Rashmadi hétköznapok

- Illúzionista vagyok, Lynia! - csattant fel dühösen Obeya Lynia következő kimenőjén. - Nem tudok teleportkövet készíteni!
- De lehetséges, nem? - kérdezte makacsul Lynia. - Rendall szeme képes a teleportra.
- Igen, lehetséges – hagyta helyben a mágus. - De felfognád végre, hogy erre nem vagyok képes?!
- Akkor ki igen?!
- Gadgedonon kívül? - érdeklődött Obeya.
- Hát őt nem nagyon kérhetem meg rá, ugye? – pillantott laposan Lynia a mágusra. Obeya eltöprengett.
- Zafra? - vetette fel végül.
- Zafra... - bólintott tűnődve a paladin.
- Nézd, Lynia – Obeya leült az asztalhoz, és megvakarta tarkóját. - Fogalmam sincs arról, hogy Zafra tud-e készíteni ilyen követ. Egyáltalán akar-e. Legutóbb nagyon is határozottan Vynylanne tudomására hozta, hogy nem kíván belefolyni az ügyeinkbe. Ha ez valaha is eljut Rendallhoz, nekik annyi. Nem bolond megráncigálni a fenevad bajuszát.
- De azért egy kérdést megér a dolog, nem?
Obeya vállat vont.
- Amúgy is, az egész palotán teleportgátló van.
- Amit le lehet venni róla – vetette közbe Lynia. - Sőt, elég egy-egy szobáról.
- Belülről. Ráadásul vissza is kell tenni. Arról nem is beszélve, hogy a lófarkamba fogadom, hogy ez a húzás ugyanúgy riasztja az őrséget, mint a rabszolgaházban tenné.
- Ulrik meg tudta csinálni az illúzióját...
- Ulrik odabent volt! - csattant fel mérgesen Obeya. - Én viszont kívülről nem tudom megcsinálni! Arról nem is beszélve, hogy ha levenném a szobádról a teleportgátlót, az nyílegyenesen mutatna rád!
Lynia eltöprengett.
- Akkor megyek az előcsarnokon keresztül – mondta végül.
- Az őr szeme láttára? - kérdezte gúnyosan Obeya.
- Árnyékban.
A mágus fújt egyet.
- Mondd el ezt a te tervedet részleteiben. Kezdve onnan, hogy fogod kinyitni a szobaajtódat. Ugyanis az arra az emeletre tett fürkésző mindenképpen meglátja a nyílását, és a mögötte bámészkodó mágus alaposan meglepődhet, hogy miért is nem lép ki rajta senki.
- Simarculum – felelte Lynia. Obeya nem felelt, de a tekintete sok mindent elárult. - Kimegyek vele a fürdőbe, vagy az árnyékszékre. Miután végez, visszaküldöm, én pedig leosonok az előcsarnokba. Ott már el tudok teleportálni a kővel.
- Ami ugye nincs – szúrta közbe Obeya. Lynia ellegyintette.
- Mikor megjövök, felmegyek a harmadikra. Kihívom a képmást a mellékhelyiségbe, és helyet cserélünk. Őt árnyékba küldöm, és visszamegyek. Reggelre a varázslat eltűnik.
- Nagyon szép terv – bólogatott Obeya. - Mívesen komplikált. Viseli a kézjegyedet. Főleg az a része, mikor több sebből vérzik.
- Hogyhogy? - kérdezte felháborodottan Lynia. Obeya felemelte mutatóujját.
- Egy. A képmást csak az őt elővarázsoló mágus tudja irányítani a gondolataival. Ezért volt Lily simarculuma annyira nehézfejű. Kettő – újabb ujj társult a mutató mellé. - Nincs teleportköved. Mindezek tetejébe – Obeya nem szerénykedett, mind az öt ujját felmutatta -, még ha az első két nehézségen túl is tudnánk lépni, akkor is elárulna a levegő remegése teleportálás közben. Talán az őr nem is venné észre, akinek nem mellesleg éppen ez a feladata, fürkésző az előcsarnokban is van. Az azzal figyelő mágus, akinek feltűnne az ajtód nyílása, ezt is mindenképpen meglátná. Úgyhogy maradj csak a fenekeden.
- Obeya – mondta fojtottan Lynia. - Soha ilyen remek alkalmam nem volt még a kisurranásra. Rendall fülig elfoglalja magát Danii-vel. Sem Lucas, sem Ivola nincs a városban, Ynabelről nem is beszélve. Yoras veled éjszakázik. Nem hagyhatom ki ezt a lehetőséget!
- Keress egy olyan kijáratot, amiről nem tud Rendall.
- Hát persze - csattant fel Lynia. - Paladin létemre találjak egy titkos kijáratot a tolvajok házában, amiről maga a főtolvaj sem tud!
- Akkor lásd be végre, nem tudsz kimenni a házból – ismételte Obeya. - Maradj nyugton, és írd a szakácskönyvedet.
- Ne bosszants te is ezzel az átkozott szakácskönyvvel! - mordult fel mérgesen a másik lány. - Már eleve ezért is meg tudnám nyúzni Nikolast. Kell lennie megoldásnak!
- Az a baj veled, Lynia – ingatta fejét a társa -, hogy mindig túlbonyolítod a terveidet. Ahelyett, hogy a legegyszerűbb módot választanád.
- Micsodát?
A mágus elvigyorodott.
- Mássz ki az ablakon. Ha Konradhoz be tudtál jutni, Rendalltól is ki tudsz.
- Télvíz idején?! - meredt rá a paladin. - Minden tiszta hó. Ott maradnának a nyomaim.
- Hamarosan olvadni fog. Addig bírd ki. Lesz még alkalom. Buzgó harcostársaid gondot viselnek majd mind a vámpírokra, mind a többi célpontra. Adriannek csakugyan kivételes tehetsége van. Larden a szúrásodat gyakoroltatta vele egész kiképzése alatt.
Lynia némán nézett maga elé, majd beleharapott szája szélébe, és megadóan fújt egyet. Obeya megkönnyebbülten biccentett, majd kérdően a paladinra nézett, aki visszabólintott, és letelepedett egy másik asztalhoz. Táskájából karikába csavart füzetet vett elő és egy iront. Megnyalta a végét és elgondolkodva a levegőbe meredt. Obeya lágyan intett a kezével, és az üzletről lehullott a térillúzió. Rendall sokat emlegetett mágusa immár valóságban is azt figyelhette, ahogy Caragana kiszolgál egy-egy vevőt, miközben Lynia buzgón írja receptjeit a készülő könyvéhez.

~~~

Ivolát Csendzugoly előtti utolsó megállóján megint Ashynn várta a hírekkel.
- A nagyúr természetesen soha nem endegélyezte Medeának, hogy szentélyt állítson – kezdte a mágus. - Amennyiben ez megtörtént, mindenképpen haza kell őt vinned elé, hogy magyarázatot adjon. Ami a fagyóriásokat illeti, Yoras úr nem sokat talált róluk, lévén eléggé maguknak való lények, és féltve őrzik hegyeiket, ahol élnek. Kétségeit fejezte ki afelől, hogy Medea milyen úton köthetett velük bármilyen szövetséget is.
- Biztos megtalálta a módját – legyintett Ivola. - Különben nem járna annyit oda, és jönne vissza mindig egyetlen karcolás nélkül. Mi az amit Yoras felderített róluk?
- Mint minden óriás, ők is jó három méter magasak – kezdte Ashynn. - Erejük borzalmas, viszont észjárásuk nem a leggyorsabb. Érzékenyek a tűzre, de sima fegyver nem sebzi őket. Yoras úr valószínűnek tartja, hogy a fagyot valamilyen módon támadásra is tudják használni. A többi óriásról szerzett tudomása alapján azt is feltételezi, hogy éppen a nagyságuk miatt, egyensúlyuk eléggé borulékony. Azt tanácsolja, hogy támadjatok a lábaikra.
- A fejükre elég nehéz lesz amúgy is – mormolta maga elé a harcos. Ashynn elmosolyodott. Ivola felnézett.
- Lucastól valami újabb hír?
- Igen, kisasszony – bólintott a mágus. - Miután beszélt a helyi kapcsolattal, az jó pár különös eltűnésről számolt be. Fejvadászok nem jártak a medencében, farkasok nincsenek. Az áldozatok a legkülönfélébb korúak és fajúak.
- Semmi nyom?
- Semmi – rázta a fejét Ashynn. - Reggel elhagyják otthonaikat, és sosem térnek vissza.
- Megszöknének esetleg? -vetette fel Ivola kérdést.
- Akkor nem hagynának maguk után síró-zokogó családtagokat, ellátatlan háziállatokat, és minden ingó és ingatlan vagyonukat – válaszolta a mágus.
- Újabb megválaszolandó kérdés – biccentett Ivola.
- A szökevény? - kérdezte most Ashynn.
- Lily végig tartotta az előnyét velünk szemben – felelte Ivola. - Soha egyetlen faluba sem tért be, és csak pár órát pihent alkalmanként. Mivel nekünk sem kellett szélesebb körben nyomozni, valamint Susi sem veszítette nyomát, ez az előny nem nőtt számottevően. Ma éjszaka valószínűleg már megérkezik Csendzugolyba. Holnap reggel, kora délelőtt mi is ott leszünk. Kérlek, szólj Lucasnak, hogy készüljön.
- Igen, kisasszony – hajtott fejet Ashynn, majd eltűnt.

~~~

Jade felriadt. Felült az ágyában, körülnézett. Minden csendes és békés volt. Mi ébresztette hát fel? Hirtelen kopogtak. A lány felkelt, és az ajtóhoz lépett. Kinyitotta, de nem volt ott senki. A kopogás megismétlődött. Jade döbbenten nézett az ablakra. Több emelet magasságban aludt, a lakótoronynak majdnem a tetején. Odament az ablakhoz, és kinyitotta. Egy varjú ült a párkányon, lábán papírral. Várakozóan nézett rá. A lány enyhén remegő kézzel kinyúlt, de a madár nem csapott oda. Elvette a papírt, majd a mécses felé fordulva elolvasta. Halkan felkiáltott, tekintete felragyogott. Odalépett az asztalához, tintába merített egy tollszárat, és csak ennyit írt vissza: ott leszek. Összetekerte az írást, és visszaerősítette a varjú lábára. Az szárnyra kapott, és elrepült. Jade addig követte tekintetével, amíg bele nem veszett az erdőbe.

Morri türelmetlen kezek rázására ébredt. Kinyitotta szemét, de durva szavai torkán akadtak.
- Úrnőm? - kérdezte döbbenten.
- Lily hazajött – mondta Jade minden bevezető nélkül. - Az erdei házában vár, de nem maradhat ott sokáig, mert a nyomában vannak, és valószínűleg másik csapatot is teleportáltak az erdőbe Rashmadból. El kell őt rejtenünk.
Morri felült, és szakállát vakarva elgondolkodott.
- Te nem találkozhatsz vele, úrnőm – nézett végül a lányra. - Ki fognak kérdezni, és ha rádbizonyosodik, hogy szökött rabszolgát rejtegetsz, téged is elvisznek. Bízd rám a dolgot.
- Téged is ki fognak kérdezni – mondta Jade. Morri elmosolyodott.
- Bízd csak rám – ismételte meg. Jade kétkedve bólintott, majd elteleportált. Morri felkelt, felöltözött, majd lement házának pincéjébe. Ott felnyitott egy csapóajtót, és hamarosan föld alatti folyosókon ment keresztül az erdő irányába.

Lily türelmetlenül várakozott. Bár üldözői nem értek a nyomába, tartott attól, hogy erdei házát szemmel tartják. Egyszerre halk koppanás hallatszott. Az erdőjáró szeme felragyogott.
- Végre – suttogta maga elé, majd odament a sarokban álló ládához. Kinyitotta a tetejét, majd félrekotorva a benne lévő holmikat, elcsúsztatta az alját. Ám nem nővére arcával találkozott, hanem egy szakállas törpével.
- Morri! - mondta csodálkozva. - Hol van Jade?
- Azt tanácsoltam neki, hogy ne ő jöjjön – felelte a törpe. - Nem szabad kapcsolatba lépnie veled, mert ki fogják kérdezni. Ha rábizonyosodik, hogy segített a szökésedben, Rendall őt is magával viszi.
Lily a szájába harapott. Erre nem is gondoltam...
- Gyere velem – intett Morri a fejével. Lily úgy tett, mintha keresgélne a ládában, közben halkan megszólalt, vigyázva arra, hogy szája ne mozduljon.
- Nem.
A törpe furcsálva nézett rá.
- Körülvették a házat, kislányom. Nem maradhatsz itt. Miért jöttél egyáltalán ide? Hiszen jól tudod, hogy az a Nikolas is ismeri ezt a helyet.
- Éppen erre számítok magam is. Már egy órája itt vagyok – felelte Lily. - Ha el akartak volna kapni, rég megtehették volna.
- Miért nem tették? - Morri egyre kevésbé értette a helyzetet.
- Mert azt várják, hogy elvezessem őket a bánya lejáratához. Azt hiszik, el akarom pusztítani, hogy Rendallt elvágjam a mithriltől.
- Ez a terved? - nézett rá erősen Morri. Lily halvány mosollyal rázta a fejét.
- Hogyan pusztíthatnám el az otthonaitokat, barátom? Éppen csak a látszatát akarom kelteni...
- A látszatát?
Az erdőjáró bólintott.
- Felviszem őket a Medve-szurdokba. A farkasokat ugyan már elpusztították...
- Fangot is? - kérdezte közbe a törpe. A lány szeme könnyel telt meg.
- Fangot is. De a medvék már kezdenek ébredezni. S nagyon nem szeretik a hívatlan látogatókat...
Morri elgondolkodott, majd biccentett.
- Azon a környéken van is egy járat, amiben már évekkel ezelőtt kimerült a telér. Nyugodtan berobbanthatod. Teszek oda pár dolgot, amivel meg tudod oldani. De ez még nem lesz végleges megoldás a te ügyedre.
- Majd annak a látszatát keltem, hogy magam is odavesztem közben – felelte Lily.
- Rendall elhiszi? - kérdezte tamáskodva a törpe. A lány vállat vont.
- Nem lesz más választása.
- Jól van, kislányom – bólintott a törpe. - Eltart egy kis időbe, míg mindent előkészítek, addig pihenj pár órát. Ne aggódj, nagyon fognak rád vigyázni... - vigyorodott el.
Lily is elhúzta a szája szélét.
- Rám is fér a pihenés – mondta halkan. - Négy napja alig aludtam valamit.
- Akkor használd ki az időt. Nehogy aztán tényleg odavesszél nekem.
Lily bezárta Morri mögött a lejáratot, kivett a ládából egy takarót, majd annak fedelét is lehajtotta. Odabotorkált az ágyához, és ruhástól rárogyott. Miközben betakarózott, eszébe jutott az utolsó alkalom, mikor itt volt. Nikolasszal... Megrázta a fejét, hogy elhessegesse a képet. Az ágy az ágy. Rendall kopói pedig nem csapnak le rám. Behunyta a szemét, és mély álomba zuhant.

Lucas összehúzott szemmel figyelte a házat a sűrűből. Emberei árnyként rejtőztek valamivel távolabb, lesben állva. Párducnak sikerült olyan helyet találnia, ahol távcsövével kényelmesen beláthatott az ablakon, a szoba majd egészét megfigyelése alatt tartva anélkül, hogy közelebb kellett volna mennie. Nem akarta megkockáztatni azt, hogy az ajtón kilépő Lily figyelmét felkeltsék a hóban hagyott a nyomok. Ezért sem vizsgálta át korábban sem az épületet. Az erdőjáró nem egészen egy órája érkezett meg, és azóta nem mozdult ki. Lova az istállóban volt ellátva zabbal, és békésen táplálkozott, időnként dobbantva egyet patáival. Lucas azt is látta, ahogy egy varjú repül az ablakba, és az erdőjáró felragyogó szemmel olvassa el a lábára tekert üzenetet. A férfi bólintott. Felvette a kapcsolatot. Egyszerre meglátta, ahogy Lily feláll, és a sarokban lévő ládához lép. A fejvadász véleménye szerint túl hosszú ideig kotorászott benne, ahhoz képest, hogy csak egy takarót vett elő végül. Ezek után fejcsóválva nézte, ahogy az erdőjáró jóformán arccal előre bebukik az ágyba és elalszik. Levette a szeméről a távcsövet és gondolataiba mélyedt. Lucas a látogató tényében biztos volt, különben nem aludt volna el szinte azonnal a lány. De valószínűleg nem Jade, aki teleporttal jött volna. Vajon egy törpe? Morri talán? De miért nem ment vele Lily? Egyáltalán, miért jött ide? Annyira még ő sem ostoba, hogy ne tudja, üldözői előtt sem titok a rönkház. Vagy nem vette azt számításba, hogy nemcsak a nyomát hajtják, de elébe is kerülnek? Lehet, hogy megint a kezükre játszik Lily gőgje? A várba való bejutást meg Medea miatt nem kockáztatta? Vajon mit beszélhetett a törpével? Esetleg a bánya elpusztításának részleteit? Na de vajon a törpék hajlandók-e feladni otthonukat? Nos, holnapra ez kiderül. Lilyre abban a pillanatban pánt kerül, ahogy rájön arra, hogy csapdába akarja csalni. Na és mindenki másra is, aki segédkezik neki. Lucas felnézett, és csendben továbbvárakozott.

Medea korán ébredt. Gyorsan felkelt, felöltözött, és elindult a folyosón lefelé. A várban még alig kezdődött el a nap, még az éjszakai őrök voltak szolgálatban, illetve a cselédek keltek már fel, hogy úrnőjüket friss fürdővel, reggelivel várják.
- Mire az kinyitja a csipáját – mormolta maga elé a fehérszőke nő gúnyosan. Leért az udvarra, és betért a lovászok szállására. Megvetően nézett végig az alvó férfiakon, majd megrázta az egyiket.
- Nyergeld fel nekem Havast – vetette oda a parancsot az ébredező lovásznak.
- Igenis, kisasszony – hajtott fejet az, és már indult is az istállóba. A várban hamar megtanulták, hogy azonnal teljesítsék a papnő utasításait, mert gyorsan eljárt a keze, és tudták jól, hogy róluk szóló jelentése Rashmad nagyurához jut el. Hajnali kimenőit is megszokták már, legalább addig sem rontotta ott a levegőt. Medea lóra kapott, és kivágtatott. Hamarosan Váralján járt. Havas patái végigdobogtak az úton, majd a piactéren megálltak. Itt már jóval nagyobb élet volt, az árusok pakolták ki portékáikat a pultokra. Medea végignézte őket, de megrázta a fejét. Végül betért a fogadóba, és leült az egyik asztalhoz.
- Mit hozhatok, kisasszony? - lépett hozzá azonnal a fogadós.
- Valami tisztességes reggelit – mordult rá a nő. A kocsmáros bólintott és elment. Medea körülnézett. Majdnem egyedül volt, csak a sarokban támasztotta valaki az asztalt. A papnő kalandozónak gondolta, ki itt felejtette magát éjszakára. Elnézett a pulthoz, de a fogadós hátul volt a konyhában. Medea felállt, és odalépett a kalandozó asztalához. Az álmos szemekkel nézett fel a jégkék szemekbe. A jégfehér szemekbe.
- Összecuccolsz, és megvársz a falu szélénél.
A kalandozó tekintete megmerevedett, majd szó nélkül felállt, és kiment az ajtón. Medea pár érmét dobott az asztalra, majd rezzenéstelen arccal ült vissza a helyére. Kisvártatva lódobogást hallott. Arcán futó, gúnyos mosoly suhant át. A kocsmáros közben felszolgálta a reggelijét. Átnézett a másik asztalhoz is, de ott a kalandozó helyett már csak az érméket találta. Vállat vont és eltette a pénzt, majd visszatért a helyére. Medea jóétvággyal evett, majd ő maga is elhagyta a fogadót, és ismét lóra szállt. A falu szélén már várta a kalandozó, kinek tekintete még mindig merev volt.
- Gyere utánam – vetette oda Medea, és nekivágott az útnak. A két ló sebesen vágtatott céljuk felé. Egyikőjük lovasa sem vette észre azt a férfit, aki éppen ennek érdekében messziről, de lerázhatatlanul követte őket egészen a hegyek lábáig. A másik kettő leszállt lováról, és kantáron vezetve állataikat indult felfelé, a hágó irányába. A Medeát szemmel tartó árnyék idáig követte mindig a nőt, de most először, a kapott parancs értelmében a nyomába eredt, lent hagyva a saját hátasát. Medea és társa felkaptattak a meredek hegyoldalban, majd elmentek egy jókora szikla mellett. Követőjük is éppen továbbment volna, mikor valami megállította a lábát. Földbegyökerezve nézte, ahogy egy hatalmas alak emelkedik fel a másik kettő előtt. Ahogy Medea előrelöki a kalandozót. Ahogy az óriás felkapja a nem is védekező férfit, és egy harapással letépi a fejét. Ahogy véres szájjal lenéz a papnőre és bólint. Ahogy mindketten elindulnak ismét felfelé, a fagyóriás menet közben is falatozva a felkínált zsákmányból, nem törődve a hóra csöpögő vérrel. Az árnyék mereven nyelt egyet, majd elindult utánuk. Soha életében ilyen óvatosan nem lépkedett még, noha Rendall nagyúr mestervizsgáját is letette már. Nem is maradt sokáig. Mikor látta, hogy hova tart a két fagyfenevad, visszafordult. Lovához érve nyeregbe pattant, és mélyet lélegzett. Hátasát vágtába kapva szélként száguldott vissza Váraljába, hogy elérje az érkező Ivolát és társait.

Ivola megkövült arccal hallgatta embere jelentését, végül bólintott.
- Lilyről mi hír?
- Hajnalban teleportált hozzám Harraz, Lucas úr mágusa, kisasszony – felelte a férfi. - Lily mélyen alszik az erdei házában.
Ivola elgondolkodott, majd emberére nézett.
- Mikor Harraz ismét jelentkezik, mondd el neki is a történteket. De ezért külön ne menj fel az erdőbe, nehogy megriadjon Lily a nagy jövés-menéstől. Medeával én foglalkozom.
- Igen, kisasszony – hajtott fejet a férfi, és visszafordult a faluba. Ivola pedig a várnak fordította Rianás fejét.

Jade csodálkozó arccal fogadta az érkezőket, noha belül egyáltalán nem lepődött meg.
- Ivola Noire hadnagy vagyok, úrnőm – nézett a szemébe a harcoslány, és röviden fejet hajtott neki, mélyen elrejtve meglepetését, hogy mennyire hasonlít a lady Lilyre, noha tudta, hogy ikrek. - Rendall nagyúr utasítására jöttem hozzád.
- Hoztak az istenek, hadnagy – felelte Jade. - Hosszú útról érkeztetek. Gordon elszállásolja embereidet , te meg, kérlek, csatlakozz hozzám.
- Köszönöm, úrnőm – válaszolt Ivola és leugrott a nyeregből. A két nő szó nélkül ment fel a lépcsőkön. Az ebédlőben Jade visszaült az asztalához, és hellyel kínálta a másik nőt.
- Reggeliztél már? - kérdezte eközben. - Máris hozatok számodra is terítéket.
Ivola megrázta a fejét.
- Köszönöm, úrnőm, nem szükséges. Sürgős ügy miatt jöttem.
- Hallgatlak – nézett rá Jade a csészéje felett. Ivola a szemébe nézett.
- A húgod megszökött, úrnőm.
Jade kezében megállt a csésze. Visszatette az aljra, majd nyugodt, hűvös tekintettel nézett fel ismét a hadnagyra. Nem szólt semmit.
- Ez komoly bűn, úrnőm – folytatta Ivola. - Akárcsak a szökött rabszolgák bújtatása.
- Itt nincs – mondta nyugodtan Jade.
- A várban valóban nincs – bólintott hadnagy. - De Csendzugolyba már megérkezett. Tudnom kell, próbált-e már kapcsolatba lépni veled.
- Ha találkoztunk volna, már nem lenne itt – felelte Jade ismét csészéjébe kortyolva. Ivola nem engedte el tekintetét.
- Figyelmeztetnem kell téged, úrnőm, hogy a nagyúr komoly megtorlást helyezett kilátásba, amennyiben gátolnád a munkámat, vagy az istenek ne adják, rejtegetnéd előlünk a húgodat.
Jade szürke szeme jéggé fagyott.
- Tégy, amit jónak látsz, hadnagy. Nem állok a kutatásod útjába, de ne várd tőlem, hogy akár két szalmaszálat is keresztbetegyek az ügy érdekében.
- Éppenséggel elvárom.
- Attól tartok, csalatkoznod kell. Eleve mondvacsinált vádakkal fogta le a nagyúr a húgomat.
- Lily betört az otthonába. Rátámadt.
- Amit egyedül csak a nagyúr embereinek szava támaszt alá.
- Nyugodtan bízhatsz szavaik hitelében, úrnőm.
- Hogyne – bólintott Jade. – Katedrálisokat lehetne alapozni olyan emberek szavaira, akik más emberek szabadságával üzletelnek.
Jeges csend.
- Biztos lehetsz abban, úrnőm, hogy mind a nagyúr, mind embereinek szavára bizton támaszkodhatsz.
- Úgy érted, hadnagy, a fenyegetéseik beváltásában – igazította ki Ivola szavait Jade.
- Értelmezd szavaimat belátásod szerint, úrnőm.
A két nő között komoly szempárbaj zajlott. Ivola ismét megszólalt.
- Jóval kevésbé lehet adni azon arisztokratáknak a szavaira, akik kötött szerződéseik mögül próbálnak kihátrálni.
Jade karba fonta kezeit.
- Ó. Ha jól értelmezem ezeket a szavaidat, hadnagy, kíváncsi vagy a számadásokról vezetett könyveimre.
Ivola biccentett.
- Jól értelmezed, úrnőm.
- Semmi akadálya, hadnagy. Intézkedem, hogy megkaphasd, és kedvedre tanulmányozhasd őket. Bár Medea kisasszony maga is naponta ellenőrzi. Felmerül bennem a kétely, hogy talán mégsem lehet a rashmadi nagyúr minden emberének szavára támaszkodni?
Ivola hűvösen elmosolyodott.
- Ne legyen benned ilyen kétely, úrnőm.

Bragge, akit Ivola megbízott a könyvek átnézésével, hamarosan félrevonta a hadnagyot.
- Valami nem stimmel, kisasszony. Nem feltűnő, de azért észrevehető különbség van aközött, amit Lady Gordak feljegyez, mint adót, és a tényleges végeredmény között.
- Csalna a Gordak-nő? – meredt rá Ivola a mágusra. Ám a férfi a fejét rázta.
- Nem, kisasszony. Vagy ha mégis, nem a saját javára. A szerződésben megállapított mennyiség pontosan megérkezik a nagyúr nevére. De a Csendzugoly által eszközölt kifizetés magasabb. Lady Gordak másnak is fizet, nemcsak a nagyúrnak.
- Ez Medea fizettsége – nézett Jade a jelzett sorokra, mikor elétették a könyvet. Felpillantott Ivolára. – Úgy egyezett meg a nagyúrral, hogy az ő illetményét is én állom. Dukátban kapja a heti járandóságát, és ezen felül rész jut neki a bánya bevételéből is, ez utóbbit mithrilben fizetjük meg számára.
- Miért nincs ez külön a nevére jegyezve, úrnőm? – kérdezte Bragge. Jade vállat vont.
- Nem kívánta. Nekem is ésszerűnek tűnt, ráadásul így kevesebb a papírmunkám is.
Ivola Bragge-ra nézett, fejével észrevétlenül intve. A mágus elértette, és a számadó könyvvel együtt elteleportált. A hadnagy eközben ránézett Jade-re.
- Beszélnem kell Medeával is. Merre van most?
Jade finoman vállat vont.
- Kilovagolt még hajnalban.
- Gyakran tesz ilyet? - kérdezte Ivola.
- Elég gyakran – felelte az úrnő. - Szinte minden nap. De pár órán belül, legkésőbb ebédre mindig megérkezik.
Ivola bólintott. Rendall eközben Rashmadban ránézett a Bragge által hozott könyvre, ott is az inkriminált sorokra. Összeráncolta a homlokát, majd felállt, és levette a polcról azt a számadó könyvet, amit Medea készített számára. Azokban a sorokban egy garasnyi eltérés nem volt. A nagyúr szeme összehúzódott, tekintetében sötét láng lobbant. Alapjában véve semmi baja nem volt a lopással, egészen addig, amíg nem tőle lopnak. Felnézett Bragge-ra.
- Biztos vagy abban, hogy nem a Gordak-nő keze van a dologban?
- Miért kedvezne Medeának, nagyuram? – kérdezte vissza a mágus. – Nem érne el vele semmit, hiszen legfeljebb másvalakit teszel a helyére, de az őrzőtől nem szabadul meg. Valamint… láttam én már egy-két számadó könyvet, nagyuram. Találkoztam olyan adózókkal is, akik lefizették az összekötőt. De az mindig zsebben történt. Lady Gordaknak pedig semmi haszna az ügyletből. Nemhogy kevesebbet, többet kell előteremtenie.
Rendall bólintott. Ezek szerint a kis paplány nemcsak tőle veszi fel a fizettséget, de lehúzza a sápot Jade-től is. Papíron ugyan nem érte kár – még nem -, de nem szerette, ha adós pénzek más zsebében is landolnak az övén kívül. Főleg a tudta nélkül.
- Hozzátok haza Medeát – parancsolta végül. Bragge fejet hajtott, majd eltűnt. Rendall tűnődve nézett a mágus helyére, majd elmosolyodott.
- Kicsi Ivola, ez most már csakugyan komoly jutalmat érdemel.

Miután Bragge visszaérkezett, a két nő csendben várakozott a dolgozószobában. Jade az íróasztal mögött ülve temetkezett papírjaiba, míg Ivola az ablakban állva figyelte a várat és annak környékét. Egyszer csak bólintott.
- Megjött.
Megfordult, és Jade-re nézett.
- Úgy hiszem, hamarosan tisztázni tudjuk majd ezt a kérdést.
A másik nő nem válaszolt, csak elmosolyodott. Nem lehetett nem észrevenni némi gúnyt ebben a mosolyban. Ivola gondolataiból már korábban kiolvasta, hogy a hadnagy gyűlöli a papot. Nem fog hinni neki, akármivel is áll elő. Ráadásul ő csakugyan kifizette Medeának a szóban forgó összeget, ahogy mondta neki, Rendall utasítása alapján. Számítása bevált, Medea sosem kérdezett rá a férfinál, hogy miért kap többlet pénzt, hanem elégedett mosollyal tette el. Mivel úgy érezte, hogy Rendallnak nem kell tudnia a terven felüli bevételéről, ezért nem is írta be ezeket a saját könyvébe, tudván, hogy ezzel a férfi az általa adott fizettségét csökkentené. Medeának nagyon is tetszett a talált pénz. Eltűnődött persze magában azon, hogy mit is fog kérni tőle egyszer Jade, és vajon miért hiszi azt, hogy meg is fogja tenni, de komolyabban nem foglalkozott vele. Valószínűleg csak a jóindulatát akarja megnyerni. Magában elmosolyodott. Ezért még sokáig kell fizetni, hogy egyáltalán elgondolkodjon a kérdésen.

Medea belovagolt a várudvarra. A lépcsők előtt Gordon, a várnagy állt.
- Kisasszony, Lady Gordak beszélni kíván veled. A dolgozószobában vár rád.
Medea odadobta neki a kantárszárat, és leugrott a nyeregből. Dölyfösen indult felfelé, mintha saját várának lépcsőjén menne. Hamarosan az enyém is lesz… Nem is akármilyen őrökkel… Rendallnak köze nem lesz többé a bányához. Fogást pedig nem talál rajtam, mert a vár bevehetetlen lesz, az itt élő férgeknek pedig a pánttól lesz majd a legkisebb félnivalójuk. Végigment a folyosón, és benyitott a dolgozószobába. Jade felnézett rá az íróasztala mögül, és elmosolyodott.
- Kisasszony, már vártunk.
- Mit akarsz? – mordult fel a papnő.
- Én semmit – rázta Jade a fejét. Kezével az ablakhoz intett. – A hadnagy kíván veled beszélni.
Medea odapillantott. Csak most vette észre Ivolát. Szeme összehúzódott.
- Te mit akarsz?
Ivola karbatett kézzel nézett rá vissza.
- Csak választ pár kérdésre – mondta gunyorosan. – Akárcsak a nagyúr.
- Milyen kérdésre? – Medeában felhorgadt a gyanú. Gyors pillantást vetett Jade-re, de annak arcáról semmit sem tudott leolvasni.
- Biztos vagyok benne, hogy könnyedén tudsz rájuk felelni.
- Bökd ki, essünk túl rajta, aztán ne is lássalak itt! – mordult fel Medea. Ivola bólintott.
- Magam is minél gyorsabban akarok ennek a végére járni. Kezdjük a könyvekben szereplő engedélyezetten felüli fizettségeddel.
Medeának elakadt a szava egy pillanatra.
- Milyen fizettségemmel?
- Amit Lady Gordaktól vettél fel, mint a nagyúr járandóságát.
Medea Jade-re meredt.
- Átkozott szuka – sziszegte. – Meghamisítottad a könyveket.
Jade megütközve nézett rá vissza.
- Semmi ilyet nem tettem. Te magad mondtad, hogy a járandóságodat én fizetem ki.
- Sosem mondtam ezt!
Jade hátradőlt a székében, kezét már ő is karba fonta.
- Dehogyisnem. Hetente megkaptad a pénzedet, mindig pontosan. Azt nem mondtad soha, hogy a nagyúr maga fizet neked.
- Úgy látom, nézetkülönbség merült fel – szólt Ivola csendes derűvel –, amit a legjobb lesz a nagyúr előtt megbeszélni. Ám mielőtt továbbmennénk, lenne még egy kérdésem.
A másik két nő ránézett. Jade kíváncsian, Medea dühtől fuldokolva. Ivola pár pillanatig élvezte arcuk látványát, majd a papnőre pillantott.
- Áruld el nekem, nővérem, miért áldozod fel a csendzugolyiakat a jégóriásoknak, és miért gondoltad azt, hogy engedély nélkül szentélyt emelhetsz Aurilnak a Ködfelleg-hágónál?
Pillanatnyi döbbent csend, majd Jade és Medea egyszerre kiáltott fel.
- Micsoda?! Hogyan?!
Jade a papra pillantott. Szürke szeme jéggé fagyott.
- Te állsz az embereim eltűnése mögött. Világosan megmondtam, hogy nem lesz szentélye a Fagyleánynak. Ezért felelni fogsz.
- Rashmadban – vágott közbe Ivola. Jade felpattant, kirúgva maga alól a széket.
- Csendzugolyban! Amennyire a húgomat a rashmadi törvények alapján fogták el, olyannyira ítéltetik meg Medea is az itteni törvények alapján! Őrség!
A róla való pillanatnyi figyelemelterelődést használta ki Medea. Íriszét kifehérítette, ahogy védőigét mondott magára, majd egy-egy ezüstös nyalábot küldött a másik két nő felé. Azok kiváló reflexszel ugrottak el útjából. Jade, ahogy földreérkezett, már ő is pajzsot varázsolt magára és egyúttal Ivolára is, akit ezzel megmentett a következő jégnyalábtól. Medea újabb igét mondott, és a levegő megremegett. Jeges szél süvített végig a szobán, majd a semmiből előlépett egy fagyóriás.
- Öld meg őket! Mindet! – parancsolta neki a papnő, majd nekifutott, és kitörve az üveget, átvetette magát az ablakon.

A mágus és a harcos egy pillanatig döbbenten meredt a fagyszörnyre, majd szemük összevillant, és felvették ellene a küzdelmet. Ivola előkapta kardjait, Jade írisze pedig kifehéredett. Hetekkel korábban ugyanebben a szobában egy másik rémmel kellett szembenéznie. Igaz, az egy tűzivadék volt, és Jade is jóval felkészültebb volt mára, noha még mindig kezdőnek számított. Obeya több mint furcsa tanítási módszere azonban termékeny talajra hullott, és Lady Gordak minden finomkodás nélkül gyújtott tüzet az óriás loboncos hajában. Váratlanul berobbant az ajtó, és megjelent az őrség, Gordon vezetésével. Ivola rájuk kiáltott:
- Támadjátok a lábát! A sarokinát! – majd miután látta, hogy a helyiek kitűnően boldogulnak az óriással, megfordult, és ő is átvetette magát az ablakon.
A jégóriás teteme felett Jade átnézett a várnagyra.
- Riadó! Szóljatok Morrinak! Biztos vagyok abban, hogy Medeának nem ez lesz az utolsó fagyóriása.
Gordon bólintott, Jade pedig Ivola után teleportált. A falakon ekkor már harsogott a trombitaszó, riadóztatva a várkatonákat, és Ivola fejvadászait. Dörgő léptekkel futottak elő a harcosok mindenhonnan.
- Hova lett? – kérdezte a nagy ricsajban Jade Ivolát, aki az udvaron forgott körbe a papnő nyomát keresve. A harcos a fejét rázta.
- A kapun nem jutott ki. Megpróbálja valamivel elterelni a figyelmünket, hogy meg tudjon szökni.
- A raktár! – kiáltott fel Jade.
- Merre van?
Jade felemelte ujját, és rámutatott az egyik melléképületre, de annak ajtaja váratlanul kitört .
- Megint egy hívatlan vendég – mordult fel Jade. – Hogy ide miért nem tud senki előzetes bejelentéssel jönni?!

Medea eközben már egy föld alatti folyosón járt. Tudta, mielőbb el kell tűnnie innen, de addig nem kívánt távozni, amíg a veszteségéért nem talál kárpótlást. Haladtában jéggéfagyott őrök mellett sietett el – még a folyosó elején gondoskodott róluk -, majd egy törpe rúnával díszített ajtó elé ért. Írisze ismét kifehéredett, kezeit a sarokvasakra emelte, és egy perc múlva az amúgy mágiával védett ajtó tövestül fordult ki. Medea belépett rajta. Dolga végeztével újabb folyosón tűnt fel ezután. Sem Jade, sem Morri nem sejtette azt, hogy Medeának tudomása van erről a járatról; a papnő másodjára jóval óvatosabban járt el a törpénél, és úgy szedte ki belőle a bánya helyét, hogy az később sem emlékezett erre a beszélgetésre. Medea láthatatlanul ment a bányászok sora között, egészen addig, míg egy jókora terembe nem ért. Ennek egyik végében hatalmas zsilipkerék ágyazódott a falba. A papnő odalépett hozzá, ujját körbesimította a tengelyen. Elégedett mosollyal figyelte, ahogy apró hajszálrepedés keletkezik rajta fokozatosan tágulva, majd gyűrűjéhez nyúlt, melynek foglalatában halványlilás kő ült. Bár Rendalltól nem kapta vissza eredeti ékszerét, ezt az újat is Aurilnak ajánlotta fel, és kapott általa rendkívüli hatalmat: négy napi járóföld sugarából a legközelebbi szentélybe vitte a kő, kívánság szerint. Medea körbepillantott a bányászokon, majd maga elé suttogott.
- Néked ajánlom fel őket, Úrnőm!
Ezzel megnyomta a követ gyűrűjén és eltűnt. A következő pillanatban a zsilipkerék tengelye eltört, és a bányába megállíthatatlanul ömlött a jeges víz, elpusztítva minden életet.

Odafent az udvaron harcolók alatt megremegett a föld.
- Mi történik itt? – kiáltott fel Ivola. Hirtelen kirobbant az egyik épületajtó, és Morri tántorgott elő, csuromvizesen.
- Elárasztott… Mindent elárasztott a víz… Oda a népem… Oda a bánya…
- Oda minden… - suttogta Jade. Szemébe korábban sosem látott harag tűnt fel, majd az egyik fagyóriás felé fordult. Szája hangtalanul mozgott, kezeivel kört írt le, és egyszerre egy hatalmas tűzgolyó száguldott a szörny felé tetőtől talpig lángba borítva. Jade nem foglalkozott vele tovább, máris a következő óriásra koncentrált. Ivola első döbbenete után embereire kiáltott.
- El az óriásoktól! Védjétek a mágust!
Parancsára a fejvadászok villogó gyűrűbe fogták Jade-t, aki egyik óriással végzett a másik után, olyan könnyedén, mintha legyet csapna agyon.

A harc végetért. Ivola és Jade egymásra meredtek.
- Tudtál az óriásokról és Medeáról, hadnagy – szólalt meg végül Jade. – Tudnod kell, hol van a szentély.
-Tudom. Fent a Ködfelleg-hágó elején – felelte Ivola. – Sejtettem, hogy Medeának köze lehet az eltűnésekhez. Bizonyítékot azonban csak ma reggel találtam rá.
Jade bólintott. Ez a hágó esett hozzájuk a legközelebb. A medence északi végében helyezkedett el, Lily erdősége egészen a hegy lábáig nyúlt fel. Nem csoda, hogy Medea is ezt választotta, a másik két hágó jóval messzebb esett tőlük.
- Nem bántam volna, hadnagy – nézett rá megint Ivolára -, ha a könyveim vizsgálata, szavaim kétségbevonása helyett inkább erre helyezed a hangsúlyt, és idejében tájékoztatsz. Nem pusztult volna el a bánya. Nem veszett volna oda egy egész törpeklán. Ha hamarabb megállítod Medeát, nem lettek volna az embereim az óriások martaléka. Ennyit arról, mennyire lehet Rendall embereiben kétely nélkül bízni.
- Közös ellenségünk van, úrnőm – mondta csendesen Ivola. – Minden erőre és összefogásra szükség van most Medea és a jégóriások ellen.
Jade szeme összeszűkült.
- A nagyúrral kötött szerződésemben világos kitétel az embereim védelme. Te egyedül csak Medeával törődsz, mit sem érdekel téged vagy az uradat Csendzugoly népe. Szemmel láthatóan az embereimet magamnak kell megvédenem. De igazad van. Közös az ellenségünk. A hágónál találkozunk.

Jade a lovukra kapó Ivolára és csapatát figyelte, ahogy keresztülvágtattak a kapun és tűntek el a hágó irányába, Medea után.
- Gordon? - nézett várnagyára.
- Igen, úrnőm?
- Auril szentélyének nem szabad fennmaradnia. Az emberek fele indulásra készen várjon engem.
- Igen, úrnőm – bólintott a férfi, és indult riadóztatni a katonákat. Jade fejében kergették egymást a gondolatok, végül Morrira és a többi törpére nézett, akik keserű haragjuk első hullámát szintén a fagyóriásokra zúdították. A törpe pap most fejszéjét a legnagyobb nyugalommal törölte az egyik óriási tetembe.
- Még kell ember. Csak az istenek tudják, hány fagyóriás van odafent.
Morri felnézett rá.
- Van egy feljáratunk közvetlenül a hágó alatt, kislány. Sokan odavesztek, de akik a felszínen vannak, éles fejszével várakoznak.
- Köszönöm, Morri – nézett rá hálásan Jade. - Lily?
- Talán még az erdei házban van. De körül van véve. Bármit tervezel is, nem szabad, hogy észrevegyenek.
Jade bólintott. Maga elé képzelte Lily rönkházát, a szobát. Hol tűnhetnék elő, anélkül, hogy a kinti leselkedők meglássák? Mosoly tűnt fel az arcán, majd kifehérítette íriszét, és eltűnt. Morri fejcsóválva nézett a helyére, majd intett társainak, és megindult a pince felé.

Lily még mindig mélyen aludt, mikor Jade megérkezett. Közvetlenül az ajtó mögé teleportált. A házikó egyetlen ablaka is erről a falról nyílt. Jade gondolatokat keresve kémlelt maga köré, majd megnyugodva sóhajtott, mikor egyet sem talált. Túl messze vannak ehhez. Ez azt jelenti, túl messze vannak a háztól is. Lilyre nézett, és halkan szólongatni kezdte.
- Lily! Lily, ébredj!
Húga felneszelt. Döbbenten nézett rá. Jade figyelmeztetően felemelte kezét.
- Ne kelj még fel. Bármit is terveztél, hagyd. Medea valóban elárasztotta a bányát. A törpékkel együtt. Felmenekült a Ködfelleg-hágóhoz, ahol Aurilnak állított szentélyt a fagyóriások segítségével. Utánament Ivola, Gordon, Morri.
- Na és utánamegyek én is – ült fel Lily. Jade döbbent szemekkel figyelte húga lenyírt haját, de amin hetekkel ezelőtt még órákon keresztül problémázott volna, azt most egy pillanatra lehunyt szemmel intézte el.
- Ne felejtsd el magaddal vinni a saját fejvadászaidat – intett ezután a fejével. - Magam is odatartok.
- Még sosem voltál a hágónál – nézett rá húga. Jade elmosolyodott.
- Nehogy azt gondold. Az elmúlt időben keresztül-kasul bejártam a medencét. Jobban ismerem még nálad is. Hamarabb ott leszek, mint te.
- Na persze, teleporttal – nevetett fel halkan Lily. - Így csalás.
- Csak kiegyenlítem az esélyeket, hugocskám – villant fel egy halvány mosoly Jade arcán is. - Ahogy végetér a harc, bújj el, hogy később érted mehessek.
Lily biccentett, Jade pedig ismét kifehérítette íriszét, majd elteleportált.

Lucas felneszelt, ahogy mozgolódást látott a házban. Az álomszuszék csak felébredt végre… A rönkház ajtaja kinyílt, és Lily lépett ki rajta sietősen. Bement az istállóba, és hamarosan lova hátán indult neki az erdőnek. Mégpedig teljes sebességgel. Párduc, embereivel a sarkában, a nyomába eredt. Ugyanekkor a vár kapuja is kitárult, és jó ötven ember indult meg úrnőjük vezetésével a hágó felé.

Ivola megállt a hegy aljában. Előtte a hóban még jól látszott a három korábbi lovas nyoma, melyből csak kettő tért vissza. Hátranézett. A távolban már kivehető volt Jade csapata. Látszólag türelmesen várakozott rájuk, valójában minden része követelte, hogy induljon meg felfelé a hegynek. De jól tudta, hiába áll rendelkezésre két szakasz, ennyi nem lesz elegendő Medea és fagyóriásai legyőzéséhez. Azonban a helyiek is iparkodtak, és hamarosan Jade is meghúzta lova kantárját Rianás mellett.
- Morri úgy két tucatnyi törpével egy föld alatti szakaszon jön – nézett a harcosra. Ivola bólintott. Az esélyek kezdenek egyre kedvezőbbé válni.
- Azt üzente - folytatta a mágus -, ne várjuk meg, a másik oldalról jönnek majd, hogy ollóba fogjuk a papot.
Ivola felnézett a hegyre.
- Innen már csak gyalogszerrel tudunk továbbmenni.
Jade intett Gordonnak, aki bólintott. A fejvadászok után a csendzugolyiak is leugrottak a nyeregből, és egy-egy ember hátrahagyásával, akik a lovakat őrizték, gyalogosan megindultak felfelé.

Végetért az erdő. Lily megállás nélkül vágtatott ki a fák közül és hajtotta lovát egyre magasabbra. Lucasban megvillant a felismerés: a lány szökni próbál! Előhúzta hátára vetett íjpuskáját, hogy véget vessen a fogócskának, de mintha csak megérezte volna szándékát, Lily menet közben lekanyarította magáról íját, nyílvesszőt tett az idegre, és miközben Csillag a legnagyobb sebességgel vágtatott, az erdőjáró hátrafordult a nyeregben, egy pillanat alatt célzott, és talált.
- Az ork szuka keserves fattya rágja el az íjadat, meg a szemedet is, átkozott erdőjáró! - szisszent fel Lucas. Ránézett a vállából kiálló nyílvesszőre, és egy mozdulattal kirántotta, majd lehajtott egy gyógyitalt. Még szerencse, hogy legalább nem volt mérgezett... Lily kivételes céllövő képességét egy újabb sikeres találattal tudatosította üldözőiben. Lucas felemelt kezével intette őket hátrébb, az íj hatótávolságán kívülre. Bár így a szökevény is kikerült az íjpuska hatótávolságán, de Lucas tudta, lesz még alkalom. Azonban mind a sárga kanca sebessége, de főleg a Lilytől kapott könnyű sebek szemet szúrtak neki.
- Hova fut ez a lány, és miért nem szedett le? Ha ilyen átkozottul jó íjász, az a nyílvessző nyugodtan mehetett volna a torkomba is, vagy akár a lóba...
Más választása nem lévén sebesen igyekezett utána, mert a szökevény időközben eltűnt a domb mögött. Lucas döbbenten húzta meg a kantárt a dombtetőn. Valamivel lentebb tőlük nagy csapat ló állt, egy fejvadász és egy csendzugolyi egyenruhát viselő katona őrzésében.
- Ivola, mi a hétsápkóros nyavalyát művelsz már megint?! - mordult fel a kapitány. Meglátta Lilyt, ahogy gyalogosan igyekszik felfelé a sziklák között. - Na és miért én vagyok az egyetlen, aki nem tud semmiről?!
Ránézett egyik emberére.
- Ugyan, légy olyan jó, és tudakold meg tőlük, hogy miért tartanak lókiállítást a hegy lábánál?
- Igen, uram – biccentett az, és már eresztette is le a lovát. Nem kellett sokat várakoznia Lucasnak. Ahogy a futár beszélt a két lóőrzővel, helyből fordította vissza lovát kapitánya felé.
- Medea az, uram! Elárasztotta a bányát, és fagyóriásokat szabadított a várra! Itt a hágó elején készítetett velük egy Auril szentélyt!
- Na és mi volt az ő fizettsége az óriásoknak? - húzta össze a szemöldökét Lucas, de már sejtette a választ. Nem is lepődött meg.
- Az eltűntek, uram. A fagyóriások emberhúst esznek.
Lucas megforgatta fejét, és elkanyarított egy cifra káromkodást.
- Rendben, utánuk megyünk. Külön figyeljen mindenki Lilyre. Valószínűleg elsősorban a fagyóriásokra fog támadni, de utána mindenképpen el akar majd tűnni a hágón. Amíg tart a csata, ne nyúljatok hozzá, addig, amíg ő nem támad ránk. Utána mindenképpen szedjétek le. Aki pántot tesz rá, megkapja az öt százalékot.
Ezzel ő is leugrott Kelyhesről, majd árnyékká válva, a csapat megindult felfelé. Hamarosan észrevették egy nagy szürke szikla mögött és annak környékén lapuló társaikat. Bár Lucasék észrevétlenül mentek a közelükbe, Susi egyszerre hátrakapta a fejét, beleszimatolt a levegőbe, és halkan súgott valamit Ivolának. Az szintén hátrafordult, és elmosolyodott. Intett a kezével, és Lucas kisvártatva mellette jött ki az árnyékből.
- Hadnagy?
- Kapitány.
- Jelentést.
- Nézd meg saját szemeddel, uram – intett előre Ivola. Lucas óvatosan kikukucskált a szikla mögül, és a szája tátva maradt. Előtte úgy tíz méterrel a hegy oldalában hatalmas barlang szája tátongott. A bejárat két oldalán egy-egy jégoszlop magasodott, fagyott szépségű, ám gonosz tekintetű nő arca volt kifaragva a felső részükön. Lucas visszahúzódott, és Ivolára nézett.
- Auril.
- Auril – bólintott a lány. Hirtelen halk torokköszörülést hallottak mellettük. Lucas odafordult, és egy pillanat múlva megállította a tűje felé induló kezét. Gyönyörű nő nézett rá érdeklődve. Hollófekete haja és szürke szeme kísértetiesen emlékeztette Lilyre, eltekintve ruhájától, és haja hosszától. De Lucast mégsem ez állította meg, hanem a nő tekintetének az a nyugalma, amivel ránézett, és ami minden rashmadi rabszolgából, leginkább Lilyből hiányzott, és csak azokra a szabad emberekre volt jellemző, akiknek soha korábban nem volt semmilyen közük a pánthoz, sem tartóként, sem tartottként. Eközben Ivola bemutatta őket egymásnak.
- Úrnőm? Az úr Lucas kapitány, csapatunk parancsnoka. Lucas, a hölgy Lady Jade Gordak.
Lucas biccentett fejével, Jade tekintete azonban megváltozott. A férfira most Lily szeme nézett, ahogy a lány mérte végig mindig Rashmadban, amikor találkoztak. A gőgös szürke íriszek megvetést, undort, és hideg gyűlöletet sugároztak rá.
- Áh. A véreb, aki húgom nyomát veri fel.
- Nem, úrnőm – felelte a férfi szemének felvillanó zöld lángjával. - A Párduc, aki visszavisz minden szökött rabszolgát.
- Valóban? Az istenek hoztak, és remélem viszik el az irhádat minél előbb a földemről, Párduc.
- De semmiképpen nem dolgom végezetlenül, úrnőm.
- Sok szerencsét kívánok hozzá, kapitány. Szükséged is lesz rá. Másban itt úgysem részesülsz. Sikerben a legkevésbé.
A fejvadász tenyere egyre jobban viszketett, hogy a helyére tegye ezt a másik dölyfös kékvérű ribancot is.
- Ez nem szerencse kérdése, úrnőm. Nemcsak Lily fog láncon futni Rashmadig, hanem az is, aki segíteni próbál neki.
Jade hidegen elmosolyodott.
- A húgom egyedül is gyors munkát végez a dúvadakkal.
Lucas kemény feleletre nyitotta a száját, de Ivola közbeavatkozott.
- Elég! - emelte fel a kezét a harccos. - Most fontosabb dolgunk van. Együtt.
A másik kettő még pár pillanatig szemezett egymással, majd szinte egyszerre bólintottak. Ivola is bólintott, és a vérfarkasra pillantott.
- Susi?
A farkaslány beleszimatolt a levegőbe. Egy percig koncentrált, majd a hadnagyra nézett.
- Odabent van, kisasszony – válaszolta. Megváltozott a szél iránya, és most inkább a hágó felől fújt. Susi megint beleszimatolt a légáramba.
- Akárcsak a szökött erdőjáró. Most jutott be.
Lucas bólintott.
- Helyes. Van már odabent egy mesterlövész. A sikeres támadáshoz szükség lenne további tudnivalókra a fagyóriásokról.
Lucas és Ivola várakozva Jade-re nézett. Az egy pillanatig még megrökönyödve bámult Susira, majd várnagyára pillantott.
- Gordon?
A férfi bólintott.
- Ez az ő birodalmuk, uram, kisasszony – felelt az Lucasnak és Ivolának. - Nagyságuk ellenére tökéletesen képesek elrejtőzni. Több méternyi hó alól is támadni tudnak. Vigyázni kell a fejünk fölé is, mert bármelyik pillanatban lavinát indíthatnak el. Leheletükkel el tudják fagyasztani áldozatukat, de általában csak borzalmas erejüket használják. Hátrányuk, hogy viszonylag lassúak, mind gondolkodásban, mind mozgásban. Fogékonyak a tűzre és a hőre.
- Csakhogy itt most nem tudok ilyesmit használni – rázta a fejét Jade. - A legapróbb vízfolyás is katasztrófát indíthat el.
- Ha a sarokinukat átvágod – folytatta Ivola -, ők is járásképtelenek lesznek, mint akárki más. Ezután már könnyen lehet végezni velük.
Lucas bólintott.
- Na és Medea? - nézett Ivolára. A lánynak egy pillanatig eltorzult az arca.
- Ravasz, alattomos, imád hátulról támadni. Pap, tehát meg tud idézni élőhalottakat.
- Ahhoz hulla is kell – vetette közbe Lucas. Ivola a szemébe nézett.
- Hamarosan lesz itt elég.
- Van is elég – szólt közbe halkan Jade. - A Ködfelleg-hágónak jó néhány áldozata volt már az évek során.
- Hogyan lehet őt semlegesíteni?
Ivola vállat vont.
- Kazat csatabárdjával? - kérdezte vissza. Lucas rámeredt. Ivola elkapta tekintetét.
- Amennyire a hegy a jégóriások birodalma, annyira Medeáé a szentély – szólt ekkor elgondolkodva Jade. - Különleges kapocs fogja kötni Aurilhoz. Nem tudom, korábban mennyire ismertétek az erejét, de ez most jóval nagyobb lesz. De papom nekem is van, és Morri is hamarosan megérkezik majd.
- Már itt is van, úrnőm – szólt ekkor egy dörmögő hang a hátuk mögött. Az emberek meglepve fordultak hátra. Mögöttük Morri állt, olyan húszfőnyi törpével a hátában.
- A többiek? - kérdezte Ivola. A törpe rámeredt.
- A teljes törpeklánt láthatod, hadnagy. De megtartjuk szavunkat, amit a Gordak-családnak tettünk egykor.
- Remek – mondta gunyorosan Lucas, elvágva a további szentbeszédet. - Lássuk akkor, mit tehetünk, mielőtt egytől-egyig idefagyunk a sziklához.

Medea gúnyos tekintettel figyelte a szentélyt körülvevő csapatot a barlang végében álló emelvényen. Előtte jégből faragott hatalmas üst állt, melynek fagyott tükrében szemmel tudta követni a kintieket.
- Gyertek, csak gyertek valamennyien – mondta maga elé. - Térjetek be Auril szentélyébe. Csodáljatok körül, és legyetek hálásak amiatt, hogy az Úrnő első áldozatai lehettek a templom oltárán.
Nézte, ahogy a Fagyleány szentségrombolói elindulnak befelé. Várt, majd a megfelelő pillanatban intett kezével. A támadókból egyszerre megtámadottak lettek. Hátuk mögül vagy tucatnyi jégóriás emelkedett fel – egyikük éppen az a szürke szikla volt, ami mögött oly sokáig rejtőztek – és rontott rájuk. A törpék megfordultak, míg a többiek berohantak a barlangba. Döbbenten álltak meg az előtérben. Hatalmas csarnokba jutottak, melyet durva oszlopok támasztottak alá többágú boltívekkel. Egyikükből Lily nézett le rájuk láthatatlanul, de némiképp megkönnyebbülten. Bár a templom még csak félig volt kész, tisztán érződött benne az istennő fagyott gonoszsága és hatalma, akinek emelték.
- Legyetek üdvözölve Auril templomában, hitetlenek – nézett le rájuk Medea. - Megtisztelő kötelesség és jutalom vár rátok.
- Visszavinni téged Rashmadba, életem? - felelte gúnyosan Ivola, miközben beljebb indult. Medea felnevetett.
- Nem, te kétbalkezes fejvadász. Áldozat a Fagyleány oltárán.
Kezét felemelte, és egy jégsugár csapott ki belőle, egyenesen Ivola felé. Lucas ugyanakkor ugrott, és miközben ellökte Ivolát az útból, az ige, ha csak egy pillanatra is, őt érte el. Tehetetlenül bukott fel, és gördült odébb, teste lassan fagyásnak indult. Ivola rámeredt a férfire, aki darabos mozdulatokkal vett le ki egy üveget az övtáskájából, és hajtotta le tartalmát. Ám felállni továbbra sem volt képes, noha a papnő igéjének hatása kétségtelenül lelassult. Ivola szemébe nézett, tekintetében ellentmondást nem tűrő, szigorú parancs villant: nem velem foglalkozol, hadnagy. A harcos Medeára fordította a fejét. Felpattant, és kihúzta kardjait. Barna szemeiben öldöklő tűz támadt.
- Kis viszonzás, kedvesem – mosolygott rá Medea. - Tudtam, hogy a kandúrod meg akar majd menteni. Ennyi járt Neilért.
- Nem foglak visszavinni Rashmadba – sziszegte Ivola. - Itt fogsz megdögleni a templomodban!
- Ha megölsz, szuka, vége mindennek – nevetett gúnyosan a papnő. - Szent kötelékben vagyok Aurillal. A halálom esetén azonnal összerombolná a templomot, és minden élő lelket benne. Annál jobban fog örülni a Fagyleány a ti halálotoknak. Haljatok hát meg az Ő dicsőítésére! Óriások, előre!
Hirtelen megmozdult a barlang fala, és az oszlopokból újabb és újabb fagyóriás vált ki, rátámadva az emberekre. Jópárukat szanaszét szórták, vagy szétszaggatták, de azok is hamar magukra találtak, és vették fel a küzdelmet, főleg, hogy időről időre egy-egy halálpontos nyílvessző segítette – valljuk be, egyedül csak a csenzugolyiakat -, harcukban a magasból. Susi egy morranással vált farkassá és félrevetődve egy hatalmas csapás elől, vadul beleharapott támadója bokájába, átharapva annak inait. Az óriás felüvöltött, de mielőtt még mozdulni tudott volna, Susi már a másik lábát bénította meg. A hatalmas test megingott, majd tehetetlenül zuhant alá. A következő pillanatban kardok erdeje szúródott belé. A farkas új áldozat után nézett. Jade-et öt katonája vette körül, Gordon vezetésével. A mágus védelmükben újabb és újabb óriásban keltett tüzet, hogy azok belülről égjenek el. Medea vadul kacagva állt az oltárnál, teljesen magával ragadta a viadal izgalma, az elesettek halálhörgése. Aki végleg odalett, azt egyetlen mozdulattal támasztotta fel, és küldte valahai bajtársai ellen. Sosem volt még ekkora hatalma és ilyen ereje. Auril teljes valójában átjárta. Gyűrűje varázsára újabb és újabb fagyóriások jelentek meg, és vetették rá magukat a Jade embereire illetve a fejvadászokra. Ivola, miközben követhetetlen mozdulattal vágta át egy újabb szörny sarokinát, hátrafordította fejét, és Medeára villant a tekintete. Belépett az egyik oszlop mögé, és a következő pillanatban eltűnt szem elől. Árnyékban suhanva osont áldozata felé, akkor sem ütött volna zajt, ha néma csendben lettek volna. Végül megállt mögötte, tekintete a megbénult Lucasra esett. Az, mintha megérezte volna pillantását, felnézett. Zöld írisze megvillant. Ivola a következő pillanatban karkulcsba kapta Medeát, és miközben előbukkant az árnyékból, egyik kezével pántot tett a nyakába, másikkal tűt szúrt testébe, és belenyomta az altatót. Medea ellenállása egyre jobban meggyöngült, fokozatosan ereszkedett a térdére. Még egyszer felnézett Ivola sötétbarna szemeibe, majd a hidegkék íriszek megtörtek, és a papnő elájult. Ivola felnézett Lucasra.
- Nos, Párduc, valahogy így kell ezt csinálni.
A férfi arcán vigyor futott át, majd visszejtette fejét a földre és ő maga is elájult. Hirtelen a csarnok oszlopai inogni kezdtek. Egyik a másik után rogyott meg, és omlott le.
- Kifelé! - üvöltötte valaki. - Kifelé mindenki, vagy itt veszünk!
Lily alatt is megremegett az egyik oszlop. Mielőtt le tudott volna ugrani róla, az kidőlt alóla. Az erdőjáró tehetetlenül zuhant alá, az oszlop és a törmelék teljesen maga alá temette. Mozdulatlanul maradt a földön. Ivola, magával ragadva Medea ájult testét, teljes erejével rohant kifelé, nem törődve áldozata épségével. Menetközben elkapta a harcba feledkezett vérfarkas grabancát és a pofájába sziszegett.
- Kiviszed innen a kapitányt. Az életeddel felelsz érte, nőstény!
Susi válaszul morrantott, és egyetlen ugrással Lucas mellett termett. Felkapta és már kint is volt a templomból. A többiek követték őt. Jade-et is jóformán kihurcolták, aki hiába kereste volna húgát. Kint harcra készen álltak fel megint, de látták, hogy a törpék is remek munkát végeztek. Számban megfogyatkoztak ugyan, de valamennyi óriással végeztek. Morri több sebből vérzett, de elégedetten nézett Jade-re.
- Győztünk, úrnőm.
Jade megpróbált mosolyogni, és válaszra nyílt a szája, de valami megakasztotta a szavait. Egyszerre kövek, hatalmas szikladarabok zúdultak rájuk. Ivola felkapta tekintetét. A hegy tetejében hatalmas alakok álltak, talpuk alatt megmozdítva a hegyet.
- Úrnőm? - nézett Jade-re. Annak felvillant a szeme. Most már úgyis mindegy...
- Anyámért. Apámért. Lilyért – suttogta, majd kifehéredett írisze. A következő pillanatban hatalmas tűzfelhő indult útjára, és csapódott céljába. Az óriások borzalmas üvöltésekkel égtek el az olthatatlan lángban. Pillanatnyi csend volt, majd bajlós morajlás hallatszott. A csendzugolyiak túl jól ismerték ezt a hangot.
- Lavina! - kiáltott fel Gordon. - Lefelé, mindenki!!
Törpék és emberek, egyként futottak lefelé. A hógörgeteg azonban megállíthatatlanul zúdult alá, elsodorva a hiába igyekvőket, végleg betemetve őket a hideg, dermedt csenddel. A Ködfelleg-hegy megszedte a maga adóját.

Ivola zihálva állt meg a hegy lábánál, és nézett vissza. A hegy felismerhetetlenül megváltozott. Az út nyomtalanul eltűnt. Mindent fehér hó borított. Körülpillantott. Nem messze tőle Gordon támogatta Jade-t, akinek homlokán véres nyílás volt. Ivola továbbfordította tekintetét, felmérve a veszteségeket. Bragge odalett, akárcsak Lucas mágusa. Alig hatodmagával maradt talpon. A törpék száma tíz alá csökkent. A csendzugolyiaktól is megszedte a hegy a maga adóját, de Jade és Gordon a túlélők között volt. Lilyt azonban nem látta sehol. De nem nyugodott addig pillantása, amíg nem találkozott egy barna vérfarkassal, aki egy ájult testet tartott szőrös karjaiban. Mindenről megfeledkezve rohant oda hozzá. Eszelősen kereste Lucas szívének verését, és józan esze megmaradása egyedül annak volt köszönhető, hogy megtalálta. Felnézett a mellé lépő Jade-re.
- Lady Gordak. Úrnőm. Kérlek...
Jade rámeredt. Csak nem képzeled, hogy húgom kopóján segítek?!... A lány szeme azonban olyan könyörgéssel volt tele, olyan szerelemmel, hogy Jade lélegzete is elállt egy pillanatra. Visszapillantott a férfi ájult testére, mely félig fagyott volt. Nem sok hiányzott hozzá, hogy teljesen jéggé váljon, és Jade jól tudta, minél tovább itt marad, minél tovább így marad, ez annál hamarabb következik ez be. „Qui sapit, ipse praestat.” Akié a tudás, azé a felelősség, hallotta ismét nagyapja szavát magában. Ha most nem segít ezen az emberen, pontosan olyanná válik, amilyen a férfi maga is. Jade írisze kifehéredett, és kezei melegével olvasztotta fel a jeget Lucas haldokló testében. Végül felnézett a hadnagyra, akinek egyedül szeme árulta el tébolyult rémületét. Az elvesztés miatti határtalan félelmét.
- Ha kívánod, elteleportálom őt a várba – mondta csendesen. Ivola rákapta tekintetét.
- Kérlek... Kérlek, úrnőm, vidd őt Rashmadba, a nagyúr palotájába. Ott van a Világ legjobb gyógyítója.
Jade némán nézett rá. Ivola szemei úsztak feléje.
- Kérlek, úrnőm. Kérlek...
Lady Gordak még egy pillanatig mereven nézett rá, majd bólintott. Megfogta Lucas kezét és a következő pillanatban Susival együtt eltűntek.

- Sebesült! - kiáltotta a farkaslány abban a pillanatban, ahogy megérkeztek, noha még jóformán ki sem kerültek a forgásból. Az őr leeresztette rájuk irányuló nyílpuskáját.
- Vidd őt a gyengélkedőbe – nézett Susira. - Szólok Lyniának, és értesítem a nagyurat. És, Susi – kiáltotta utána -, tedd meg nekem, hogy visszaváltozol, mielőtt még máson is előhozod a nyavalyatörést!
Az őr nem ment messzire. Odarohant az előcsarnokból nyíló ajtóhoz és feltépte.
- Lynia! - üvöltötte el magát.
- Lardo, az istenekre! - hallott Jade egy megrökönyödött hangot. - Kishíján megvágtam magam...
- Lucas úr súlyosan megsebesült! - Lardót nem zavarta a szemrehányás. - A gyengélkedőn van!
- Hol??
Az őr nem vesztegette az időt magyarázatokra. Megfordult, és kirohant a bejárati ajtón. Jade tompán hallotta a hangját, ahogy utasított valakit, hogy ezer ló halálában vágtasson a nagyúr után. Eközben Lynia is kilépett a nyitva hagyott ajtón, és döbbenten bámult az ott ácsorgó Jade-re. Ő volt az utolsó akit itt várt. Eltekintve persze Lilytől. Mi folyik itt?!
- Úrnőm – hajtott térdet egy pillanat után. - Vérzel...
- Csak egy kis horzsolás – hárította el Jade. - Elmúlik magától.
Lynia bólintott.
- Az istenek hoztak Rashmadban, úrnőm. Kérlek, fáradj fel a szalonba. Egy perc, és szolgálatodra lesz valaki.
- Inkább veled tartanék – nézett rá Jade. - Hátha szükség lesz még rám.
Lynia úgy döntött, hogy ezen már nem is csodálkozik. Röviden bólintott, és elindult a folyosón, ahol nem egészen egy perce még Susi tűnt el, Lucast cipelve. Jade követte. Átértek a másik szárnyba, felmentek a lépcsőkön, és a két nő hamarosan az ájult Lucas felé hajolt.
- Fagyás – mormolta Lynia végignézve a férfin. - Majd a teste felén.
Keze a vállához csúszott.
- Lőtt seb, nyílvessző ütötte, nagy távolságból. Szinte már teljesen beheggedt, legalább ezzel nem kell törődni...
A gyógyító ismét a fagyásra koncentrált.
- Ige lehetett – mondta maga elé. - De valami, egészen pontosan egy másik ige meggátolta, hogy teljesen kifejtse hatását... Megmentette ezzel az életét...
Szeme Jade-re villant.
- Tudnám, mi ütött belém – morogta a mágus halkan. Lynia elmosolyodott.
- A fagyás megállt – mondta továbbvizsgálódva -, és talán mintha kezdene visszahúzódni. Elég lesz a felületi sebeivel foglalkozni. Egy, talán két nap, és rendbe is jön, csak melegen kell tartani...
- Remek hír – Jade valamiért mégsem tűnt boldognak.
- A kapitány hálás lesz neked, úrnőm – nézett fel rá Lynia. Jade elhúzta a száját.
- Biztos vagyok benne, hogy megköszöni. A lova nyergéből, amit a lábraállása utáni első pillanatban ismét a húgom után indít...
Lynia bocsánatkérően nézett rá, majd inkább visszafordult a betegéhez.
- Ó, a hálája egyáltalán nem marad el, úrnőm. Ahogy az enyém sem, amiért megmentetted a kapitányom életét.
A két nő meglepve fordult a rekedtes, mély hang irányába. Rendall a gyengélkedő ajtajában állt. A futár már csak a rabszolgaházban érte el, és mikor a nagyúr megtudta, hogy ki hozta magával Lucast, a villámsebes Ében helyett mégis inkább Ynabel teleportját választotta. Lynia azonnal felállt, hogy térdet hajtson.
- Lucasszal foglalkozz, kisgidám – nézett rá Rendall. A hirtelenszőke lány bólintott, és visszaült a székére,hogy ellássa a Párduc fagysebeit. A nagyúr odalépett hozzájuk, és megszorította Jade felényújtott kezét, fejét megbiccentve.
- Az istenek hoztak nálam, úrnőm. Nem is tudtam, hogy képes vagy a teleportra.
Jade halkan, kesernyésen felnevetett.
- Dehogyisnem, nagyúr. Jóval több mindent tudsz az otthonomban történtekről, mint én magam.
Rendall egy félmosollyal nyugtázta a riposztot.
- Úrnőm, elárulnád azokat a történteket, amiről mégsem tudok? - nézett a szemébe. Jade nyugodtan állta tekintetét.
- Gyere velem Csendzugolyba, nagyúr. Úgy vélem, a legjobb, ha magad szemével látod a mai nap történteket. Én sem hinném el, ha nem éltem volna át. Éltem volna túl.
Rendall elgondolkodott, majd biccentett.
- Vigyél hát az otthonodba, úrnőm.
Jade felállt, és együtt elhagyták a gyengélkedőt, hogy az előcsarnokból el tudjanak teleportálni. Lynia utánuk nézett, majd visszafordult Lucashoz.
- Mi lehetett ott? Jégszakadás? Hóindulás?

A levegő megremegett Csendzugoly várának udvarán és előtűnt Jade, Rendall és Ynabel. A nagyúr döbbent szemmel mérte fel a terepet. Jó néhány fagyóriás égett teteme hevert előtte. Rásandított a lányra. Miféle tűzszerszám került ennek a csitrinek a kezébe? Előttük Morri állt. A lány pár pillanatig ránézett. A törpe bólintott, és eltűnt szem elől. Jade most Rendallhoz fordult.
- Kérlek, kövess, nagyúr.
Elindultak az udvaron át az egyik melléképület felé. Jade a leszakadt ajtóra intett.
- Itt tartottuk a Rashmadba szánt terményeinket – mutatott be. Rendall belépett. Hatalmas pusztítás, minden tönkretéve. Középen egy fagyóriás tűzégette teteme. A férfi némán nézett körbe. Jade várt pár percig, majd ismét megszólalt.
- Ez még nem minden.
Rendall szótlanul lépett ki mögötte. Felmentek a lépcsőkön a várba, de nem a lakótorony felé indultak, hanem oldalt el az egyik folyosón. Szakaszonként rácsajtó zárta el az útjukat, melyek előtt most ismét őrök álltak, akik tiszteletteljesen üdvözölték a két előkelőséget, és kinyitották nekik és Rendall kísérőjének az ajtókat. Azok egyre mélyebbre jutottak. Végül egy újabb ajtó előtt álltak meg, melyet törpe rúnák díszítettek és eredetileg védelmeztek. Valamikor szilárdan a falba volt ágyazva, most szárnyaszegetten lógott az egyik sarkán. Rendall egy pillantással látta, hogy a sarokvasak elfagytak. Jade a férfira pillantott.
- Itt tartottuk a számodra kibányászott mithrilt, nagyúr.
Rendallt egy teljesen üres szoba fogadta. Jade megint várt, majd a férfire nézett.
- Még valamit meg kell mutatnom. De csak neked egyedül.
Kinyújtotta a kezét. Rendall ránézett, bólintott, és megfogta ujjait. Jade kifehérítette íriszét. A következő pillanatban egy másik föld alatti folyosóra érkeztek. Annak végében egy újabb törpe rúnás ajtó állt, hasonló állapotban mint a többi ajtó, de ezt láthatóan belülről szakította át valami. A földön vékony rétegben víz csillogott, visszaverve a fali tartóban lobogó fáklya fényét.
- Ez volt a bánya lejárata – mutatta Jade. Halványan elmosolyodott. - Megmutathatom. Nemsokára megérted, miért.
Rendall odalépett az ajtóhoz. Csizmája térdig jeges vízbe merült. Érzelemmentes arccal kémlelt a sötétbe. A víz színén különböző szerszámok, összetört csillék lebegtek, de legtöbbször törpe holttestek.
- Esélyük nem volt a menekülésre – mondta mögötte csendesen Jade. - Vízbe lettek fojtva, akár a nem kívánt kölyökkutyák.
- Hogyan? - szólalt meg először a férfi. Hangja nem árult el érzelmeket. Jade egy cölöphöz kikötött csónakhoz fordult, ami mellett egy zömök alak állt.
- Morri?
Az bólintott, és intett a kezével. A másik kettő beszállt a csónakba, végül Morri is beült, és evezőt fogott a kezébe. Lassan, óvatosan indultak el a folyosón. Egyedüli fényt a csónak orrába helyezett lámpa adott. Jó darabig evezett a törpe, míg egy nagyobb terembe ért. Itt megállt, és felfelé mutatott.
- A tó alá érkeztünk. - Rendallra pillantott. - Sokáig ez a hely is víz alatt volt. Sikerült elvezetnünk innen, és egy zsilipajtóval rekesztettük el – mutatott a terem oldalába. Odaevezett, majd Jade-re pillantott.
- Úrnőm, fényre lenne szükségünk.
Jade bólintott, és kezében megjelent egy világító fénygömb. Óvatosan leeresztette a vízbe, ami elmerült, és lefelé haladtában mutatta a falat. Mikor eltompult a fénye, Jade újabb gömböt bocsátott alá. Végül az egész fal meg volt világítva fényeivel, egészen a terem aljáig. Akárcsak az a sötét, ajtónyi méretű lyuk, amin keresztül éppen egy jókora hal úszott be. A fenéken egy leszakadt zsilipajtó hevert. Rendall Jade pillantott.
- Hozd fel az ajtót.
Morri csáklyát vett elő, melynek végén hosszú kötél volt. Beleeresztette a vízbe, majd beleakasztotta hegyét a zsilipkerék csonkjába. Erejét megfeszítve húzta felfelé az ajtót, ami végül a felszínre ért. Rendall kihajolt a csónakból, és egyetlen mozdulattal beemelte a súlyos alkotmányt. A csónak ringani kezdett, de a benne ülők nem foglalkoztak vele, valamennyien a széttört zsilipkereket tanulmányozták. Rendall végighúzta éles szélein az ujját, és magában bólintott. Elfagyasztották, akárcsak a mithrilraktár ajtaját. Jade-re pillantott.
- Miért higyjem el, hogy nem te tetted? A jégóriásokat te intézted el, mégpedig elementális mágiával. Ha tüzet tudsz gyújtani, fagyasztásra is képes vagy.
Jade szomorúan elmosolyodott.
- Szerinted képes vagyok arra is, nagyúr, hogy vízbe fojtsak egy egész törpe klánt? A barátaimat? Csak azért, hogy elvágjam tőled a mithrilt? Attól tartok, ez esetben elég rossz benyomást tettem rád...
Rendall nem válaszolt, de arcizma enyhén megrándult. Nem, erre a mutatványra egészen másvalaki képes.
- Arról nem is beszélve – folytatta csendesen Jade -, hogyha ezt megtettem volna, már nem élnék. Az eskü értelmében nemcsak beszélnem nem lehetett a bányáról, elpusztítanom sem. De természetesen nem kell nekem hinned. Kérdezd meg Medeát.
Rendall élesen rápillantott. A mágus bólintott.
- Embereid elkapták őt nagyúr, Auril szentélyénél. Úton vannak idefelé.
- Menjünk fel – mondta kurtán Rendall. Morri elkezdett visszafelé evezni. Mikor újra szárazra lábaltak, Jade visszateleportálta őket a várudvarra. Az őrség lekiáltott nekik a kaputoronyból.
- Úrnőm, a rashmadiak megérkeztek.
- Ereszd be őket, Villard – intett kezével Jade. A kapu kinyílt, és belovagolt rajta Ivola, megmaradt embereivel. Rendall némán nézte őket. Tekintete az Ivola előtt keresztben lógó ájult testre esett, kinek fehérszőke haja az előrelógó könyökét verdeste. Nyakán és csuklóin pántok voltak, utóbbit lánc kapcsolta egymáshoz, míg az előbbit másik lánc rögzítette Rianás nyergéhez. Ivola semmit nem bízott a véletlenre. A lány meghúzta a kantárszárat és tiszteletteljesen fejet hajtott. Rendall Medeáról a hadnagyra pillantott.
- Jelentést.
- Csendzugoly könyveit átvizsgálva, nagyuram, kiderült, hogy Medea az első naptól kezdve meghamisította a számokat a saját hasznára – kezdte jelentését Ivola. - Ugyancsak bebizonyosodott, hogy az eltűnések az ő számlájára írandóak. Az áldozatokat zsákmányul szánta a Bérc-hegység fagyóriásainak, akik ennek fejében védelmet és támogatást adtak neki, valamint segédkeztek Auril szentélyének megépítésében. Mikor a papnőt mindezért felelőségre vontuk, kitört a teremből. Fagyóriásokat idézett meg, kik különböző pontokról támadtak ránk. Ennek fedezékében ellopta a készletezett mithrilt, és elárasztotta a bányát. Lady Gordak és a törpék segítségével elintéztük az óriásokat, majd elmentünk a titkos szentélyig, ahol, úgy sejtettük, Medea is elrejtőzött. Itt találkoztunk össze Lucasszal, ki Lily nyomát követte odáig. Susi megérezte az erdőjárót, aki addigra már beosont a szentélybe, és később mesterlövészként segített minket. Mikor a templom elé érkeztünk, ismét fagyóriások támadtak ránk. A törpék szembeszálltak velük, míg mi a templomba mentünk, ahol Medea jégsugarat küldött rám. Lucas ellökött igéjének útjából. Ekkor szerezte a kapitány a sérülését. Medea újabb és újabb óriásokat idézett ránk. Sikerült ártalmatlanná tennem a papnőt. Ez a gyűrű volt az ujján, amivel Aurilhoz kapcsolódott.
Rendall intett a kezével, és Ivola, elértve a parancsot, odadobta urának az ékszert. A férfi elkapta, megvizsgálta - a gyűrű hidege szinte égette a kezét -, majd eltette.
- Az ellopott mithril? - nézett fel megint Ivolára. A lány sajnálkozva rázta meg a fejét.
- Nem volt időnk kutatni utána, nagyuram. A küzdelem során a szentély fala megrogyott, és valamennyiünknek ki kellett menekülnie onnan. Az óriások csak erre várhattak, mert a hegy tetejéről kőlavinát zúdítottak ránk. Lady Gordak elintézte őket, ám ekkor lavina omlott ránk. Komoly veszteségeket szereztünk mind mi, mind a törpék, mind Lady Gordak emberei. Mivel Lucas állapotát igen súlyosnak ítéltem meg, és Bragge már nem élt akkor, Lady Gordak vállalta, hogy hazateleportálja őt Rashmadba. Előtte sikerült neki hőmágiával stabilizálnia az állapotát. Nem tudom...
- Rendbejön – biccentett Rendall. Ivola arcán megkönnyebbülés futott át.
- Lily? - kérdezte a férfi. A nő megrázta a fejét.
- Vagy a szentély romjai között maradt, vagy a lavina temette maga alá.
- Vagy él és virul – mordult fel Rendall.
- Nem, nagyuram – mondta határozottan Ivola. - Azt a pusztítást senki más nem élte túl rajtunk kívül.
Jade lehunyta a szemét, de nem tudta megállítani a könnyeit.
- Biztos? - kérdezte suttogva. Ivola ránézett.
- Biztos, úrnőm. Sajnálom.
Jade összeroskadva állt. Ám egy pillanat múlva már letörölte könnyeit, és Rendallra pillantott.
- Nagyúr, ha lenne még egy perced számomra...
- Kettő is, úrnőm – felelte nyájasan Rendall -, de előbb én kérem a türelmedet, míg eligazítom embereimet.
- A dolgozószobában várlak, nagyúr – bólintott Jade, és felment a lépcsőkön. Rendall Ynabelre pillantott.
- Vigyél haza egy jégóriást, és készítess számára pántot, majd gyere vissza, és várd meg, amíg itt végzek.
A drow biccentett, és elindult a raktárszoba felé. Rendall Ivolára pillantott.
- Mérd fel embereid sérüléseit, majd induljatok ti is hazafelé.
Ivola bólintott, és leakasztotta Medea láncát a nyeregből, hogy átadja Rendallnak. Ám a férfi sötét derűvel rázta meg a fejét.
- Nem. A pap lábon megy Rashmadba. Biztos vagyok benne, hogy útközben sok mindenről el tudtok beszélgetni egymással.
Ivola bólintott. Rendall még egyszer Medeára nézett, majd megfordult, és ő is felment a lépcsőkön. Jade már várta a dolgozószobában. A férfi kényelmesen elhelyezkedett vele szemben egy másik karosszékben, és türelmesen várta, mivel rukkol elő a lány. Jade nem aprózta el.
- Nagyúr, attól tartok, szerződésünk érvényét vesztette.
- Csakugyan? - szaladt fel a férfi szemöldöke homlokára. - Miből gondolod?
- Nem tudjuk megfizetni a megállapodásban foglalt kötelezettségeinket. Ennek pedig egyetlen oka van: saját embered, kit ellenkezésem dacára helyeztél ide. Medea tönkretette a készleteinket, elpusztította a bányát, ellopta a már kitermelt ércet. Tiltásom ellenére szentélyt emelt Aurilnak, és noha védelmet ígértél embereimnek, jó néhány tucatnyival végzett. Megölte a húgomat.
Jade elhallgatott. Rendall sem szólt semmit. Sajnos, a lánynak igaza volt, de nem állt szándékában új ajánlattal előállni, hagyta, hogy Jade tegye meg ezt a lépést. Az szemébe nézve bólintott, és folytatta.
- Nagyúr, embereim élete és jóléte mindennél fontosabb számomra. Hosszú évtizedekig békében éltünk Rashmaddal, és ezt a jövőben sem kívánom megváltoztatni. Kész vagyok új szerződést kötni veled. Ám veszteségeink oly súlyosak, hogy két év türelmi időt kérek magunk számára, míg rendezzük sorainkat. Amennyiben neked is megfelel, a korábbi, úgy értem, a mithril kötelezettséget tartalmazó szerződés előtti megállapodást újítanám fel veled.
- A mithril még mindig odalent van – mondta nyugodtan Rendall.
- Mindenki számára hozzáférhetetlenül, nagyúr – felelte Jade. - A törpék java része odaveszett. A megmaradtak közölték velem, hogy elmennek innen, máshol teremtenek maguknak új otthont. A bányát síremléknek fogják tekinteni. A családommal kötött megállapodást megsemmisítették. - Kezével intett. - Ezért is tudtam megmutatni neked a bányát.
Rendall elgondolkodva vakarta a szakállát. Végül biccentett.
- Egy évet adok. Az idei aratáskor és szüretkor eljön hozzád egy emberem, aki felméri a helyzetet, és annak alapján új megállapodást tudunk kötni, aminek teljesítését rákövetkező évben már elvárom.
Jade bólintott. Rendall sötét tekintetét a lányra szegezte.
- Jobb, ha tudod, úrnőm, hogy húgod elleni elfogató parancsom továbbra is érvényes. Lily rabszolga, és az is marad. Ha valaha is felbukkan valahol, embereimnek jogában áll őt Rashmadba vinni. Húgodnak nem szokása elpusztulni, jóval inkább nyomtalanul eltűnni.
Jade arca elfelhősödött.
- Nagyúr, apámat és anyámat egyaránt lavina temette maga alá. Hadnagyod jelentése alapján ez a sors jutott ki szerencsétlen húgomnak is.
- Amennyiben ez így van, osztozom veszteségedben – felelte nyájasan a férfi, de szemében csak a fenyegető ígéret ült. - Amennyiben mégis hírt kapok arról, hogy találkozol vele, és ezek után nem hozod őt vissza hozzám, ahogy az kötelességed, szerződésünket én fogom felbontani. Jóvátétel gyanánt Csendzugoly minden egyes tagja megpántolva kerül hozzám. Veled és húgoddal az élükön, úrnőm. Úgyhogy most áruld el, honnan tudta Lily, hogy a hágóhoz kell mennie.
Jade nem felelt, de szürke szeme jéggé fagyott.
- Ezt, azt hiszem, csak ő tudná megmondani.
- Valóban? - érdeklődött nyájasan Rendall.
- Valóban – biccentett Jade.
Pillanatnyi csend, majd a lány újra megszólalt.
- Úgy hiszem, mindent megbeszéltünk, nagyúr.
Rendall szája szélén mosoly tűnt fel. Tanulékony a kicsike...
- Magam is úgy hiszem – felelte.
- Kérlek, nagyúr – folytatta Jade -, maradj vacsorára. Bár attól tartok, nem tudok olyan bőséges lakomát készíteni számodra, ami igazán méltó lenne hozzád, de...
- Megtisztelő – emelte fel Rendall a kezét hárítóan -, de nem. Köszönöm. Lynia vacsorával vár, és nem fogok megállni előtte, ha megint elszalasztom.
Jade arcán akaratlanul is mosoly futott át. Rashmad nagyura, amint szorul a szakácsnőjétől... Rendall is elmosolyodott, majd felállt. Jade kinyújtotta felé kezét, amit a férfi lehajolva megszorított. Tekintete tűnődve futott végig a lányon.
- Nagyúr? - kérdezte Jade.
- Azon tűnődöm, miért nem ajánlottad fel most magad a húgodért.
- Lily meghalt, nagyúr – felelte Jade.
- Amíg nincs kezemben a holtteste, addig élőnek tartom – felelte mosolyogva Rendall. - Utána pedig mindenképpen feltámasztom.
Jade alig észrevehetően vállat vont.
- Egyszer már felajánlkoztam, nagyúr. Nem fogadtad el. Nem láttam értelmét, hogy erőltessem.
- Sajnálattal hallom, úrnőm. Mert most elfogadtam volna.
Jade elgondolkodva nézett fel rá.
- Ezt vehetem ajánlatnak, nagyúr?
Rendall nem felelt, de ismét végignézett a lányon. Végül visszatért a szeméhez. Tekintete felvillant.

Csendesen feküdtek egymás mellett. Végül Jade az oldalára fordult, és Rendallra nézett.
- Áruld el, nagyúr, miben változott a megítélésem?
A férfi elmosolyodott. Ő is oldalra fordult, belesimított a hollófekete hajzuhatagba, majd szájon csókolta a lányt.
- Mindenben, úrnőm. Mindenben.
Felült, felkelt az ágyból. Kényelmesen felöltözött, közben végig magán érezve Jade tekintetét. Végül odalépett mellé, megfogta a kezét és megcsókolta.
- Minden jót, úrnőm.
- Akárcsak neked, nagyúr – felelte Jade méltósággal.
- Meghívásom Rashmadba állandó érvényű – nézett a szemébe a férfi. - Ha gondolod, szívesen megmutatom neked a várost. Tölts nálam pár napot.
- Köszönöm, nagyúr – biccentett a nő, kitűnően elértve Rendall mondanivalóját. - Talán egyszer módomban áll élni vele.
- Várni foglak.
Rendall kilépett az ajtón, és mosolyogva indult végig a folyosón, majd le a lépcsőkön. Végeredményben nagyon is kedve szerint alakult a napja. Jól tudta, hogy Jade az első adandó alkalommal visszateleportál a szentélybe, hogy húga nyomára bukkanjon. Rendall komoly esélyt adott annak, hogy Lily túlélte a pusztítást. Túlélte, és ő nem fér hozzá. A szentélyt hatalmas réteg hótakaró borítja, mágusa pedig nem maradt, aki a templomba tudna teleportálni. Erre egyedül Jade képes, ő pedig addig nem megy oda, amíg egyetlen fejvadász is a medencében van. A lánynak van ideje, mert ha Lily oda is veszett, a törpe klerik fel tudja támasztani. A nővérke csakis akkor indul a kishúg kutatására, mikor megbizonyosodik arról, hogy ezt teljes biztonsággal teheti. Amikor pedig megtalálja, el fogja vinni innen, jó messzire, ahol ő már nem érheti el. Goldengrass, Királyváros, vagy más ilyen helyek jöhetnek szóba. Rendall számára Lily jó időre el fog tűnni a térképről. De ez nem zavarta különösebben. Mert Lily menjen is bárhova, növessze meg a haját, tüntesse el magáról a tetoválását, a lelkében örök életre megmarad Rashmad és az ő keze nyoma. Főleg az a tudat, hogy azt a férfit, akinek ő heteken keresztül minden erejét latba vetve makacsul ellenállt, nővére kényszer nélkül az ágyába fogadta, és tett kedvére, mégpedig – őérte. Rendall még egyszer utoljára tudatosította Lilyben, hogy legyen tőle bármilyen távol, meneküljön el akármilyen messze, ugyanakkorát vagy még nagyobbat tud ütni rajta, mint amikor a kezét emelte fel. Ami pedig Jade-et illeti... Rendall jól tudta, hogy bár látszatra ő is beigazodott a többi nemes sorába, valójában csak az alkalmat fogja keresni, hogy valamilyen módon kibújjon a kötelezettsége alól. Azonban, én tündöklő drágakövem, a mai napon kívülről-belülről megismertelek. Gondolatolvasó vagy, ezt most már biztosan tudom, amire a várudvaron, érkeztemkor, még csak gyanakodtam, mikor a törpére meredtél. De túl jól ismerted fel, és teljesítetted a vágyaimat. Hiába, még túl tapasztalatlan vagy. Főleg az én szemem előtt. Igen, tudtad, mit akartam tőled, és ehhez nem volt szükséged varázslatra, noha a benned felébredt mágia adja ezt a képességedet. Azt is jól tudom, mikor szereztél erről te tudomást. Nem véletlenül voltál olyan összetört annakidején, a nagyapád utolsó estéjén ott, az ablak alatt. Tökéletes látó válna belőled, ha nem fogtál volna az elementális mágiába, jól sejtem, hogy a tűzdémon miatt? Ha tudnád, milyen nagyszerű képességgel rendelkezel ahhoz is, hogy pompás kurtizánná alakuljál a kezeim között... De amíg pontosan fizetsz, ezt nem is kell megtudnod. Ahogy azt sem, amit a húgod már alaposan megtanult: nem érdemes velem összeakaszkodni. De te nem is fogsz kitáncolni a karjaimból. Nem is leszel képes rá soha. Nem is hagyom soha. Meg fogod te nyitni a bányádat ismét előbb-utóbb. Akkor pedig én is jelentkezni fogok a jogos járandóságomért.

Jade köntösbe bújva az ablaknál állva figyelte, ahogy Rendall az udvarra lép drow mágusával nyomában. A férfi, mintha megérezte volna, hogy nézik, felpillantott az ablakba. Szája szélén mosoly villant fel, és halványan bólintott. Majd megfogva Ynabel kezét, megremegett körülötte a levegő, és eltűntek a semmiben. Jade még várt pár pillanatig, utána megfordult, és felöltözött meleg ruhákba. Átment Lily szobájába, kivett a komódból egy zsákot, és kinyitotta húga szekrényét. Elővette belőle a Morri által készített mithril tartalmú bőrvértet, puha, meleg, de mégis tartós kelméből készült inget, nadrágot, alkarvédőt, kesztyűt, köpenyt, csizmát, és bepakolta a zsákba. Odalépett Lily fegyvertároló szekrényéhez, és kivette belőle kardját, tőrét, íját és egy teli tegez nyílvesszőt. Ezek a fegyverek ugyancsak mágikusak voltak. A zsák úgy nyelte el őket, mintha nem is lenne alja. Jade ezután egy másik tárlóból különböző gyógyüvegeket, és más mágikus italokat rakott el, majd lement a konyhába, és húst, kenyeret, gyümölcsöket, valamint egy kulacs forró teát tett még zsákjába. Végül zsebéből egy vastag erszényt vett ki, és tette az egész tetejére. Még egyszer ellenőrizte zsákja tartalmát, majd elégedetten az eredménnyel kifehérítette íriszét, és ő is eltűnt. De célja egészen más volt, mint Rashmad. Pár pillanat múlva az összedőlt szentélyben tűnt fel.
- Lily... Lily!
Semmi válasz. Jade lehunyt szemmel koncentrált. Iskolájára jellemző igét használt a kutatásra, meleget, testmeleget keresett maga körül. Egyszerre kinyitotta szemét, és az egyik kidőlt oszlop mögé nézett. Húga alatta feküdt, ájultan. Jade óvatosan kihúzta Lilyt az oszlop alól, majd igéjével felmelegítette a kihűlt testet. Lily egyszerre felnézett. Halványan elmosolyodott, ahogy meglátta maga felett Jade arcát. Nővére óvatosan megitatta egy gyógyüveges itallal. A varázsszer csodát tett, a lány nemsokára felült, majd felállt. Fején a seb gyógyulásnak indult, és kisvártatva el is tűnt. Jade megkönnyebbülten bólintott, és kinyitotta a zsákot.
- Hoztam meleg holmit, és a felszerelésedet. Öltözz át.
Lily keze megindult, majd nyakánál megakadt. Beharapott szájszéllel nézett nővérére.
- Elfordulok, ha gondolod – nézett az rá némileg meglepve. - De a tükörben is ugyanezt látom nap mint nap.
Lily nagyot nyelt.
- Ezt biztos nem látod – mondta, de elkezdett vetkőzni, várva Jade tekintetében a fellépő iszonyt. Ám csak értetlenséget talált.
- Micsodát? - kérdezte végül. Lily lenézett a mellkasára, szeme döbbenten kitágult. Megfordult.
- A hátamon sincs semmi?
- Nincs – felelte nővére. - Minek kellene lennie?
Lily elmosolyodott, szemébe könnyek gyűltek. Lynia... Hogyan tudom ezt valaha is jóvátenni neked?...
- Semminek – rázta a fejét. - Rendall kicsit kidíszített, de ezek szerint már elmúlt.
Felöltözött, felfegyverkezett.
- Mennyi időm van? - nézett közben nővérére.
- Elegendő – felelte az. - Már elmentek.
- Nem fog futni hagyni – rázta a fejét Lily. - Makacs kopói vannak.
- A kopóit is magával vitte. Nem fog utánad menni. De emberei mindenhol vannak a Világban. Óvatosnak kell lenned.
Lily bólintott, majd felkapta a fejét.
- Hogy érted azt, hogy nem fog utánam jönni?
- Elengedett – felelte nyugodtan Jade. - Megfizettem az árát. Annak árát, hogy az életben maradásod esélyét elégtelennek minősítse, és így ne fordítson több erőt a megtalálásodra.
Lily nővérére meredt. Az ő szemébe most kiült az iszony. Jade állta pillantását.
- Megmondtam, Lily. Így vagy úgy, de kihozlak. Te is megtetted volna a helyemben.
Lily maga elé meredt. Eszébe jutottak az elmúlt hetek gyötrelmei. A folyamatos megalázás, kínzás, verés, erőszak. A torkán lekényszerített ajzószer. Az éjszaka, mikor a legutolsó bűzös félorknak is felajánlkozott, hogy az visszautasítsa. Felrémlettek előtte a képek, ahogy Jade önként tett kedvére Rendallnak, kapta meg őt a férfi, és művelt vele, Lily aztán igazán tudja, miket. „Apránként, kishúgom. Egyszerre mindig csak egy lépéssel menj tovább.” - szólalt meg benne hirtelen Lynia hangja. De talán nem. Jade-del talán nem... Felnézett nővére nyugodt tekintetébe, és látta rajta, hogy bár napja nem is igaz örömmel telt, sebek sem kerültek a lelkére. Biccentett. Jade gyengéden megfogta a kezét, és a szemébe nézett. Ám egyszerre elfehéredett, és elkapta tekintetét.
- Nem akarom tudni – suttogta eltökélten. - Nem akarom tudni, mit művelt veled Rashmadban. Csak úgy tudok talpon maradni, ha tiszta, hideg marad a fejem.
Lily melegen elmosolyodott.
- Ami nem öl meg, Jade, az megerősít. - Körülnézett. - Bármilyen csoda is történt, élek. Élünk mindketten. Bár, hogy innen hogyan jutok ki, még nem tudom...
Jade halkan felnevetett.
- Nos, akkor ideje elfogadnod az ajánlatomat, amit úgy korszakokkal ezelőtt tettem. Elviszlek magammal.
- Na és hova? - pillantott rá Lily kíváncsian.
- Goldengrassba. Ott szerezhetsz magadnak lovat, és tied a Világ.
- Csillaggal mi történt? - kérdezte Lily aggódva.
- Ne aggódj, lent van már a váristállóban. Mikor megindult a lavina, kitört a többi lóval együtt, és sikeresen elmenekültek. Nem mondom, Gordonéknak kellett kicsit kergetőzniük utánuk, de azért elkapták valamennyit.
- Na és a többiek?
- A törpék többé-kevésbé megúszták. A lavina azonban a fejvadászokat megtizedelte. Odalett mindkét mágusuk, és csapatuk kétharmada. Lucas, azt hiszem, megmarad. Rendall gyógyítójának a kezei közé került.
- Lyniának? - kérdezte mosolyogva Lily. - Akkor egészen biztos megmarad. Az a lány sosem végez félmunkát.
Jade biccentett.
- Akárcsak Ivola. Elkapta Medeát, és pánttal a nyakában elindult vele hazafelé. Lóháton.
Lily ezúttal gúnyosan mosolyodott el.
- Szóval az tiszta lelkiismeret mégiscsak megpántolt egy szabad embert. Kíváncsi vagyok, hogy fog ezután kibújni Rendall szorításából. De Sinnemora a megmondhatója, nem kárhoztatom érte.
- Én sem – bólintott Jade. - Az az átkozott fagyszuka tönkretette a bányát. Kishíján minden odaveszett.
- Kishíján? - ismételte meg szemeit összehúzva Lily, száján mosollyal.
- Kishíján – felelte ugyanilyen mosollyal nővére. - A bányának az a része amúgy is kimerülőben volt. Már régóta kutattak újabb érctellérek után, és nemrégiben Morrinak ez sikerült is. De erre – Jade felsóhajtott -, sajnálatos módon nem vonatkozik Rendallnak semmilyen szerződése. Ugyanis később felfedezendő szakaszokról nem nyilatkozik a megállapodás, csakis a mennyiségről, amit alkalmanként szállítanunk kell. Illetve kellett, mert a következő szüretig haladékot kaptunk. Akkor méri fel újra az erőforrásainkat, és köt velünk új szerződést.
Lily elnevette magát.
- Nagy fiskális lettél, nővérkém.
- A legjobbtól tanulok – nevetett vele a testvére. Körülnézett. - Ideje indulnunk.
Lily bólintott, és a nővérek megfogták egymás kezét. Megremegett körülöttük a levegő, majd nemsokára egy gyönyörű város mellett tűntek fel az erdőben, mely egy szilás hegyoldalban terült el, felette védelmezően vár állott. A város felé vezető utat egyik oldalon széles rét, a másikon tó határolta.
- Csak a goldengrassi pajzson kívül tudtalak letenni – mondta Jade.
- Nem gond – rázta a fejét Lily. - Amúgy sem maradok sokáig, csak lovat veszek magamnak.
- Vigyázz magadra, még mindig elég sok ork csatangol ilyenkor az erdőben.
Lily bólintott.
- Tudod már, hova indulsz tovább? - kérdezte Jade halkan. Húga megrázta a fejét.
- Talán a Királyság felé. Ideje némi jót is tapasztalnom az emberek részéről.
- Azért vigyázz, ne bízz bennük túlságosan...
Lily felnevetett.
- Soha többé. Ugyanakkor... Az elmúlt hetek kíméletlenül ráébresztettek arra, hogy jó pár dolgot meg kell még tanulnom az emberekről, hogy ne ítéljem meg őket elsőre. Akiket a barátaidnak gondolsz, kegyetlenül becsaphatnak. De, ami még kijózanítóbb, hogy azok segíthetnek rajtad tiszta szívükből, minden hátsó szándék nélkül, akiket te szívedből megvetsz. Jut is eszembe... Azok a pórok, akiket Rendall magával vitt első alkalommal, már szabadok. Nem - emelte fel a kezét -, nem én mentettem meg őket. Paladinok voltak. Bár nem térhetnek soha többé haza - lévén ugyanolyan szökött rabszolgának számítanak Rashmad szemében, mint magam is -, a lovagok gondot viselnek rájuk. Magukkal vitték őket a Királyságba.
Jade megkönnyebbülten felsóhajtott.
- Csak szerencsét kívánhatok nekik új életükhöz. Talán egyszer mégis láthatják Csendzugolyt ismét. De miért nem csatlakozol hozzájuk? Mármint a paladinokhoz. Ha valakik, ők aztán az igaz ügyért harcolnak.
Lily halkan felnevetett, és megrázta a fejét.
- Egyelőre ők nem vennének be maguk közé. Most már azt is értem, miért. Csak veszélybe sodornám mindannyiukat. Ahogy már mondtam, még sok tanulnivalóm van. De az idő meghozza ezt a tudást.
Jade megcsóválta a fejét.
- Szóval, kalandozni fogsz, húgocskám?
Lily felvonta a vállát és elmosolyodott.
- Lehet...
Jade az ujjára pillantott, és lehúzott onnan egy gyűrűt. Vékony, csinos jószág volt, halványlilás színű foglalatban zöld jáde kő csillogott.
- Ez majd vigyáz rád. Ezzel vigyázok rád – mondta, és húga ujjára húzta. Lily szemét elfutotta a könny.
- Az enyémre Rendall vigyáz...
- Teljen benne az öröme – legyintett Jade. - Az utolsó dolog, amit valaha is kicsikarhatott tőled.
- Nem tudom, mikor látjuk egymást megint – nézett fel Lily a gyűrűről nővérére.
- Tudod, hol találsz meg – felelte mosolyogva a nővére. - Csak figyeld a báli eseménynaptárt.
Lily halkan felnevetett. A két nővér még egyszer megölelte egymást, majd Jade eltűnt, Lily pedig megindult a pajzs felé.