall elkapta és maga felé fordította.
- Hmm, igen... - mormolta, miközben éjfekete szemeiben vad láng gyulladt, könnyedén legyűrve fúriájának szabadulási kísérleteit. - Ez az a hév, szépségem, amit soha senki nem tud megtanulni tőled. Amikor az én Világszelíd kisgidám megfeledkezik magáról, az eszéről, az engedelmességről, a tiszteletről, és nekifeszülő, karmos, bősz kismacskává változik. Aki azt hiszi, én vagyok a pamutgombolyag, amivel kedvére játszhat vagy téphet, ha nem úgy gurul, ahogy ő akarja. Pedig én valójában a komisz kölök vagyok. Megmutatom neked, hogy ki is játszik kivel. Ebben a szobában még úgysem volt erre lehetőségem.
Ezzel felemelte a lányt és ráborította az íróasztalára, lesöpörve róla iratokat, tintatartót, itatóst, mindent. A szétguruló tollszárak közül megmarkolt egyet, majd lassan, élvezettel elkezdte levágni vele Lynia ruhájának gombjait.

Lynia aznap vacsora után - és másik ruhában; Rendall alapos munkát végzett az előzővel, néhány helyen, véletlenül, felsértve a lány bőrét is -, a főszárny ebédlőjéből hozta le a szennyes edényt, és tette bele a mosogató dézsába. Csendesen, gondolataiba mélyedve mosogatott, majd munkája végeztével megtörölte kezét, és összeráncolva homlokát megfordult.
- Hol marad ez a lány?
Daniinek régen vissza kellett volna már érkeznie a legénységi ebédlő szennyes tányérjaival. Lynia úgy döntött, maga jár ennek utána. Kilépett az előcsarnokba, és elindult a folyosón a másik szárnyba. Rendall, aki éppen akkor lépett ki az ebédlőből, csodálkozva látta meg a lány arcán keveredő értetlenséget és némi bosszúságot, majd gondolt egyet, és utánaeredt. Lynia fülét egyszerre vidám furulyaszó ütötte meg. Egy pillanatra megtorpant, majd benyitott a legénységi ebédlőbe. Lába szó szerint a földbe gyökerezett, szeme-szája tátva maradt. A helyiség át volt némileg rendezve. A falhoz tolták az asztalokat, a székeket, és a fejvadászok körben állva tapsoltak, adták az ütemet a furulyaszó alá. Lynia beljebb lépett, míg meglátta a kör közepén Daniit táncolni. Elképedése, ha lehet, még nagyobb lett. Tudta róla, hogy táncosnő, de amit a lány művelt, az maga volt a varázslat, a felszabadultság, a vidámság, az életöröm.
- Ha nem a saját szememmel látom, el sem hiszem - suttogta. A lány mozdulataiból természetes delej áradt, mindenkit megfogva és magával ragadva. Lyniát egyedül paladinképessége óvta meg attól, hogy ő is a tánc hatása alá kerüljön, így kívüállóként tudta nézni az előadást, valamint a fejvadászok bámuló arckifejezését. Miért ne lehetne jó táncos? Hiszen az anyja is az volt... Végül a furulyaszó elhallgatott, és Danii befejezte táncát. Mélyen meghajolt a tapsolók előtt, nevetve, boldogan fogadta a gratulációkat. Ahogy a taps elült, Lynia háta mögött valaki lassan többször összeütötte a tenyerét. Mindenki odafordult, majd egyszerre adták meg tiszteletüket a nagyúrnak. Rendall azonban csak Daniire figyelt, ujjával magához intve. A lány odafutott hozzá, és ismét mélyen térdet hajtott előtte.
- Az istenek igazi ajándéka ez a tudásod, kislány - nézett le rá elismerően a férfi. - Beszélek Titusszal. A fesztiválon te is fellépsz a teátrumban.
- Nagyuram... - ragyogott fel Danii szeme. Ám Rendall még nem fejezte be.
- Valami igazán különlegessel fogsz előrukkolni. Kapsz elég időt a számod kitalálására és begyakorlására. Addig felmentelek a konyhalányi munkád alól.
Lynia most Rendallra nézett tátott szájjal. Az gonosz derűvel pillantott rá vissza, érzékeltetve, hogy ez az engedmény nemcsak a férfi pompás üzleti érzékét mutatja, aminek segítségével egy újabb kiapadhatatlan pénzforrást fedezett fel, hanem neki szóló fricska is. Danii eközben örömkönnyekkel a szemében, hálás arckifejezéssel nézett fel urára, aki lemosolygott rá.
- Ha sikert aratsz, nem is maradsz a konyhában. Menj, kezdj máris készülni.
- Igen, nagyuram - bólintott Danii, és kifutott az ebédlőből. Rendall a még mindig elhűlten álló Lyniára nézett, rákacsintott, majd ő is kiment Danii után. Mintha csak ezt törte volna meg a varázst, a fejvadászok megmozdultak, és elkezdtek egymással beszélgetni. Lynia a hangzavarban odalépett a falhoz tolt asztalsorhoz, és elkezdte róla összeszedni a tányérokat, edényeket. Munkája végeztével visszacipelte a tálcát a konyhába, és folytatta a mosogatást. A gondolat teljesen mélyről, apró hangcsíraként bukkant fel benne. Először nem is hallotta meg a suttogását, de azután megállíthatatlanul növekedésnek indult, és járta át végül teljes valójában a tisztánlátót: Danii kiröppent az aranykalitkából.

- Te már megint gondolkoztál - irányult egy vádló mutatóujj Lynia felé, szemrehányó hang kíséretében.
- S már megint nem jutok sehova - húzta el a szája szélét a lány, majd becsukta maga mögött Caragana boltjának ajtaját. A mágus felnevetett, kezével észrevétlenül intett. Mielőtt a térillúzió beborította volna az üzlet belsejét, a varázsszemmel figyelő mágus még leolvashatta az elf nő szájáról:
- Melyik ételednél akadtál el, kishúgom?
- Daniin rágódom már egy ideje - felelte a paladin, körbejárkálva a boltban. Időnként szórakozottan megfogott majd visszatett egy-egy üveget, míg Caragana meg nem unta, vette ki a kezéből, és mutatóujjával most az asztal felé jelzett.
- Sejtésem szerint a mondanivalódba is bele fogok szédülni, úgyhogy legalább maradj nyugton.
- Könnyű azt mondani - huppant le Lynia a székre. Tűnődve kaparászta az asztallapját, majd felnézett a mágusra.
- Nem akarok érzékeny területet piszkálni...
- Nálam? - mosolyodott el Caragana. - Amíg nem tollszárral teszed...
Lynia akaratlanul is elfintorodott.
- A tollszárat ne is juttasd eszembe. Na jó, kibököm. Mennyire természetes az, hogy valaki, aki rabszolgának születik, sorsát és életét teljesen magától értetődőnek fogadja el, és ugyanannyira legyen hajlamos önmagát és társait is beszélő szerszámoknak tekinteni, mint a gazdája?
Obeya szeme elkerekedett.
- Ez már megint melyik filozófiai eszmefuttatásod?
Lynia széttárta a karját.
- Amennyiben az, akkor fogd fel észtornának. Amennyiben mégis van veleje, akkor nem árt a végére járni, mert lehet, hogy fülig merülök a bajba.
Obeya elgondolkodott.
- Mennyire természetes? Nem tudom. Mennyire természetes az, hogy én mindig kézzel-lábbal tiltakoztam ez ellen, noha én is rabszolgalétbe születtem? Talán a természetünk különbözősége miatt van?
- Danii is neutrális - rázta a fejét Lynia.
- Értem. Nos - kezdte lassan a mágus. - Dacára annak, hogy egyformán kezdtük az életünket, azért mégsem ugyanúgy. Velem mindvégig ott volt anyám, aki szabadként élt korábban, ráadásul egész jómódban. Noha mindig tiltakozott ez ellen, bennem sokáig komoly meggyőződés volt az, hogy miattam jutott erre a sorsra. Ha én nem lettem volna, sosem válik belőle rabszolga. Otthagyja ugyan apám, de a sebzett szívek is beforrnak, talált volna boldogságot másvalaki oldalán. Csak nyert volna a bolton. Ha a lelkem mélyére nézek, ma is így gondolom. Talán ezért is lettem ennyire vagabund. Az sem segíthetett az engedelmességre törésemben, hogy állandóan adtak-vettek minket, én pedig már korán meguntam, hogy állandóan vadidegenek parancsait teljesítsem, verését tűrjem. Arról nem is beszélve - folytatta Obeya félmosollyal -, hogy lássuk be, az apám lánya vagyok.
- Daniinek sem akárki volt az anyja - vetette közbe Lynia. A másik bólintott.
- Így igaz. Viszont Danii életkörülményei egészen mások. Egy evergrade-i táncházban született. Sosem került ki onnan, egészen mostanáig. Az apjáról fogalma sincs. Az anyjáról sem sok. Mégis, tartós, mondhatnám biztonságos háttere volt. Ráadásul anyja után nemcsak a kinézetét, a tánctudását is megörökölte. Ki is tudja bontakoztatni. Nem kellett megtörni, mert ezt tartotta mindig is természetesnek.
- Csakhogy olyan nyugalommal ajánlotta fel Ivolának, hogy a Medea után kapott részét rabszolgák vételére fordítsa, hogy szó szerint végigfutott a hátamon a hideg.
- Persze - vont vállat Obeya -, a te nemes lelked szinte mindenen összeborzong.
- Hagyjuk az én nemes lelkemet. Ivola sem jutott levegőhöz.
Obeya kétkedő arccal hallgatott.
- Én nem tudom - folytatta Lynia tépelődve. - Annyira nem valóságos ez a lány. Annyira tökéletes. Hibátlan. Kitől örökölhette ezt a természetét? Az anyjától biztosan nem. Valószínűleg az apja sem lehetett jóravaló, ha teherbe ejt egy táncházbeli lányt.
- Van bármilyen kézzelfogható bizonyítékod ellene? - kérdezte a mágus.
- Nincs - rázta meg a fejét Lynia. - Egyedül az érzékeim fújnak riadót. Bármi, amit észreveszek Danii-nél egyrészt teljesen természetesen magyarázható, másrészt - furcsa.
- Például?
- Ugyanúgy vagy talán jobban odafigyel a piaci árusok pletykáira, mint Ivola vagy akárcsak én. Tudjuk, mennyire fontosak is ezek a beszélgetések. Viszont, azt tekintve, hogy ez jóformán az egyetlen szórakozása a lánynak, miért is ne hallgassa őket tátott szájjal, nem igaz?
Obeya bizonytalanul ingatta a fejét, nem lehetett tudni, hogy bólint-e vagy rázza.
- Rávett arra engem is, Rendallt is - folytatta Lynia -, hogy Evergrade-ből rendeljünk cseresznyét. Ennek kapcsán levelet írhatott oda, és hamarosan kaptunk kis egy kosárral. Valami mennyei volt. Szerepelni is fog a menümben.
- Viszont, ha úgy vesszük, kijuttathatott egy üzenetet a palotából. Valamint egy ismeretlen mágus bejutott az előcsarnokba - mondta lassan Obeya. A két Tüske egymás szemébe nézett. - Más?
- Van - bólogatott Lynia. - Egy ismeretlen behatoló miatt szigorú csapdarendszert állítottak fel a palota kerítésén és falán. Valóban, előző éjjel kint jártam. De egyre inkább az az érzésem, hogy nem az én nyomomat vették észre.
- Danii-re gondolsz? Ha te ki tudtál jutni, az nem azért volt, mert az öregemnek rá fájdult meg a foga?
- Nem. Az öregednek annak éjjel ránk fájdult meg a foga. De éhen is maradt. Viszont egész éjjel nem volt a palotában.
- Jó lenne tudni, mi is az a nyom, amit észrevettek az őrök - gondolkodott el Obeya. - Ugyanakkor azt sem ártana megmagyaráznod, hogyan surranhatott ki Danii észrevétlenül a negyedikről, mikor egy, az ablaka zárva van, kettő, a folyosón őr áll, három, a pántja nem engedi túl a kőfalon?
- Danii táncos - szólalt meg halkan Lynia rövid csend után. - Az ablakot ki lehet nyitni, igaz, nem az egész szárnyat, csak a felső részét. Láttam őt tegnap táncolni, Obeya. Minden bemelegítés nélkül olyan formákba tekerte magát, magától értetődő természetességgel, mintha nem is lettek volna csontjai. Felmászhatott onnan a tetőre. Ott nincsenek fürkészők, túlságosan ki lennének téve az időjárás viszontagságainak. Onnan leereszkedhetett a mellékszárny tetejére, majd a földre, és mehet a dolgára.
- Egészen a falig - nézett rá Obeya.
- Ha csak találkozni akar valakivel - tárta szét a karját Lynia.
- Ez még mindig csak találgatás, szívemnek kedvenc paladinja. Ráadásul Danii most már ugyanúgy be van zárva a palotába mint te. Ráadásul az ő nyakán pánt van.
- Nos. Danii már nincs bezárva a palotába.
- Tessék?
- Tegnap este bemutatót tartott a legénységi ebédlőben - mondta Lynia. - Az egész testőrség előtt. Előttem. Rendall előtt. Ennek végén az öreged megbízta azzal, hogy lépjen fel a teátrumban. A következő hónap minden egyes napját ott töltheti, reggeltől estig. Ezer és egy alkalma lesz kapcsolatba lépni valakivel.
Obeya hallgatott, majd megrázta a fejét.
- Ez még mindig gyenge lábakon áll, Lyn. A lehetőség ugyan elméletileg adott, de fogalmunk sincs arról, hogy mi az indítéka, és kinek dolgozik. Eleinasnak? Evergrade-nek? Akármelyik táncházi vendégnek?
- Folytatnám - mondta makacsul Lynia. Obeya megadóan intett.
- Mi van akkor, ha Danii pántja nem működik? Volt már erre példa. Mi magunk is dolgoztunk ezzel a megoldással.
A mágus megvakarta a füle tövét.
- Amikor megérkeznek a rabszolgák a belső kikötőbe, még mielőtt kivezetnék őket a hajófenékről, új pántot kapnak. Ellenőrzött pántot.
- Elég csak a mágiablokkot kikapcsolni benne... Amúgy is a rabpánt csak a mágikus vagy egyéb tanult képességeket blokkolja le. A vele születteteket nem. Medea például mindig megérezte a kisugárzásomat, hiába volt pánt a nyakán.
- Amennyiben Daniit varázslónak véled... Varázslónak véled?
Lynia biccentett.
- Egészen pontosan bűbájosnak. Megint csak a táncával tudok előjönni. Olyan delej sugárzott róla, olyan, a mozdulataiból fakadó természetes delej, ami mindenkit megigézett.
- Kivéve téged - szúrta közbe Obeya. Lynia bólintott.
- Kivéve engem. Én ugyanis Torm kegyelméből, védve vagyok a bűbáj ellen.
- Az apám is - nézett társára a mágus.
- Ő viszont meglátta benne a pénzt. Sokkal nagyobb értékre táncolta fel magát a lány, mint korábban volt, pedig az sem alacsony. Sikerült megtalálnia Rendall egyetlen gyenge pontját, a pénzéhségét.
- Akkor is, mennyi az esélye annak, hogy Danii a megfelelő pántot kapja? Mennyi az esélye annak, hogy Rendall őt választja ki? Több tucatnyi ember közül válogathatott!
- Az, hogy mennyi az esély annak, hogy a palotába kerül, arra tudok válaszolni: nagy. Danii szakasztott mása anyjának. Danila pedig mindig is szúrta Rendall szemét. Ahogy annakidején te is be tudtad bolondítani Danilát azzal, hogy ifjúkori hasonmását vetted fel magadra, ugyanúgy Rendall is ráharapott erre a csalira.
- Na és a pánt?
- Lehet, hogy ez volt annak a találkozónak a célja? - vetette fel Lynia. - Kicseréljék Danii nyakán a pántot olyanra, ami blokkolja a mágiát?
- Gadgedonnál végülis juthattak ilyen nyakbavalóhoz... - mondta bizonytalanul Obeya.
- Nem tudnál utánanézni? - kérdezte a paladin. A mágus széttárta a karját.
- Megpróbálhatom. Persze meg kellene vizsgálni Danii pántját is...
- Mit keressek rajta? - kérdezte Lynia. Obeya a fejét rázta.
- Semmit. Számodra észrevehetetlen. Csak keresőmágia deríti fel. Amúgy is, én Danii helyében csak akkor venném fel a hibás pántot, amikor feltétlenül szükség van rá. Feltételezve természetesen, hogy nemcsak a féltékenység beszélt belőled idáig.
Lynia szeme összeszűkült, sötét láng lobbant benne.
- Nem vagyok féltékeny - mondta lassan és tagoltan. - Főleg nem egy rabszolgára. Főleg nem Rendall miatt. Világos?
- Mint a vakablak - emelte fel a kezeit Obeya. - S mint az egész eddigi eszmefutattásod. Ha már tényleg annyira nem tudsz mit kezdeni magaddal a palotában, vedd kézbe Daniit. Kutass nyomok után. Derítsd ki, miben sántikál. Szerezz bi-zo-nyí-té-kot. Mert ez idáig csak nudli.
Lynia mormogott valamit, majd felállt.
- Megyek, megnézem a próbáját a teátrumban.
- Jó szórakozást - vigyorgott rá Obeya, majd visszaállította az eredeti helyzetet, miközben Lynia sietve kilépett, és elindult a Piac tér felé.

~~~

Két hét telt el. Lynia egy fokkal sem jutott közelebb Danii-hoz. A lány napközben buzgón gyakorolt a teátrumban, ahova Rendall vitte el reggelenként útban a rabszolgaház felé. Egy alkalmas pillanatban a paladin bejutott Danii szobájába, de semmit nem talált. Az evergrade-i szépség minden gyanú felett állt.
- Akárcsak én – mormolta magában Lynia makacsul. A kimenőin elment a teátrumba is, figyelni Danii táncát, és bárkit, akivel szóba állna. Csakhogy ez más rabszolga táncosokkal, illetve Titusszal, a ceremóniamesterrel történt meg egyedül. Kérdés persze, mi történik, mikor nem látom, vetette fel magában Lynia a kérdést. Magában tépelődve indult hazafelé. Mikor a konyhába ért, Kryssa fordult felé, aki Daniit helyettesítette.
- Lynia, a nagyúr vár téged a dolgozószobájában.
Lynia bólintott, és felment Rendallhoz. A férfi minden teketória nélkül egy könyvet nyomott a kezébe.
- Az én elsőkötetes írómnak – vigyorgott rá. Lynia döbbenten vette kezébe a könyvet. Vékonyabb, piros vászonborítású mű volt, barna gerinccel. A tetején a cím: Lynia Kero ínyeskönyve. A lány kinyitotta, átforgatta lapjait. Szóhoz sem jutott.
- Ezt mind én írtam volna? – suttogta elképedten. Rendall felnevetett.
- Az első szótól az utolsóig. Ráadásul nem is akárhogy. Aki beleolvas, garantáltan nem fogja kibírni evés nélkül. Az árusok a kezedet fogják csókolni, annyira meg fog növekedni a forgalmuk. Akinek csöppnyi sütnivalója és üzleti érzéke van, biztosan nagyobb készletet fog felhalmozni a receptjeid főbb hozzávalóiból.
Lynia magában elmosolyodott. Aminek a hasznát te fogod lefölözni… Egyrészt magasabb adót és vámot fogsz ezekre az alapanyagokra kivetni, másrészt te magad fogod biztosítani a csempészáruk forrását… Hangosan viszont ezt mondta felnézve a könyvből, enyhén elpirulva.
- Köszönöm, nagyuram.
- Saját magadnak köszönd, kisgidám. Persze nem árt a könyvedet népszerűsíteni is. Remek alkalom lesz erre a fesztivál. Főleg, mert az előbb járt nálam Lord Bardekow, és szeretne téged kölcsönkérni az általa rendezett fesztiválzáró bál menüjének elkészítéséhez.
Lyniának leesett az álla.
- De hiszen az már csak két hét! Ennyi idő alatt hogyan tudnék…
- Kirázod a kisujjadból, kincsem – nevetett a nagyúr. – A menüt nem is kell összeállítani, használd fel a könyved ünnepi ételsorát.
Lynia halkan felnyögött, de nem volt választási lehetősége.
- Igen, nagyuram.
Rendall azonban még nem fejezte be.
- Vendégünk is lesz. Meghívtam Lady Jade Gordakot Csendzugolyból a fesztivál hetére, ezenkívül Evergrade-ből is bejelentkeztett az ottani principális. Gondoskodj szobákról számukra és kíséretüknek.
- Intézkedem, nagyuram – felelte a lány.
- Helyes. Láss munkához.
Lynia térdet hajtott, és elhagyta a szobát. Fejében egymást kergették a gondolatok. Egyrészről örült annak, hogy ő is jóval gyakrabban tud eljutni a teátrumba, másrészt Jade látogatása szöget ütött a fejébe. Csendzugoly, most, hogy elveszítette a mithril forrását, visszasülyedt a jelentéktelen birtokok sorába. Vagy mégsem? Esetleg Rendall másra akarja Jade-t felhasználni? Mert az biztos, hogy nem saját szívjóságából hívja meg ide a nőt. Na és ha igen, mire? Valószínűleg Rendall jóval többet tud Lilyről, mint a nővére. De akármiért nem szokott vendéget hívni. Azonban a Lék gondolatait leginkább az evergrade-i küldöttség érkezése bolygatta meg.

Rendall maga is vendégein töprengett. Jade-del valóban tervei voltak, az evergrade-iek azonban maguk jelentkeztek, hogy a két éve aláírt szerződést újratárgyalnák. Rendall elvigyorodott. Hacsak nem akartok többet fizetni, kétlem, hogy bármit is változtatnék rajta.... De legalább Ramiannel is tudok beszélni, megtudni tőle, mi újság is van mostanában Evergrade-ben. Ramian Rendall ottani céhvezetője volt, akit a principális nyakára ültetett, hogy szemmel tartsa, és gondoskodjon az adó pontos behajtásáról. Ilyen embere annak idején a dívának is volt Rashmadban, de őt azután elsodorta a tyrann eltávozása utáni viharos időjárás. Szó szerint. A derék férfiút ugyanis villámcsapás érte. Rendall sajnálkozó levelében azt már nem találta szükségesnek megemlíteni Evergrade-nek, hogy Ynabel volt az a vihar, amiből lecsapott a halál az összekötőre.

Félretéve az evergrade-ieket, Rendall Jade-n kezdett el gondolkodni. Pontosabban a húgán, Lilyn. Noha az idősebbik testvér megváltotta tőle, hogy elvihesse Auril szentélyéből, Rendall ezt egyáltalán nem terjesztette ki végleges leírásra. Lily egyrészről a rabszolgája volt, akiről – mint ahogy senki másról, még a LaMarten-családról sem – volt hajlandó lemondani, másrészről az erdőjáró adhatta kezébe azt a nyomot, amit évek óta keres; a nyomot Villámkezűről. Nem véletlenül tűnt el a lány kísértetként Királyvárosból, mert ezt ő is ugyanilyen jól tudta. Rendall megcsóválta a fejét. Komoly hiba volt akkor támadni rá, mikor együtt volt Vynylanne-nel. Persze, ugyanilyen komoly lehetett a fejvadászok számára a kísértés is: mindkét nő Rashmad nagyura listájának az élén állt. Elejtésük komoly rangot, elismerést és jutalmat vonzott volna magával. Fegyelem, fegyelem... Látszik, hogy a királyvárosi céhtagok mennyire el vannak kényelmesedve, még akkor is, ha a fekete mágus vette át felettük az irányítást. Elkényelmesedtek és elbizakodottak. Mindenképpen meg akarták mutatni a rashmadiaknak, hogy ők képesek arra, amire itt, délen, évek óta nem. Meg is járták. Ami viszont nagyobb baj, hogy mindkét nőnek nyoma veszett. Illetve az a mágus szuka megint a környéken rontja a levegőt, Lily viszont akárhol lehet. Rendall dühösen elmosolyodott. Akárhol az elmúlt hét óta. Utolsó nyoma ugyanis egy közép-királyságbeli falunál bukkant fel, ahol az a ribanc észrevette a felderítő fejvadászokat, és a falusiak kínos meglepetésben részesítették a portyázókat. Utána a lánynak megint nyoma veszett. S ez a királyvárosi eset óta már nem is az első alkalom. Most pedig bárhol lehet, valószínűleg azonban egy következő rajtaütést próbál kifürkészeni. A Tüske mellett Lily egyszemélyes hadsereggé alakult. Nem csak ellene, bármelyik rabszolgavadász megbízó ellen. Nem bízik senkiben, nem társul senkivel, csak jön, figyelmeztet, lecsap és köddé válik, rossz szokásához híven. Túlságosan jól kiismerte a rashmadi ittléte alatt a fejvadászokat. Rendall dühösen vonta le a következtetést, hogy Lily erdőjáró prédája, amire különösen kihegyezett érzékekkel reagál, nem valamilyen szörny lett, hanem ember. Mégpedig fejvadász. Dolgai egyelőre még csak bosszantóak, de hamarosan legalább olyan zavaró tüskévé fogja kinőni magát, mint a paladinok. Az igazán szép dolog pedig az lesz, mikor ezek ketten hajlandóak lesznek megbízni egymásban és összeadják róla az aranydukátjaikat. Rendall azonban nem akarta elkapni Lilyt. Legalábbis egyelőre még nem. Jóval inkább őt akarta felhasználni küldetéséről tudatlan éknek a Tüske szervezetében. Hosszú és bonyolult út vezetett ehhez, de járható út. Ahogy a LaMartenek, Rashmad nagyura is hosszú távra tervezett. Ehhez az egyik első lépés pedig Jade.

~~~

Jade íróasztala felett a Rendalltól kapott levélen töprengett. A férfi meghívása visszautasíthatatlan volt, ez világosan érződött az írásból. Vajon mit akarhat tőle? Vajon rájött arra, hogy újra bányásznak mithrilt? De mégis miből? Morri nemcsakhogy ékszert nem készített azóta, de a fegyverek, vértek kovácsolásánál is szigorúan a kalandozók által hozott darabokra szorítkozott. Különben is alig maroknyian maradtak a törpék, az igazi kitermelésre nincs is nagyon erejük. Esetleg Lily a téma megint? Jade elhúzta a száját. Húgáról valószínűleg jóval többet tud Rendall, mint ő maga.
- Attól tartok – sóhajtotta maga elé -, hogy erre a kérdésre a választ csak a nagyúrtól magától tudom majd meg…
- Nocsak, magad akarod tenni a hurokba a nyakad? – kérdezték tőle váratlanul. Jade felkapta a fejét. Előtte Obeya állt. Nem is vette észre a teleportálást, annyira elmerült gondolataiban. Felemelte a levelet.
- Azért van emögött némi bátorítás is – jegyezte meg savanyúan. – Rendall meghívott a palotájába a Fesztiválra. Visszautasíthatatlanul.
Obeya felhúzta a szemöldökét.
- Kétlem, hogy szórakoztatni akarna. Annak idején a nagyapád gyakran járt Rashmadban?
- Egyáltalán nem foglalkoztak velünk - rázta meg a fejét Jade. - Érzésem szerint teljesen megfeledkeztek Csendzugolyról. Bár elmondhatnám ezt rólunk ma is.
Obeya felmorrant.
- Bármilyen játékba is kezd, az biztos, egyedül neki fog élvezetet okozni. Légy nagyon óvatos, és ha egy mód van rá, ne mondj igent semmire.
- Eleve erre a levélre nem lenne szabad igent mondanom – felelte Jade. – De nincs sok választásom…
- Mi a hirtelen feltámadt érdeklődés oka? – kérdezte Obeya, mintha nem tudná ennek okát, valamint Jade válaszát. Nem is csalatkozott.
- Ne haragudj, de erről nem beszélhetek – rázta meg a fejét a házigazda. Obeya bólintott, és témát váltott.
- Hoztam egy pántot, mivel kérdezted a múltkor a működését.
Jade felcsillanó szemmel vette kezébe a holmit.
- Hogyan működik? – nézett fel mesterére.
- Ó, nagyon érdekesen – mosolyodott el Obeya. – Akinek a nyakába kerül, minden mágikus képességét blokkolja. Ugyanakkor egy aprócska teleportkő segítségével el lehet vinni a pánt viselőjét egy előre meghatározott helyre. Ez a kő képes arra is, hogy mágikus láncot idézzen, ami a pánthoz kapcsolódik, szökési kísérleteket megakadályozva ezzel. Az elve, hogy a rabszolga és a benne lévő mágia között gátat emel, ezért lesz képtelen az igemondásra. Amitől igazán aljas, hogy az ehhez szükséges energiát éppen ebből a mágiából nyeri. A viselője tehát saját különleges képességeinek lesz a rabja.
- Na és akik nem igemondók, vagy egyáltalán nincs is bennük mágia?
- Valamilyen szintű, noha csekély mágikus energia minden fajban megtalálható. Kivéve persze a törpéket, ők csak papok lehetnek, de az ő különleges képességeiket az istenüktől nyerik. A pánt ezt ugyanolyan mágikus energiaként kezeli. A tolvajok árnyékbarejtőzési képességét Silkazur, az erdőjárókét Sinnemora adja. Persze, tanítással azok is képesek árnyékba rejtőzni, akik nem követik ezt a két istent, de ehhez az kell, hogy a mesterük maga tegye a tanítványait láthatatlanná, és fokozatosan megtanítsa őket arra, hogyan használják fel azt a csekély mágiát az árnyékra. Jóval nehezebb így persze, de nem lehetetlen. A lényeg az, hogy a pánt ebből a forrásból táplálkozik. Mégha a viselője egyáltalán nem is tud varázsolni az alacsony mágiaszintje miatt, a pántnak ennyi is elég. Ugyanebből a forrásból merítve zárja le a nyitószerkezetet is, amit egyedül csak a tulajdonos saját mágikus ereje képes feloldani, aminek a lenyomatát egy kristályba foglaltak.
- Lenyomat? – ismételte meg Jade.
- Nemcsak a mithril az egyetlen kristály, ami mágikus képességekkel rendelkezik – magyarázta Obeya, eközben odalépett az egyik könyvespolchoz, és rövid keresgélés után leemelt róla egy vastag kötetet. Belelapozott, majd a megfelelő helyre érve Jade elé tette. Az oldalon egy átlátszó kristály képe volt, úgy nézett ki, akár egy üvegdarab. – Az obszeszit eredetileg ugyan nem tartalmaz mágiát, de szerkezete folytán a vele érintkezésbe lépő energiát magába szívja és megköti. Ezáltal ugyanolyan kitűnő védelmet biztosít a mágia ellen, mint a mithril, bár míg az utóbbi pajzsként veri vissza a varázst, addig az obszeszit szivacsként szívja magába azt. Sajnos a tyrann annak idején, mikor a varázstudókra is elkezdte kivetni a hálóját, megtalálta a módját arra, hogyan használja fel az obszeszitet a saját javára. Mikor valaki először vásárol rabszolgát, és pántot akar rátetetni, elmegy egy pántkészítő műhelybe, ahol a lenyomatát obszeszitbe zárják. Nem kell ehhez nagy hókusz-pókusz, elég hozzá pár csepp vér. A kristály felületére cseppentve a kő magába szívja annak mágikus erejét, és egyedi mágikus lenyomatát őrzi meg a tulajdonosról.
Obeya továbblapozott, és Jade szeme elé másik kép tárult. Az átlátszó kristálynak a közepén már egy aprócska rubinfolt volt.
- Ezt a lenyomatot másolják át azután a pántba varázsigével – folytatta a mágus. – Egészen pontosan egy abba korábban beletett majdnem teljes zárigébe. Miután a pántot összecsukják, a zárige is működésbe lép, addig csak várakozik. Nem múlik el a hatása, mert a viselő mágikus energiájából újul meg állandóan. A halott rabszolgáról pedig azért lehet levenni bárkinek, mert a benne lévő mágikus energia is eltávozik a lelkével együtt, ezért a zárigének sem marad forrása, amiből táplálkozni tudna. Persze, ha fel tudják támasztani az illetőt, akkor ahogy magához tér, a mágia is újrafakad benne, mivel ez a lélekhez kapcsolódik.
- Na és hogyan lehet ezt a gátat lebontani? - kérdezte Jade.
- A viselő nem képes rá sajnos – felelte Obeya. – Csak egy másik mágus tud ezzel babrálni. Ha megvizsgálod a pántot egy általános mágiakutató igével, észreveszed benne a különböző energianyalábokat.
Jade lehunyt szemmel koncentrált majd bólintott.
- Látok egy vöröset…
- Ez a zárószerkezet. Ez tartalmazza a tulajdonos lenyomatát, amit a kristályból másoltak át. Elég csak a gazdának hozzányúlni a pánthoz - a két azonos forrású mágia érintkezésbe lép egymással -, és az akaratával kinyitja a zárat. Olyan ez, mint egy széfnek az eredeti zárszerkezete, amit csak egyféle kulcs nyit. Ezért tudja egyedül kinyitni a tulajdonos a zárat.
- Na és ha valaki más fogja a kezébe az obszeszitet, és teszi a pánthoz? – nézett fel Jade. Obeya elmosolyodott.
- A hatás ugyanaz. Vigyáznak is nagyon a kristályra. Egyedül csak a tulajdonos tudja, hogy hol van.
- Nem marad a műhelyben?
- Nem szükséges – rázta a fejét a mester. – Elég a mesterpántról átmásolni a lenyomatot a többibe.
- Na és át lehet másolni a lenyomatot egy üres obszeszitbe is? – jutott Jade eszébe egy újabb kérdés.
Obeya megcsóválta a fejét.
- Éppenséggel át lehet, de sokat nem kezdesz vele. Az ugyanis már nem tiszta lenyomat lesz, hiszen korábban felhasználták egy igében. Csak a varázslattal együtt tudod átmásolni, vagyis csak zárásra lesz képes a kristály.
Jade csalódottan húzta el a száját. Obeya a pántra bólintott.
- Milyen nyalábokat látsz még?
- Egy kékesfehéret…
- A lánc.
- Aranysárgát…
- A mágiablokk.
- Lilát…
- A teleport. Mind a négy nyaláb egy forrásból, a viselő energiájából merít.
- Hogyan lehet megszüntetni?
- Kétféleképpen is. Vagy az adott nyalábot átirányítod, beleolvasztod egy másikba, vagy elzárod előle a forrást.
- Vagyis a mágiablokkot rá kell vonni a zárszerkezetre – nézett fel Jade. – Így a lenyomat teljesen el lesz zárva mindentől.
- Például – bólintott Obeya. – Ha nagyon trükkös akarsz lenni, és nem akarod, hogy idejekorán felfedezzék a susmust, alkoss egy ugyanolyan színű energiasugarat, mint amit korábban töröltél. Mondjuk azt akarod, hogy továbbra is varázsolhasson a viselő, akkor kreálj egy aranysárga nyalábot, ami ugyanúgy a láncra reagál, mint a kékesfehér.
- De hát ezt hogyan?…
- Gyakorlással – mosolygott csibészesen Obeya. – Itt hagyom neked a nyakláncot. Szeretném, hogy mire legközelebb jövök, már ne legyen gondod egyikkel sem.
Jade biccentett, és kifehéredett írisszel a kezébe vette a pántot. Mestere elégedetten szemlélte, majd ugyanolyan észrevétlenül, mint jött, ment.

Lynia másnap reggel a második emeleti folyosón ment végig, karjában Rendall friss ágyneműjét tartva. Elérkezett a férfi szobájáig, röpkén kopogott rajta, majd belépett. Lába a földbe gyökerezett. Rendall ágyában éppen Danii volt, mélyen elvesztek egymásban. A férfi gyengéden becézte a lányt, nyoma sem volt durvaságnak, kíméletlenségnek. Lynia hökkenten állt, majd éppen fordult volna kifelé, mikor Danii felemelte a fejét. A lány meglepetten felkiáltott. Döbbenetére Rendall is odafordult. Szemében bosszúság villant fel, majd sötét derű. Pár pillanatig mindhárman némán bámultak egymásra. Végül Lynia törte meg a csendet.
- Nem akartam zavarni, nagyuram – kapta el a szemét a párosról. – Csak az ágyneműt jöttem kicserélni. De ez ráér később is.
- Maradj csak – szólt a férfi nyájasan. – Már úgyis végeztünk.
- Hagyd csak Lynia – szólalt meg ugyanekkor Danii –, ne fáradj. Majd én áthúzom.
Lynia döbbenten meredt a lányra, majd onnan Rendallra nézett. Az Lyniáról Daniire pillantott.
- Ez Lynia dolga. Mi jutott az eszedbe?
- Én csak... segíteni akartam... – suttogta a lány. Rendall szeme felvillant.
- Segíteni, hmm? Jól tudod, nálam csak Lynia húz ágyat, senki más – mondta csendesen.
- Igen, nagyuram – bólintott azonnal Danii, majd mélyen Rendall szemébe nézve lágy hangon így szólt. – Addig szívesen lefürdetlek, ha kívánod...
Lyniából egy halk, ámde ingerült horkantás szakadt fel.
- Egyedül is tudok fürödni – mondta röviden a férfi, majd kezével félreérthetetlenül mutatott az ajtó felé. – Indulj a dolgodra, nem fogok rád várni.
Danii csalódottan bólintott, majd kiszállt az ágyból. Ügyelve arra, hogy Rendall jól lássa testét, felvette ruháit, majd kissé hűvösen Lyniára nézve, kiment a szobából. A lány utána fordult. Mikor visszanézett, tekintete messze állt a barátságostól. Rendall gonoszkás mosollyal szája szélén figyelte a kis közjátékot, majd ő is felkelt, és beballagott a fürdőbe. Miután az ágy felszabadult, Lynia odament, és egy dühös mozdulattal lecsapta az ágyneműket. Elkezdte lehúzni a régit, eközben ingerülten morgott maga elé.
- „Hagyd csak, Lynia, ne fáradj” – utánozta gúnyosan Danii hangját. – „Majd én áthúzom.”
Reccs, megint odalett a párnahuzat.
- „Szívesen lefürdetlek, nagyuram, ha kívánod” – folytatta Lynia, megragadva a paplant.
- Kívánom is – szólalt meg mögötte egy hang. Lynia megfordult. Rendall állt az ajtóban, vigyorogva nézve őt.
- Úgy tudtam, nagyuram, egyedül is tudsz fürödni – nézett a szemébe dühösen a lány.
- Hívjam vissza Daniit? – érdeklődött a férfi gonosz derűvel.
- Daniit? – villant fel Lynia szeme, és rögtön megindult Rendall felé. Az megállította.
- Így vizes lesz a ruhád – nézett rajta végig.
- Hogyhogy... – kezdte csodálkozva Lynia. Ám szavai közepén Rendall felemelte, bevitte a fürdőbe, és úgy ahogy volt beletette a fürdődézsába.
- Tudok egyedül fürödni – szállt be mellé a férfi, és vigyorogva ráfröcskölt egy kevés vizet -, csak nem szeretek...
Lynia végignézett csuromvizes önmagán, majd nem tehetett róla, elnevette magát. Rendall osztozott derűjében. Lynia feltérdelt, hogy levegye a ruháját, ami teljesen rátapadt.
- Hmm – morrantott a férfi, majd a víz alá nyúlva, maga vette le az átázott ruhadarabot. Kezeit végighúzta a lány mellein, majd megfogta a derekánál fogva, és az ölébe ültette.
- Mostantól – nézett a lány elhomályosuló szemébe -, fürdetni is csak te fürdethetsz reggelente, kisgidám.
- Végképp oda az időbeosztásomnak – suttogta elfúló hangon a lány. Rendall felnevetett.
- Amúgy sem volt ésszerű.
Erre a lány már nem tudott felelni. Nem mintha válasza nem lett volna, levegője fogyott el hirtelen, és gondolatai elrepültek érzékei szárnyán.

Lynia kiszállt a fürdődézsából. A testéről csöpögő vizzel mit sem törődve, átment a másik szobába. A szekrényhez lépett, kinyitotta, elővette ura öltözékét. Megfordult, hogy az ágyra terítse. Megtorpant és a szétdúlt, elszakított ágyneműre meredt. Rendall is kijött a fürdőből. Összeszűkült szemekkel figyelte a lány arcát. A nő felkapta a fejét és a férfi szemébe nézett. A szobára hulló csend kimondatlan szavaktól, volt terhes. Lynia letette a ruhákat az ágy tetejére, majd megfordult és kisietett. Rendall kifejezéstelen arccal meredt a csukott ajtóra.

Később belépett az ebédlőbe. A többiek már végeztek, egyedül Ivola ült még ott, csendesen iszogatva kávéját.
- Jó reggelt, nagyuram – hajtotta meg felé a fejét. Rendall morgott valamit, és odalépett a melegítőhöz. Megpakolta tányérját, majd az asztalhoz telepedett. Némán kezdett enni. Ivola bögréje felett vetett rá egy pillantást, majd úgy döntött, jobb ha nem kérdez semmit. Sőt, még jobb lesz, ha nem is marad tovább. Ura, úgy tűnik, emberevő hangulatban ébredt ma. Letette a bögréjét, és felállt.
- Ha megbocsátasz, nagyuram, vár a munka.
A férfi biccentett, majd ránézett.
- Jól figyelj ma Lyniára.
- Nagyuram? – lepődött meg Ivola. – Milyen szempontból?
Rendall azonban nem felelt, hanem visszatért reggelijéhez. Ivola némán fejet hajtott, majd távozott. Fejcsóválva ment lefelé a lépcsőkön a konyhába. Mi folyik itt ma reggel? Ámulata továbbnőtt, ahogy belépett a konyhaajtón. Daniit találta ott Lyniával, aki az asztalnál ülve szintén reggelizett, de inkább a másik lánnyal volt elfoglalva.
- Lynia, hidd el, nagyon sajnálom... Én nem is értem, hogy történt ez az egész.
Lynia felnézett rá a bevásárlólistából.
- Nincsen semmi baj, Danii, mondtam már. Most jobb, ha igyekszel az evéssel, mert indulnánk a piacra Ivolával, és a nagyúr is hamarosan végezni fog.
Danii bólintott, majd a következő kopogásra mindannyian felemelték a fejüket. Kryssa jött be a szennyes tányérokkal megrakott tálcával. Letette az asztalra és Daniire nézett.
- Jobb, ha most indulsz, a nagyúr már lefelé tart a lépcsőn.
Danii felhajtotta kávéját, és már szaladt is ki a konyhaajtón. A másik három lány az ajtóba, és az ablakba állva nézett utána. A következő pillanatban Rendall is megjelent. Felugrott Ében hátára, maga mögé emelte Daniit, és már vágtatott is ki csapatával az udvarról.
- Tud valamit ez a lány – szólt csendesen Kryssa.
- Hogy érted ezt? – nézett rá Ivola. Az megrázta fekete haját, és visszafordult az ajtóból.
- Te nem vetted észre, Ivola? – kérdezte csodálkozva. – Mióta lovagol egy rabszolga ura háta mögött? Danii régóta nem cseléd, helyette eljár táncolni a teátrumba.
- A Tavasznyitó Bálra készül – vont vállat Ivola, még mindig nem igazán értve a másik lányt. Kryssa felvette a kosarat, és a némán udvarra lépő Lynia nyomába eredt. Ahogy kiértek a kapun, tovább magyarázott Ivolának.
- Mióta megérkezett ide, a nagyúr leginkább csak vele van.
- Legalább titeket békén hagy, nem?
- Nem erről van szó – rázta a fejét türelmetlenül Kryssa. – Danni Lynia helyére pályázik.
- Lynia pótolhatatlan – nevetett Ivola.
- Még meddig? – kérdezte Kryssa. – A nagyúr vele sem törődött már jó ideje. Ráadásul a saját fülemmel hallottam, hogyha elégedettek lesznek vele, a bál után a nagyúr leköltözteti őt is a harmadikra. A harmadikra, Ivola! Tudod, mit jelent ez?
Ivola csak némán rázta a fejét.
- A pánt a nyakán gyakorlatilag csak formaság lesz. Aki a harmadikon lakik, azután nekünk kell takarítani. Danii már most sem csinál semmit, merthogy ő táncosnő. Hidd el nekem, eljön még az idő, hogy Lynia fogja Daniit asszonyomnak hívni.
Lynia száján keserű mosoly suhant át.
- Ha egyáltalán el fogja tűrni a jelenlétét a házban – folytatta Kryssa. – Gyógyítónak ott lesz Caragana kisasszony, ételkészítőt meg szerez a nagyúr máshonnan.
- Lynia helye be van ide kövezve, Kryssa. – mondta határozottan Ivola, de ahogy Lyniára pillantott, látta annak arcán, hogy ő ebben egyáltalán nem biztos.
- Ahogy én látom – rázta a fejét Kryssa -, Danii módszeresen bontogatja azokat a köveket. Tudja, hogy Lynia az egyetlen valamirevaló riválisa. Nem csodálkoznék, ha addig provokálná őt, míg egyszer elveszíti a türelmét, és utána ki nem köt a Halfarkasnál. Daniinek van ideje.
- Rivális? – nevetett fel halkan Lynia, először szólalva meg. – Hol vagyok én Daniihez képest... Mit sem zavartatta magát ma reggel sem...
- Ezt hogy érted? – torpant meg Kryssa. Lynia ránézett.
- Még mindig együtt voltak, mikor mentem ágyneműt cserélni.
- Talán csak a nagyúr szokásos játéka – vetette fel a másik lány, de Lynia megrázta a fejét.
- Ugyanolyan meglepett volt ő is, mint én.
Ivola is rámeredt.
- Azt akarod mondani, hogy Danii rendezte az egészet szándékosan?
- Nem mondok semmit – nézett félre Lynia.
- Én viszont azt mondom, hogy Danii sikerrel megakadályozta, hogy a nagyúr ágyba vigye Lyniát – jelentette ki Kryssa. Lynia nem látta értelmét annak, hogy kijavítsa. – Látjátok? Máris elkezdte kifelé irányítani Lynia szekere rúdját. Ha ez így halad tovább, az anyja nyomdokaiba lép.
- Miért, ki volt az anyja? – kérdezte Ivola.
- Lady Danila – felelte halkan Lynia. – Evergrade úrnője. Hihetetlen mélységből emelkedett fel hihetetlen magasságba.
- Míg csak két éve el nem intézték a paladinok – tette hozzá Kryssa. – Azt hallottam róla, hogy kivételes bűbájos volt.
- Danii nyakán pánt van – szólt csendesen Ivola.
- Nincs is szüksége mágiára – húzta el a száját Kryssa. – A nagyúr láthatóan bele van bolondulva. Különben is, eljön még az az idő, mikor lekerül róla a pánt. Hiszen minek szökne meg Rashmad nagyurának kizárólagos szeretőjeként? Soha ennél jobb sorsot. Díva lesz belőle is, mint az anyjából.
- Ő is csak megpróbál boldogulni a maga módján, Kryssa – mondta halkan Lynia. – Ne kárhoztasd ezért.
- Lynia, az egek áldják a te hatalmas jó szívedet – nézett rá szánakozva Kryssa. – Ha ennyire hasonlít az anyjára, ezek szerint nem csak külsőleg, de belsőleg is, milyen sorsunk lesz nekünk, mindannyiunknak? Milyen sorsod lesz neked? Látszik rajtad, hogy már most a földig vagy sújtva.
Ivola is jobban szemügyre vette Lyniát. Valóban, szokatlanul sápadt volt, szemén látszott, hogy sírt korábban, és most is keményen szorítja össze a száját, hogy megakadályozza a további könnyek előtörését. Kezdte érteni, mire célzott Rendall a reggelinél. Elhűlt magában. Lynia hűsége több is lenne egyszerű hűségnél? Beleszeretett volna urukba? Teljesen megkergült? Kinyúlt kezével, és megfogta a karját. Megállította a lányt, és maga felé fordította.
- Az ilyen lányok jönnek-mennek, Lyn – szólt gyengéden.
- Néha maradnak – mondta tompán a másik. – Szembe kell vele néznem, a nagyúr rám unt.
- Dehogy unt. S ha mégis... Van élet a nagyúr után is...
- Nekem nincs, Ivo – mondta Lynia alig hallhatóan. – Nekem nincs... Ha elküld, mi lesz velem?
Mi lesz a küldetésemmel? Mi lesz az eskümmel? Minden el fog veszni egy evergrade-i táncoslány miatt... 
- Ebből elég – mordult fel Ivola. - Annyi sületlenséget hordtatok össze, hogy belefájdult a fejem. Lehet Danii akármilyen jó táncos is, nálad jobb ételkészítő nincs a Világon. Nem beszélve gyógyítóról. Megnézném én Danii hűségét, miután lekerül a nyakából a pánt. Ha lekerül. Azonkívül, olyasmi nem létezik a palotában, hogy kizárólagos szerető. A nagyúr egyszerűen nem az a fajta. Mióta itt vagyok, tudod hány gyönyörű nőt láttam vele? Lehet, hogy most még jobban összetöröm a szívedet, de a legtöbbjükről nem is tudsz. A nagyúr egyszerűen bolondul a szoknyák után. Ezek azonban nem mások, mint fellobbanások. Megtetszik neki, és megszerzi. Azután jóllakva velük, megfeledkezik róluk. Egyetlen egy nőről képtelen azonban megfeledkezni. Egyetlen egy nő vette be magát a bőre alá kiszedhetetlenül. Ez pedig te vagy, kishúgom. A nagyúrnak mit sem számít a származásod, a mesterséged. Hiába vagy cselédlány, egyszerű pór, nem tud betelni a lényeddel, nem tud megfeledkezni rólad, nem tud jóllakni veled. Újra és újra megéhezik rád, megszomjazik utánad.
Lynia csak hallgatott, képtelen volt bármit is mondani. Ivola folytatta.
- Egyetlen egy gyönyörű nőt nem vitt soha ágyba. Tudod, kit?
- Ynabelt – suttogta a szőke lány.
- Úgy bizony. Na és tudod miért? Nem azért, mert Yna elutasítaná őt, ó nem. Ynabelnek minden vágya, hogy a nagyúr a karjaiba kapja. Mégis, a mi nőbolond urunknak esze ágában sincs kezdeni vele. Mégpedig azért, mert Ynabelből valóban riválisod lenne. Halálos riválisod. Ő csakugyan nem tűrné a konkurenciát. Ha a nagyúrnak nem számítanál ennyire, gondolod, hogy érdekelné ez? Úgyhogy térj végre magadhoz. Legyenek akármik is Danii elképzelései, ő is csak az egyik játékszere a sok közül. Kezded a te féltékenységi játékaidat túl komolyan venni.
- Ivo... - szólalt meg Lynia nagynehezen. - Igaz barát vagy. Kérlek, ha legközelebb is megkergülnék, rázz meg megint jó alaposan.
A testőr felnevetett.
- Semmi akadálya. Azért vagyok, hogy vigyázzak rád.
- Nem is tudom, mi ütött belém – csóválta a fejét Lynia, miközben újra elindultak a piac felé.
- A tavasz teszi – kuncogott Ivola. - Nekem is pezseg tőle a vérem. Amorilla játékszerei vagyunk mindannyian. A szerelem istennője igazán elemében van idén.